Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lovasut_-_az_elso_koncert

Lóvasút – az első koncert

A Fugato Orchestra adja az első koncertet az egykori közlekedési végállomásból kulturális találkozóhellyé alakított Lóvasút rendezvényközpontban. A zenekar november 12-én új, Hibrid Harmóniák című műsorát mutatja be.

Egykoron a lóvasút végállomása volt a Zugligeti úton Kauser József tervei alapján készült épület, amelyet évtizedes pusztulás után – eredeti állapotának megfelelően, de a mai kor követelményeihez igazítva – az idén felújíttatott a Hegyvidéki Önkormányzat. A szeptemberi megnyitó után most újabb fontos esemény következik a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont történetében: november 12-én a Fugato Orchestra játszik a megszépült térben.
A koncert nemcsak a helyszín, hanem a program egyedisége miatt is különlegesnek ígérkezik. Az elektronikával, dobbal, basszusgitárral és énekesekkel kiegészített szimfonikus kamaraegyüttes új, Hibrid Harmóniák című műsorát és frissen megjelent kislemeze anyagát mutatja be.
A Fugato Orchestra egységbe hozza a sokszínűséget, hiszen zenéjében harmóniába kerülnek és egymást erősítik a különböző műfaji energiák. A műsor egyszerre művészi és könnyed, kidolgozott és spontán, hagyományos és innovatív.
„A hibrid zene a mi értelmezésünkben egy szerkesztési elv a különböző műfajok ötvözésében – magyarázza Alpár Balázs zeneszerző. – Két vagy több zenei stílusvilág harmóniába állítása oly módon, hogy lehetőleg minden alkotóelem lényegi energiája, karaktere érvényesüljön, és az elemek egymás hatását erősítve, minél több rétegben, magasabb szintű fúziót alkossanak. A zenénkben korszakok, hagyományok és kultúrák találkoznak, egyensúlyra, harmóniára törekedve.”
A koncertre jegyet váltók ingyenes letöltési linket kapnak a zenekar új kislemezéhez. Az első ötven jelentkező különbusszal utazhat a zugligeti helyszínre. Jegyek a momkult.jegy.hu/program internetes oldalon vásárolhatók.

(ms.)