„A bőgős adja-veszi a zenei kártyalapokat a partnerei között”
Berkes Balázs jazzmuzsikus több mint hat évtizede van a pályán, hazai és külföldi zenészpartnereinek puszta felsorolása felérne egy jazzlexikonnal. A Ráth György utca egyik társasházában lakik 1968 óta. Mi is ott kerestük fel a 80. születésnapját október 12-én ünneplő bőgőst, aki szívesen mesélt sokszínű, változatos és gazdag zenei pályájáról. Bár mindenfelé játszott itthon és külföldön, mindig örömmel lépett fel a Hegyvidéken is, ahányszor csak alkalom adódott rá.
– „Zenei mindenevő” hírében áll. Milyen felállásban szeret leginkább játszani?
– Természetesen a kisegyüttesek a kedvenceim, duóban vagy trióban érzem magam a legjobban. Az utóbbi formációban a bőgős középen – mint a mérleg nyelve –, a zongora és a dob között helyezkedik el, ily módon adja-veszi a zenei kártyalapokat a partnerei között. Legyen szó bármilyen formációról, akár nagyzenekarról is, mindegyiknek a trió a magja. Mindenféle zenekarban játszottam már, minden stílusirányzatban kipróbálhattam magam, de bátran állíthatom, hogy a jazzben a zenei alapokat a ritmusszekció jelenti, az a fundamentum, amire építkezni lehet. Jó volt tudni, hogy ilyen fontos szerepet tölthettem be.
– Még a legjelentősebb koncertek, fesztiválok, jazzversenyek felsorolása is lehetetlen lenne, mégis, melyek azok, amelyekre a legszívesebben emlékszik?
– Szerencsémre ott lehettem a modern magyar jazz születésénél az ötvenes évek végétől, de ezek még bátortalan próbálkozások voltak. A hatvanas évek elején a legendás Dália-korszak feledhetetlen emlék! Attól kezdve megtört a jég, a jazz a tűrt és támogatott kategóriák mezsgyéjén egyensúlyozva eljutott a világszínvonalig. Büszkén emlékszem arra, hogy a Magyar Rádió Stúdió 11 nevű zenekarából alakult kisegyüttessel, majd a Tomsits kvartettel, végül az MR szextettel négyszer is szerepelhettem az akkoriban induló Montreux-i Jazz Fesztiválon, valamint szerte Európában, keleten és nyugaton egyaránt. Óriási élményt jelentett a világ élvonalába tartozó jazzikonokkal egy színpadon fellépni, jam sessionökön együtt játszani.
– Vukán Györggyel való barátsága is innen datálódik?
– Igen, már a Dáliában megismerkedtünk, majd számos alkalommal játszottunk együtt. Ráadásul mindketten a tizenkettedik kerületbe költöztünk, nagyon közel laktunk egymáshoz, ami megkönnyítette az együttműködésünket ebben a nagy városban. Talán világviszonylatban is egyedülálló, hogy barátságunk és zenei partnerségünk több mint ötven éven át, egészen Gyuri váratlan haláláig tartott. Két stabil formációnk volt: a Super Trió – amely egy athéni lemezfelvételkor kapta ezt a bombasztikus nevet – Kőszegi Imre dobossal, valamint a Creative Art Trió (CAT), amelybe a sokkal fiatalabb Balázs Elemér hozott friss vért. Úgy éreztük, Gyuri halála után is folytatni kell ezt a remek muzsikát, és Elemér öccse, Balázs József foglalta el az elárvult zongoraszéket. A CA Trióból CB Trió lett, hiszen három Balázs játszik benne, és „aki A-t mond, mondjon B-t is!”
– Vukán Györgyhöz köthető a kerületi Mezzo étteremben való rendszeres fellépésük is.
– Először az én gitáros trióm játszott a jó hírű, akkoriban még John Bull Pubnak nevezett vendéglátóhelyen. A gitáros külföldre távozása után vetődött fel, hogy Gyuri beszálljon. Eleinte trióban, majd duóban játszottunk – több mint két évtizeden át! Gyuri halála után is megmaradt a hétfői jazzest tradíciója: kitűnő zongorista barátommal, Pintér Zoltánnal adjuk elő a fülbemászó, mindenki által kedvelt jazzörökzöldeket.
– A Hegyvidék kulturális intézményeiben is sok emlékezetes koncerten játszott.
– Számon tartani is lehetetlen, hányszor és mely helyszíneken szerepeltem a legváltozatosabb formációkkal. A Mezzóról már beszéltem; a MOM Kulturális Központ a másik hely, amelynek színpadán sokszor léphettem fel. Csak a legutóbbi éveket említve: mindkét eddigi Cziffra György Fesztivál jazzestjén játszhattam. Először, 2015-ben Malek Andreát kísértem Sárik Péter társaságában „A kávéházak és bárok virtuóza” címmel rendezett koncerten, majd a következő tavaszon Szulák Andrea adta elő Fényes Szabolcs, Horváth Jenő, Lajtai Lajos legszebb – a nagy amerikai jazzsztenderdekkel teljesen egyenértékű – melódiáit. Pár hete, Balázs Elemér ötvenedik születésnapi gálaestjén Pintér Zoltánnal és persze Balázs Elemérrel játszhattam el a Bop for Two Friends című saját kompozíciómat. Sokszor felléptem a hatalmas Budapest Kongresszusi Központ színpadán, ahogy a piciny Nyitott Műhelyben is. Számomra mindegy, mekkora a nézőtér, én akkor is a tudásom legjavát nyújtom, ha egy kis klubban tíz ember előtt játszom!
– Sok meghívást kap, az idén nyáron például a Debreceni Jazzfesztiválon négy formációban is vendégszereplésre kérték fel…
– Valóban ez történt, de ez természetesen a kerek évfordulóhoz kötődött. Felléptem a Debreceni Jazz Együttessel, két kedvenc gitárosommal, Gyárfás Istvánnal és Juhász Gáborral, a CB Trióval és a Debreceni Dixieland Banddel. Megható volt az a szeretet, amellyel zenésztársaim és a közönség is körülvettek.
– Rekordideig tanított, a középgeneráció számos jelentős muzsikusát képezte a főiskolán.
– A hazai jazzoktatás megindulásától tanítottam, negyvenkét éven át. Mindig örömmel foglalkoztam az ifjú tehetségek felkészítésével. Tanítványaim között számos befutott zenész található, számbavételük sem lenne könnyű. Öröm látni-hallani a mai fiatalok remek felkészültségét, hangszertudását, tájékozottságát. Sokkal könnyebben jutnak hozzá a szükséges információkhoz, igazán kinyílt a világ számukra. Nekünk egy kicsit nehezebb, mégis szép volt a zenei pálya – ma is ezt választanám!
– Szeret a tizenkettedik kerületben élni?
– Lehet ezt nem szeretni? Az itt töltött öt évtized is ezt igazolja. A lakásomból remek panoráma nyílik szeretett városomra, a Várhegy, a városmajori templom, de a távolban még kedvenc kirándulóhelyem, a Mátra is látszik. Ugyanakkor minden közel van, pedig a Kis-Sváb-hegy lejtőjén, nem messze a Déli pályaudvartól lakom. Annak is örülök, hogy egyre rendezettebb a környék, mert szeretek itt sétálni. Gyakran kirándulok a barátaimmal, a szarvasbőgés a Mátrában nem múlhat el nélkülünk.
Márton Attila