Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Nagyszabasu_fejlesztesek_a_Janos_korhazban1

Nagyszabású fejlesztés kezdődik a Szent János Kórházban

Jelentős összegekkel támogatja a kormány a Szent János Kórház fejlesztését. Egy MR-készülék beszerzésére, a nővérszálló rendbetételére, a kazánház felújítására, napelemek telepítésére, valamint a későbbi beruházások tervezésére mintegy 2,5 milliárd forint jut már az idei költségvetésből, jövőre pedig tizenhárom épület energetikai korszerűsítése valósulhat meg több mint 2 milliárd forintból. Az új hegyvidéki szakrendelő kialakítására – amelynek a Kútvölgyi Klinikai Tömb biztosít helyet – 2020-ig 9,3 milliárd forint összegű fedezetet nyújt az állam.

A kormány célja, hogy az Egészséges Budapest Program keretében egységessé és hatékonnyá tegye a főváros és környékének egészségügyi rendszerét, amely közel négymillió ember ellátásáért felel – erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszélt a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón. Mint a tárcavezető elmondta, csak ebben az évben összesen 40 milliárd forint áll rendelkezésre a központi régió kórházi fejlesztéseire. A források jelentős részét eszközbeszerzésre, valamint a következő nyolc-tíz évben megvalósuló, több százmilliárd forint összértékű fejlesztések megtervezésére fordítják.
Balog Zoltán bejelentette, hogy a Szent János Kórház az idén 2,5 milliárd, jövőre pedig 2 milliárd forintot kap fejlesztésekre. Az eszközbeszerzések részeként egy új MR-készüléket (mágneses rezonancia képalkotó berendezést) üzemelhet be az intézmény, továbbá 200 millió forintból megkezdődik a fűtéskorszerűsítés: felújítják a kazánházat, napelemeket telepítenek, és rendbe teszik két épület tetőhéjazatát.
A kórház 458 millió forintot kap, hogy megtervezze a közép-budai felnőtt-társkórház és gyermekközpont, a központi sterilizáló, gyógyszertár és laboratórium kialakítását. A nővérszálló felújítása is megtörténhet, továbbá a KEHOP-program keretében – több mint 2 milliárd forintból – összesen tizenhárom épület energetikai fejlesztése valósulhat meg a jövő esztendőben.
„Európai léptékben is igen komoly fejlesztés kezdődik most Budapesten. Kiemelt szerepet kap a Szent János Kórház modernizálása, ami a budai oldalon nagymértékben javítja az ellátás színvonalát” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy a következő három évben 70 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztéseire, amelyek Közép-Budán a Szent János Kórház mellett a Szent Margit Kórházat, a Budai Irgalmasrendi Kórházat, továbbá az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet is érintik.Nagyszabasu_fejlesztesek_a_Janos_korhazban2„A budapesti egészségügyi intézményekben ugyanazok a fejlesztések nem mentek végbe, mint amik vidéken megtörténtek, mert Budapesten az európai uniós fejlesztési forrásokat a 4-es metró vitte el, és azok, akik a 4-es metrót építették” – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. Kiemelte, hogy már több kormánydöntés is született az Egészséges Budapest Program megvalósítása érdekében, amelynek a Kútvölgyi Klinikai Tömb fejlesztése is része, hamarosan ide kerülhetnek át a Szent János Kórház szakrendelései. A kormány az idén döntött arról, hogy 2017 és 2020 között 9,3 milliárd forintot fordít az új hegyvidéki szakrendelő kialakítására. Az építészeti munkálatokra több mint 7 milliárd, az orvostechnikai és informatikai fejlesztésekre pedig 2,3 milliárd forint jut.
A politikus elmondta, hogy a Kútvölgyiben, a járóbeteg-ellátás részére 1973-ban átadott épületben, ahol a földszinten és négy emeleti szinten helyezkednek el a rendelők, több ütemben zajlik majd az építészeti-épületgépészeti fejlesztés. Előbb a főlépcsőház, a mellékhelyiségek, a pinceszinti öltözők és a felvonók újulhatnak meg, majd a második ütemben a fizikoterápia és a hidroterápiás medence, valamint a gépészet modernizálása következik az épület északi szárnyában. Ezután kezdődhet meg a középső szinteken lévő szakrendelők felújítása, végül a járó- és a fekvőbetegeket ellátó tömbök között elhelyezkedő, diagnosztikai célú épületszárny újjáépítése és felszerelése.
„Több mint tizenkétezer négyzetméter szakrendelői terület újul meg. A kiszolgálóhelyiségek mellett több mint hetven rendelő korszerűsítésére és klimatizálására kerül sor” – érzékeltette a Kútvölgyiben elvégzendő munkák nagyságrendjét Gulyás Gergely, aki úgy véli, európai szinten is a lehető legmodernebb egészségügyi ellátás feltételeit biztosító fejlesztések valósulhatnak meg a következő esztendőkben.
„Évek óta valljuk, hogy nem jó, ha a pizsama és a télikabát összekeveredik” – fogalmazott Pokorni Zoltán annak kapcsán, hogy a fekvőbeteg-ellátásba integrált járóbeteg-rendelések miatt tarthatatlan állapotok alakultak ki a Szent János Kórházban. A hegyvidéki polgármester szerint ezért is fontos, hogy ha szervezetileg nem is, fizikailag mindenképpen különüljön el a kórháztól a szakrendelő, amely számára ideális helyszínt biztosít a Kútvölgyi felújítandó járóbeteg-szakrendelője. Hozzátette: az új szakrendelő kialakítása a Szent János Kórház fejlesztését is megkönnyíti azáltal, hogy jelentősen csökkenti majd az intézmény jelenlegi túlterheltségét.

z.