Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rügyfakadás a kertben és a balkonládákban

Tavaszi verőfényben úszik minden, ilyenkor az ember új lendülettel veti bele magát az alkotásba, legyen szó írásról, festésről vagy éppen főzésről. Lassan kibújnak az első rügyek, mi pedig elvethetjük a földbe az első vetőmagokat, hogy még idejében szárba szökkenjenek majd a konyhakertben vagy a balkonon. Addig se kell tétlenkednünk, míg megérkeznek az első idényzöldségek, a friss lendületet használjuk ki arra, hogy előkészítsük a terepet. Takarítási tippek és remek receptötletek következnek, nem csak böjti időre!

Kecskesajt krémleves

Most, hogy a természet már megállíthatatlanul rohan a tavaszba, ideje, hogy a konyhai tevékenységünk is ráhangolódjon a változásra. Kezdhetünk is ezzel a friss, kecskesajtból készült újhagymás levessel!

 

Hozzávalók

20 dkg krémes kecskesajt

3-4 szál újhagyma

1 liter alaplé

2 dl tejszín

3 dkg vaj

2 ek liszt

só, bors, provance-i fűszerkeverék

magvas kenyér

2 ek olívaolaj

2 gerezd fokhagyma


Elkészítés

A hagymákat hosszában kettévágjuk, alaposan megmossuk, majd felszeleteljük. Kevés vajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk az elmorzsolt kecskesajtot. Meghintjük egy kevés liszttel, majd felöntjük az alaplével. Tíz percig kis lángon gyöngyöztetjük, majd a leveshez öntjük a tejszínt.
Néhány szelet magvas kenyeret felkockázunk. Egy serpenyőt felforrósítunk, olívaolajat öntünk az aljára, és rápréselünk egy gerezd fokhagymát. Éppen csak annyi kell, amennyitől kicsit illatoznak a zsemlekockák, amiket villámgyorsan megforgatunk, és ropogósra pirítunk a fokhagymás olajon. Rugyfakadas_a_kertben_es_a_balkonladakban2

 

Gombás egytálétel

Illatos, finom és mutatós vendégváró vacsora következik, amit egy spontán alakult vendégségben tanultam. A böjti időben különösen jól jön egy-két új húsmentes recept!

 

Hozzávalók a tésztaalaphoz

25 dkg túró

25 dkg vaj

25 dkg liszt

csapott ek só

 

Hozzávalók a töltelékhez

2 nagy fej hagyma

60 dkg gomba

só, bors, friss petrezselyem

4 tojás

2 pohár tejföl (a kisebbik fajtából)

 

Elkészítés

Gyorsan összedolgozzuk a lisztet és a túrót a vajjal, megsózzuk, és belenyomkodjuk a kivajazott formánkba. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, ami elég a gombás töltelék elkészítéséhez.
Az alaposan megtisztított gombát felszeleteljük, és puhára pároljuk az apróra vágott hagymán. Sóval, borssal és apróra vágott friss petrezselyemmel ízesítjük. Amíg elkészül, felverjük a 4 tojást a tejföllel, és megsózzuk. Az egészet belekeverjük az elkészült gombába.
Közben megsült a tésztaalapunk is, így az egész gombás tölteléket rásimíthatjuk, és rövid időre visszatesszük a sütőbe, amíg a töltelék is megszilárdul. Olyan finom, hogy én csak dupla mennyiséggel készítem!Rugyfakadas_a_kertben_es_a_balkonladakban5

Chilis bab

Illatos fűszerekben gazdag, autentikus változata következik ennek a világhírűvé vált latin-amerikai egytálételnek. A római kömény, a szegfűbors, a fokhagyma már önmagában is ígéretes elegy, de kétségkívül a kész ételre halmozott friss korianderlevelek teszik fel rá a koronát.

 

Hozzávalók

45 dkg darált marhahús

45 dkg darált sertéshús

2 fej vöröshagyma

6-7 gerezd fokhagyma
1 tk római kömény
1 rúd fahéj (kb. 5-7 centis darab)
3-4 szem szegfűbors, mozsárban összezúzva (kb. 1 kk őrölve)
1 kk őrölt koriander
fekete bors, só
1 púpozott tk fűszerpaprika
őrölt chili vagy friss chilipaprika
1 csapott tk füstöltpaprika-por
½ liter világos sör
2 hámozott paradicsomkonzerv
2-3 dl marhaalaplé
2 vörös- vagy feketebab-konzerv
½ konzerv csemegekukorica

olaj

tortilla chips

reszelt sajt

 

Elkészítés

Kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, ha már üveges, rápréseljük a fokhagymát is. Rádobjuk a vegyes darált húst, meghintjük római köménnyel, beletesszük a fahéjrudat, majd jöhet a szegfűbors, a só és a vékonyan felkarikázott chilipaprika.
Zsírjára pirítjuk a húst, aztán hozzáadjuk a paradicsomot és a sört. Egy-másfél órán át lassú tűzön rotyogtatjuk, az elpárolgott folyadékot sörrel, paradicsomlével pótoljuk. Ha kivettük a fahéjat, beletesszük a kukoricát, majd a leszűrt babot. Még körülbelül tíz percig rotyogtatjuk, és már tálalhatjuk is. Rugyfakadas_a_kertben_es_a_balkonladakban1

 

Nagyanyáink krémese

Talán az egyik legnagyobb klasszikus a krémes. Elkészítése pofonegyszerű, nem kell hozzá más, csak a legnépszerűbb alapanyagok, mégis milyen nehéz jót találni belőle a cukrászdákban! Többnyire színtelen, kocsonyásan kemény, ízetlen borzadályok kerülnek terítékre a kávéházi márványasztalokon, holott ha valamit, a krémest igazán nehéz elrontani.
Az alábbi recept lágy, habos, mennyei tölteléket ígér, s hogy önfeledten átadhassuk magunkat az élvezetnek, érdemes a sütemény méretét falatnyira csökkenteni, így semmi nem huppan belőle harapás vagy kaszabolás közben a tányérra.

 

Hozzávalók

8 tojás sárgája

2,5 dl tej

2 dkg keményítő

4 lap zselatin

1 rúd vanília

5 dl tejszín

14 dkg cukor

 

Elkészítés

A tejet és a keményítőt elkeverjük, hozzáadjuk a vaníliamagokat, és vízgőz fölött sűrűsödésig főzzük. Hozzáadjuk a hideg vízbe áztatott zselatinlapokat. A tojás sárgáját a cukorral habosra verjük. Hozzáadjuk a tejes krémhez, és vízgőzön tovább verjük, amíg eléri a 75 Celsius-fokot. Langyosra hűtjük, majd lazítjuk a habbá vert tejszínnel. Hűtőbe tesszük 5-6 órára.
A leveles tészta felét kinyújtjuk, és két sütőpapír közé helyezzük. A tetejére szárazbabot vagy lencsét terítünk, hogy sütés közben ne púposodjon fel. Míg 200 fokon aranybarnára sül, a másik lapot is kinyújtjuk, és tetszőleges méretű (lehetőleg egyben bekapható), szabályos négyzetekre vagdossuk. Ezt a lapot is két sütőpapír közt sütjük ki, úgy, hogy lenyomattuk szárazbabbal.
Ha a tészta kihűlt, az egyben sült lapra halmozzuk a kihűlt krémet, majd egyenként ráhelyezzük a szabályos négyzeteket. Végül ezek mentén óvatosan, éles késsel felvágjuk a süteményt, és már tálalhatjuk is. Ha azonban van időnk, hagyjuk még egy-két órát hűlni, nem bánjuk meg!Rugyfakadas_a_kertben_es_a_balkonladakban4

 

Profiteroles

A híres, töltött és csokoládéval leöntött fánkgolyócskák szintén azokhoz a desszertekhez tartoznak, amelyekből itthon nehéz tökéletes kiadáshoz jutni. Bár az égetett tészta sokaknak feladja a leckét, nem kell tőle megriadni. A lényege, hogy minden fölösleges vizet elpárologtassunk belőle, mielőtt lehúzzuk a tűzről – akkor biztos nem okoznak majd csalódást, magasra megnőnek ezek a könnyű, habos tésztagolyók.

 

Hozzávalók a tésztához

14 dkg kristálycukor

½ l víz

13 dkg vaj

2 csipet só

25 dkg liszt

6 + 1 tojás

 

Hozzávalók a csokoládéöntethez

25 dkg jó minőségű étcsokoládé

1 dl tej

2,5 dkg vaj

3 dl tejszín

 

vaníliafagylalt

 

Elkészítés

Először az úgynevezett égetett tésztát készítjük el. Ehhez kimérünk, és tűzálló edényben felforralunk fél liter vizet, belemérjük a cukrot és a vajat, belehintjük a sót. Ha felforrt, lehúzzuk a tűzről, és egyszerre hozzáadjuk a lisztet. Alaposan ki kell keverni, nem maradhat benne csomó!
Ismét alágyújtunk, és egy fakanállal energikusan kevergetve addig melegítjük, amíg a tészta elválik az edény szélétől. Szép, homogén, fényes masszát kell kapnunk. Ez a kritikus pillanat, amikor nem szabad idő előtt tovább lépni! Fontos, hogy kellőképpen elpárologtassunk minden fölösleges vizet a tésztából. Ha ez megtörtént, ismét elzárjuk a tüzet a lábos alatt, és egyenként, gyors mozdulatokkal elkeverünk benne 6 tojást. Ha mindet felvette a massza, el is készültünk.
Nincs más dolgunk, mint habzsákba tölteni, és sütőpapírral bélelt vékony sütőlemezre, egymástól kellő távolságra kis halmokat nyomni belőle. Nem nőnek meg nagyon, de azért hagyjunk helyet közöttük, mert úgy sokkal egyenletesebben áramlik majd a sorok között a forró levegő.
A halmocskák tetejét egy egész tojással kenjük meg, és toljuk be őket a 190 fokra előmelegített sütőbe. Mérettől függően 30-50 percig sülhetnek. Fontos, hogy amikor már aranybarnának látjuk a tetejüket, érdemes még egy picit várni, hogy az alsó részük is színt kapjon. Így nem esnek össze, miután kivettük a sütőből.
Míg a fánkok hűlnek, elkészítjük a csokoládéöntetet. Ehhez gőz fölött olvasszuk meg a csokoládét, adjuk hozzá a vajat és a tejet, végül öntsük rá a tejszínt is, és keverjük homogénre az egészet. Ezután húzzuk le a tűzhelyről, de tartsuk továbbra is melegen, a gőzölgő víz fölött. Ha a fánkocskák kihűltek, óvatosan szétnyitjuk, és egyenként megtöltjük őket vaníliafagylalttal. Belehalmozzuk egy kehelybe, majd alaposan meglocsoljuk a langyos csokoládéval.Rugyfakadas_a_kertben_es_a_balkonladakban3

(Kövesdy–Sashegyi)