Babnevelés kertben, edényben

Nem babra megy a játék – szoktuk mondani, ha komoly dologról van szó. Ebben az összefüggésben a bab az értéktelen szinonimájaként jelenik meg, pedig a valóságban egészen más a helyzet.
A bab ötezer éve termesztett növény Amerikában. Az öreg kontinensen mintegy ötszáz éve vert gyökeret, máshol még rövidebb múltra tekinthet vissza. Ezt az ötszáz évet azonban elég intenzíven töltötte, hiszen olyan mélyen beleivódott a köztudatba, és különösen a népnyelvbe, hogy ma már szinte mindent hajlandók vagyunk babnak nevezni, ami hüvelyes, és ehető termést hoz.
Az 50 babfaj tudományos nemzetségnevét (Phaseolus) Linné alkotta meg a 18. században, latin és görög szavak segítségével. Jelentése tisztázatlan, hiszen a „bab alakú” eredeti jelentés kizárt, mert az ókorban még nem élt itt a növény. A lehetséges megoldások között a vese alakú és a szintén hasonló megjelenésű hajó jöhet számításba mint keresztszülő.Egyes gyűjtések szerint még legalább kéttucat növénynemzetség tagjait szokták, helyesen vagy helytelenül, valamiféle babnak nevezni. Ha pedig nem lenne elég nagy a káosz, akkor ott vannak a „valódi” babok különböző növekedési formái, nemesített változatai és felhasználási módjai.
Nevelése általában nem okoz különösebb nehézséget. A vetést megkezdhetjük a védett szobában már április elején. A babszemekben sok tartalék tápanyag van elraktározva, így fejlődésük eleinte gyors és látványos lesz.
A palántaneveléshez nem kell sok idő. A kiültetést általában a fagyosszentek után szokás elvégezni. Ha helybe vetéssel szeretnénk növényeket nevelni, akkor kicsit korábban – április közepétől – érdemes kiszórni az első sorokat. Ilyenkor a hideg még károsíthatja a melegkedvelő babcsírákat, de szerencsés esetben átvészelik a szórványos fagyokat. Ha mégis elpusztulnának, akkor a tíznaponta, kéthetente ültetett újabbak majd pótolják az első veszteségeket.
Nem érdemes egyszerre túl sokat vetni, viszont folyamatosan akár júniusig is lehet újabbakat ültetni, mert így nem egyszerre „szakad a nyakunkba” a rengeteg bab, hanem szépen elnyújtva érik, és mindig jut friss az asztalra. Lehet szemenként vetni, de vannak, akik a fészekbe vetésre esküsznek. Ilyenkor öt-hat babot szórnak el egy csoportban, viszonylag mélyre.
A vastag földréteg megvédi a magokat, és amikor azok fejlődésnek indulnak, egyesült erővel fellazítják a talajréteget, s utat törnek a felszínre, ahonnan akadálytalanul fejlődhetnek tovább. A védelmező földréteg miatt különösen a fagyveszélyes időszakokban lehet jó választás a fészekbe vetés.
A bab lágy szárú, futó növény, ezért támasztékot kell biztosítani neki. Ez lehet egyszerű „babkaró”, de akár műanyag háló, drótkerítés vagy egy másik élő növény is. Hagyományosan embermagas botokat szoktak négyesével-hatosával leszúrni, majd gúlába kötni. Ilyen támszerkezeten a növények jól fejlődnek, és nem is nőnek túl magasra.

A vetéstől mintegy három hónap telik el a hüvelyek beéréséig, akkor egyszerre lehet leszedni a babot. Ezt követően a támrendszer fel is számolható.
A bab gyökerei, más pillangós növényekhez hasonlóan, nitrogént kötnek meg, így tápanyagban gazdag talajt hagynak maguk után. Fejlődésük megindulásához azonban nekik is tápanyagban dús talajra van szükségük, rossz talajon nem fejlődnek szépen. A tenyészidőszak rövidsége miatt a rendszeres öntözésen kívül nem sok feladatot ad a babültetvény.

A babot a 19. századtól kezdték éretlen állapotában is fogyasztani. Így született meg a zöldbab, ami eleinte a szárazbabok éretlenül leszedett állapota volt. A kéthasznú fajták továbbnemesítésével ma már kifejezetten zöldbab céljára és szárazbabnak szánt változatok is léteznek.
A zöldbabok sem egyformák, ráadásul nem is mind zöldek. Hazánkban a – gyakran vajbabnak nevezett – sárga hüvelyű fajták örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, de a ceruzababként is ismert zöld mellett egészen a feketéig terjedő színárnyalatokban is be lehet szerezni. Spagettibab néven akadnak egészen vékony és hosszú fajták is. Ráadásul a nemesítők sem pihennek, így évről évre gyarapszik a szín- és formaválaszték. Ember legyen a talpán, aki mindet megeszi.

(Barta)