Késő őszig szép a díszkáposzta

A konyhakerti növények nem nevezhetők csúnyának, még sincs sok köztük, amely olyan díszítőértékkel rendelkezik, hogy érdemes lenne virágládába, vagy kerti ágyásba ültetni. A közönséges káposztáról talán legkevésbé gondolnánk, hogy dísznövénnyé válhat, hiszen virágai jelentéktelenek, ezzel szemben a levélrózsája tud egyénien különleges lenni – főképp akkor, ha nem a szokásos zöld színben látjuk viszont. A káposztanövényből nemesített díszkáposzta így született, értékét pedig a színei és izgalmas formái adják.
A káposztafélék kétéves növények, ami annyit jelent, hogy a magvetést követő első esztendőben egyetlen tömött levélrózsát nevelnek, majd a telet átvészelve összpontosítanak arra, hogy virágozzanak és magot érleljenek. Akár zöldségként fogyasztjuk, akár dísznövényként használjuk, mindig csak a tetszetősebb első évi arcát látjuk.
A kertben magvetéssel szaporítjuk. A magokat legkorábban a fagyok után lehet elvetni, de csinálhatjuk akár nyár végén is, hogy a növények a téli hónapokban is díszíthessenek. Fontos, hogy előre gondoljunk a jellegükre és a viszonylag jelentős helyigényükre, így a sűrűbben kelő csírákat addig kell ritkítani, amíg a megmaradók között legalább arasznyi távolság alakul ki. Ez a művelet drasztikusnak tűnhet, amikor még nem látszik a csenevész kis növénykéken, hogy labdányi káposztafejjé fejlődnek.
Ugyanezt kell szem előtt tartani akkor is, amikor az erkélyládába tervezünk káposztát ültetni. Egy átlagos ládába elég lehet három tő ahhoz, hogy a teljes felületet kitöltse. Ha nem szeretnénk a magvetéssel vesződni, akkor egyre több kereskedésben vásárolhatunk palántákat. Ezeket viszont különös gonddal ültessük és ápoljuk, mert alapvetően nem szeretik és nem is viselik jól az átültetést.A díszkáposzta nem tartozik az igényes növények közé. A talajával szemben nem válogatós, a homokostól egészen a köves, vályogos, kötött talajokig mindenütt megél. Szereti a napfényt, bár a tűző nyári napsütésben kifakulnak színei, és csak ősszel nyeri vissza élénk árnyalatát. A téli hideget általában károsodás nélkül viseli, de a magvetés utáni időszakban könnyen elfagyhatnak a csíranövények. Mivel nagy levélfelülettel rendelkező növény, ezért gyakori öntözést igényel, és meghálálja a tápanyag utánpótlását is.
Sajnos a káposztát a kártevők sem vetik meg, így például a csigák tömegesen jelenhetnek meg a díszkáposztán is, amely ezt követően rendszerint már nem díszkáposzta többé. A védekezés történhet megelőzéssel, vagy minden – a díszkertben – használt módszerrel, csak arra kell ügyelni, hogy a kezelt példány véletlenül se kerülhessen a konyhába.
A díszkáposzták külső megjelenését több szempontból lehet csoportosítani. Az egyszerűbbek kiterülő levein csak az erek világosabb rajzolata látszik. A fiatal levelek a levélrózsa közepén világosak, szinte fehérek. A levelek széle lehet sima, fodrozott, rojtos vagy cakkos. Színük a már említett zöld és fehér mellett a rózsaszín vagy a lila több árnyalatát is felveheti. A kertészeti lerakatokban már a fiatal palántákon is látszik, hogy milyen levélformát és színt mutatnak, így könnyen és biztosan ki lehet választani a megfelelő darabokat.
A páratlan felépítésű növény színben passzoló társaival is jól mutat, és őszi virágok társaságában is jól érvényesül. Mindamellett a díszkáposzta is ehető, bár kissé erősebb az étkezésre szántnál, ezért inkább az ételek díszítésére lehet alkalmas. A nemesítés során nem vesztette el jelentős vitamintartalmát, ami különösen a téli hónapokban ritka érték. Ha káposztanövényünk megmarad és virágot hoz, akkor a magas virágszárak – inkább különlegességük, mint esztétikai értékük folytán – egymagukban, vágott virágként vagy ikebanákban hasznosíthatók.
Bár újdonsága, ismeretlensége miatt még idegenkedünk a díszkáposzta ültetésétől, érdemes belevágni a nevelésébe, mert sokoldalúan hasznosítható, „hiánypótló” növényt ismerhetünk meg benne.

(Barta)