A Lóvasút nem csak a Hegyvidék gyöngyszeme

Lévén hogy az elsők között hívta fel a figyelmet a Lóvasút állapotára, önnek különösen jó érzés lehetett ott lenni a felújított épület megnyitóján.

– Mindig örülök, ha valami jó dolog történik, legyen szó az Europa Nostra-díjat nyert állatkerti, vidámparki, a magyarpolányi faluújításról, vagy akár az Andrássy út utcabútorainak rekonstrukciójáról. Jólesett, amikor az átadóünnepségen Pokorni Zoltán polgármester úr azt mondta, hogy a „RÖM-ben”, azaz a „Ráday Összes Művekben” olvasható, milyen régóta foglalkoztatott a ház megmentése. Egyre szörnyűbb állapotban volt. De hiába tettem szóvá, mert akkor szűnt meg az ott közlekedő 81-es villamos útvonala, és már nem volt szükség a régi állomás- és végállomás-épületekre.

Mint a régi épület jó ismerője elégedett a felújítással? Sikerült a régi formáját visszaadni?

– Nagyon jól sikerült! Sokat dolgoztam azon is, hogy a tulajdonost meggyőzzem, az első lóvasút végállomását is újítsák fel Újpesten. Sikerült. Az a vonal a Széna tértől – a mai Kálvin térről – ment ki Újpestre, és az éppen 150 éves zugligeti volt a második, amely a Lánchídtól indult. Sok fontos építmény a kiegyezés környékén épült fel, és igen gyorsan. Ma már szinte felfoghatatlan például az, hogy az első pesti Parlament, a mai Olasz Intézet Bródy Sándor utcai épületét Ybl Miklós két nap alatt tervezte meg, és kilencven nap alatt építették fel. Nagyon sokat tudott abban az időszakban a hazai mérnöktársadalom és építészet. Ma is jó pár olyan dolog van ebben az országban, ami építészetileg és történelmi kötődés okán is fontos, és ami nemcsak a magunk kedvéért, hanem a régmúlt bemutatásáért is megmentésre érdemes.

A Várkert Bazár megmentéséért is az elsők között állt ki.

– Az életveszélyessé nyilvánítása és bezárása után az első perctől kezdve próbáltam agitálni érte. Ugyanilyen emlékeim között van, például, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, mely jeles épületet a bécsi szecesszió európai hírű, vezető építésze, Otto Wagner tervezte, és az a Morvaországból érkező Kallina Mór kivitelezte, aki utóbb letelepedett nálunk, s egy egész építészdinasztiát alkottak a vejével, Árkay Aladárral és az unokájával, Árkay Bertalannal.

Sokat járja még a várost és az országot?

– Igen, és Budapestet, a vidéket vagy Erdélyországot járva még mindig igyekszem, ha nem mást, legalább propagandát csinálni egy-egy régi emlék megmentéséért. Az is megesett, hogy direktben jártam közben valaminek a védelméért. Amikor megláttam itt, a kerületben, hogy az Orbánhegyi út hosszú járdájának felújításakor teherautókra teszik a régi bazaltkockákat, és öt-tíz év alatt szétmálló betonnal cserélik fel, megkerestem a polgármester urat és a kerület illetékeseit, s ők rendeletet hoztak arról, hogy ahol még megvan az eredeti terméskő járdaszegély, azt meg kell hagyni.

A mai autósok és gyalogosok többsége a nehezen járhatósága miatt nemigen szereti a régi kockaköveket.

– Attól függ, hogy vannak megcsinálva. Találkoztam egy német céggel, amelyik olyan anyaggal fugázza ki a kockakövek közötti réseket, ami átereszti a vizet, így megmarad a kockakő alatti föld természetes lélegzése. Nálunk ugyanezt betonnal és cementtel teszik, amik vízzárók, így pár éven belül szétfagynak a terméskövek, ha nem tud köztük elfolyni a víz. Egyszer megkerestem az első kerületi illetékeseket azzal, hogy legalább a Várban próbáljanak ki egy igazán hozzáértő kövezőt. Van a Bécsi kapu téren egy hely, ahol négyszer négy centiméteres kockákat raktak le Prágából érkező szakemberek, és az a felület azóta is hibátlan.

A Lóvasút műemléki épületének felújítását maga a kerület érte el és hajtotta végre. Mit gondol arról, hogy a kerületek birtokába kerültek műemlék épületek?

– Andrássy Gyula három évvel Pest, Buda és Óbuda egyesítése előtt, 1870-ben létrehozta a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Előre tudta, hogy szükség lesz egy olyan szervezetre, amely biztonsággal tud előkészíteni és meghozni helyes döntéseket. Azóta sem fejlődött olyan látványosan a város, mint akkor. Én azt tartanám helyesnek, ha – a kerületek önállósága mellett – lenne egy olyan, a Fővárosi Közmunkák Tanácsához hasonlatos intézmény, amelyben a kormány, a főváros és a kerületek közösen ítélnének meg egy-egy építészeti, városrendezési, műemléki kérdést, a város képének további alakulását. Podmaniczky a haját tépné, ha látná, hogy a Király utca páros és páratlan oldala, vagy a Gellérthegy egyik és másik oldala két különböző kerülethez tartozik, két különböző döntéshozó testülettel, más-más elképzelésekkel, miközben egy város részei. Ahhoz, hogy jó dolgok épüljenek a jövő nemzedékek számára, vagy ösztönzést kapjanak az illetékesek a már meglévő értékek megőrzésére, olyan szervezeti és adókedvezményekre van szükség, amik ezt elősegítik. A Lóvasút sem egyszerűen a Hegyvidék, hanem a város és az ország gyöngyszeme lett.

Milyen felújításra érdemes helyeket lát még a Hegyvidéken?

– Sajnos, még sok teendő van. A Diana utca 17/a, a Költő utca 3., az Adonisz utca 4., az Istenhegyi út 8. – csak egy-egy példa most. Steindl Imre, aki beírta magát a magyar építészet történetébe, a mai Jókai-kertben élt, a saját villájában. Az az épület most romjaiban áll, és be sem lehet menni megnézni, mert körbe van véve kerítéssel. Említettem már a polgármester úrnak, hogy az lehetne a következő „nagy dobás”, ha felújítanák „A Remetéhez” nevű hajdani fogadót, ahonnan Görgey Artúr először irányította Budavár ostromát 1849 májusában. El tudnék képzelni ott egy olyan kockás abroszos vendéglőt, aminek a falain Budavár ostromának a jelenetei, emlékei lennének. Tudom, hogy mindez pénz kérdése, de meg lehetne próbálni kerületi és fővárosi összefogással egy újabb, a város történetéhez tartozó hely megőrzését, helyreállítását. Hadd örüljünk megint!

V. K.