Keso_oszig_szep_a_diszkaposzta1

Késő őszig szép a díszkáposzta

Kertjeinkben, parkjainkban viszonylag kevés dísznövény virít szépen nyáron és késő ősszel is. Olyan növény sincs sok, ami a konyhakertből hódította meg a dísznövényágyásokat. A díszkáposzta pont ilyen!

A konyhakerti növények nem nevezhetők csúnyának, még sincs sok köztük, amely olyan díszítőértékkel rendelkezik, hogy érdemes lenne virágládába, vagy kerti ágyásba ültetni. A közönséges káposztáról talán legkevésbé gondolnánk, hogy dísznövénnyé válhat, hiszen virágai jelentéktelenek, ezzel szemben a levélrózsája tud egyénien különleges lenni – főképp akkor, ha nem a szokásos zöld színben látjuk viszont. A káposztanövényből nemesített díszkáposzta így született, értékét pedig a színei és izgalmas formái adják.
A káposztafélék kétéves növények, ami annyit jelent, hogy a magvetést követő első esztendőben egyetlen tömött levélrózsát nevelnek, majd a telet átvészelve összpontosítanak arra, hogy virágozzanak és magot érleljenek. Akár zöldségként fogyasztjuk, akár dísznövényként használjuk, mindig csak a tetszetősebb első évi arcát látjuk.
A kertben magvetéssel szaporítjuk. A magokat legkorábban a fagyok után lehet elvetni, de csinálhatjuk akár nyár végén is, hogy a növények a téli hónapokban is díszíthessenek. Fontos, hogy előre gondoljunk a jellegükre és a viszonylag jelentős helyigényükre, így a sűrűbben kelő csírákat addig kell ritkítani, amíg a megmaradók között legalább arasznyi távolság alakul ki. Ez a művelet drasztikusnak tűnhet, amikor még nem látszik a csenevész kis növénykéken, hogy labdányi káposztafejjé fejlődnek.
Ugyanezt kell szem előtt tartani akkor is, amikor az erkélyládába tervezünk káposztát ültetni. Egy átlagos ládába elég lehet három tő ahhoz, hogy a teljes felületet kitöltse. Ha nem szeretnénk a magvetéssel vesződni, akkor egyre több kereskedésben vásárolhatunk palántákat. Ezeket viszont különös gonddal ültessük és ápoljuk, mert alapvetően nem szeretik és nem is viselik jól az átültetést.Keso_oszig_szep_a_diszkaposzta2A díszkáposzta nem tartozik az igényes növények közé. A talajával szemben nem válogatós, a homokostól egészen a köves, vályogos, kötött talajokig mindenütt megél. Szereti a napfényt, bár a tűző nyári napsütésben kifakulnak színei, és csak ősszel nyeri vissza élénk árnyalatát. A téli hideget általában károsodás nélkül viseli, de a magvetés utáni időszakban könnyen elfagyhatnak a csíranövények. Mivel nagy levélfelülettel rendelkező növény, ezért gyakori öntözést igényel, és meghálálja a tápanyag utánpótlását is.
Sajnos a káposztát a kártevők sem vetik meg, így például a csigák tömegesen jelenhetnek meg a díszkáposztán is, amely ezt követően rendszerint már nem díszkáposzta többé. A védekezés történhet megelőzéssel, vagy minden – a díszkertben – használt módszerrel, csak arra kell ügyelni, hogy a kezelt példány véletlenül se kerülhessen a konyhába.
A díszkáposzták külső megjelenését több szempontból lehet csoportosítani. Az egyszerűbbek kiterülő levein csak az erek világosabb rajzolata látszik. A fiatal levelek a levélrózsa közepén világosak, szinte fehérek. A levelek széle lehet sima, fodrozott, rojtos vagy cakkos. Színük a már említett zöld és fehér mellett a rózsaszín vagy a lila több árnyalatát is felveheti. A kertészeti lerakatokban már a fiatal palántákon is látszik, hogy milyen levélformát és színt mutatnak, így könnyen és biztosan ki lehet választani a megfelelő darabokat.
A páratlan felépítésű növény színben passzoló társaival is jól mutat, és őszi virágok társaságában is jól érvényesül. Mindamellett a díszkáposzta is ehető, bár kissé erősebb az étkezésre szántnál, ezért inkább az ételek díszítésére lehet alkalmas. A nemesítés során nem vesztette el jelentős vitamintartalmát, ami különösen a téli hónapokban ritka érték. Ha káposztanövényünk megmarad és virágot hoz, akkor a magas virágszárak – inkább különlegességük, mint esztétikai értékük folytán – egymagukban, vágott virágként vagy ikebanákban hasznosíthatók.
Bár újdonsága, ismeretlensége miatt még idegenkedünk a díszkáposzta ültetésétől, érdemes belevágni a nevelésébe, mert sokoldalúan hasznosítható, „hiánypótló” növényt ismerhetünk meg benne.

(Barta)