A_bivalycsok_a_mafla_es_a_suhintos

A bivalycsók, a mafla és a suhintós

A naptár szerint megérkezett az ősz, a szüret ideje is lassan lejár, megszületik a drága nedű, a férfiak örömére. A jó bor élvezetének nem egy titka van. Alapvető fontosságú, hogy miután felbontjuk a palackot, hagynunk kell kicsit lélegezni a bort! Ha úgy látjuk, nem lélegzik, lélegeztessük szájon át – tanácsolták a tarokkos öregurak, Mikszáth kortársai…

A bor élvezetét sajátosan színezi egy nagy magyar találmány, egy különös permet, amelynek neve: szódavíz. Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmarty Mihályt és néhány másik barátját. A cimborák között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa, hanem a szódavíz magyar feltalálója is.
Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, létre kellett hozni egy olyan üveget is, amiből a szódavizet ki lehet fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek teljes elképedésére a Fáy-birtokon elkészítette a legelső fröccsöt, amelyet németesen „spriccernek” nevezett el.
Vörösmarty Mihálynak azonban nem tetszett ez a németből lopott kifejezés, helyette kitalálta a „fröccs” szót. A költő később a Fóti dal című költeményében idézi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”…
Ettől kezdve meglódult az urak fantáziája, a fröccsfajták keverési arányai alapján születtek az elnevezések. A leggazdagabb a „kőművesfröccs” volt, amely 250 deciliter borból és 5 deci szódából állt. A „házmester” 3 deci bort és 2 deciliter szódavizet nyelt el, míg a „viceházmester” szerényebb volt, 2 deci borhoz 3 deciliter szódát kívánt. A „lámpás” 15 deci bor és 5 deci szóda hozzáadásával készült, míg a bor nagy barátjáról és szakértőjéről elnevezett „Krúdy fröccs” 9 deciliter borból és 1 (!) deciliter szódavízből állt.
A fröccsnevek mellé hamar megszülettek a művésznevek is: „kisházmester”, vagy „tömbházmester” (1 + 4), kisfröccs, vagy „rövidlépés”, vagy József Attilával szólva: „fütty” (1 + 1). A nagyfröccs (2 + 1) Móra Ferenccel szólva a „hajtás”, vagy „húzás” névre hallgatott.
A jóízű „háziúr”, vagy „bivalycsók” (4 + 1), a „sóher”, vagy „távolugrás” (1 + 9), a „mafla”, vagy „kisfröccs” (5 + 5), a „polgármester”, vagy „házmester” (6 + 4), a „csattos”, vagy „nagyfröccs” (10 + 5) mind-mind megannyi ékesen szóló, játékos ember agyából pattant ki, természetesen jókedvében. E lelkiállapot feltételezhetően nem kis részben volt köszönhető az adott átkeresztelendő fröccstípussal való személyes ismerkedésnek…
Ki tudja már, hol készülhetett az „Ady fröccs”, amely 2 deci borból és ugyanannyi szódából állt, s ezeken kívül még egy öntet bodzaszörpöt is tartalmazott? A számtalan izgalmas variáció között is igazi különlegességnek számít a „suhintós”, más néven „savgerinc”, vagy „permet”, amely 1 deciliter borból és 0,01 deciliter vízből állt. Úgy készült, hogy egy „mindegymekkorapoharat” megtöltöttek borral, és fölötte „ellőttek” a szódásüveggel. Az üde permet belehullott a nedűbe, „megsuhintva”, felüdítve azt…
Végül pedig álljon itt egy „suhintós” korabeli anekdota!

A vendég reklamál a pincérnél:

– Kérem, főúr, a rántott szeletnek fröccsillata van…!

A pincér három lépést tesz hátrafelé, majd megkérdezi:

– Még most is, uram?

(Kövesdy)