Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Frivol_epigrammak_a_falakon

Frivol epigrammák a falakon

Nem túlzás azt állítani, hogy egy gombostűt is nehéz lett volna leejteni Árendás József életmű-kiállításának megnyitóján. A hetvenedik életévét tavaly betöltő grafikusművész plakátjai, amelyek visszapillantást engednek az elmúlt évtizedek magyarországi színház- és filmjátszásának történetébe is, vonzó környezetbe kerültek: az új Hegyvidék Galéria kiállítóterébe.
Árendás József Munkácsy Mihály-díjas grafikustervező, egyetemi tanár 1972-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, később itt oktatott 1988-tól 1992-ig, a mesterképzésben. Filmplakátokat tervezett 1972 és 1989 között, 1981-től a Ruszt József által alapított zalaegerszegi és a veszprémi színháznak készített színházi és kulturális plakátokat.
Barátaival 2005-ben megalapította a Magyar Plakát Társaságot, amelynek alelnöke is volt, 2009 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Emblémákat, kiadványokat, könyveket is tervez, számos egyéni kiállítása mellett 200 hazai és külföldi csoportos tárlaton láthattuk munkáit. A plakát lényegéről így nyilatkozott: „Olyan, mint egy frivol epigramma: szűkszavú, lényegre törő, és riszálja magát…”
A Hegyvidék Galériában Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte a megjelenteket: „A Hegyvidéken élő művész a Galéria 12 Egyesület tagja, 2013 őszén, két művésztársával közösen, alkotásai nagy sikerrel szerepeltek az aradi közönség előtt is. Kézzel készíti műveit; film- és színháziplakát-korszaka után az utóbbi évek alkotásait »örömplakátoknak« nevezi.”
Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a kiállításhoz kapcsolódóan a XII. kerületi fiatalok a grafikusművész által tartott tárlatvezetésen vehetnek majd részt, és „remélhetőleg megszeretik ezt a műfajt”.
Keppel Márton művészettörténész szakmai méltatásában kiemelte: „Árendás József alkotás közben tobzódik a technika sokszínűségében. Tussal, akvarellel, akrillal fest, papírt tép, kollázst ragaszt, fotót montíroz, technikai felkészültsége intellektuális képzettársításainak tüzével párosul.”
Pinczehelyi Sándor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész Árendás Józsefnek a Magyar Plakát Társaságban, a szakmai közösségért végzett munkájára hívta fel a figyelmet. Megemlítette a Budapesten tavaly sikeresen lebonyolított Posterfestet, ami a plakátművészet igazi ünnepe volt.
A plakát jelenéről és jövőjéről nyilatkozva az alkotó nincs elkeseredve: „Manapság kicsit beszorultunk a kiállítótermekbe, de a Magyar Plakát Társaságban – harmincan vagyunk, köztünk fiatalok – azon dolgozunk, hogy megőrizzünk egy szemléletmódot: blikkfangosan, nem narratívan, hanem képi jelekkel közvetíteni a tartalmat. A plakát át fogja vészelni a mai korszakot, az embereknek hiányozni fog a grafika.”
Legfrissebb „optimista” alkotása a Szülinapi plakát 2016, rózsaszín téglalapban a szöveg: „70 év/year!”, és egy 70-es számot formázó szemüveg. Ez és sok más munkája április 14-ig látható a Királyhágó téri új Hegyvidék Galériában.

B. Anna