Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Aki_folott_orokke_kek_az_eg

Aki fölött örökké kék az ég

„Néked zeng ez a dal” – énekelték a Kós Károly iskola nyolcadikos növendékei a Kiss János altábornagy utcai gondozási központban, ahol bensőséges ünnepségen köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Nádas Katalint. A Magyar Rádió egykori zenei szerkesztője Pokorni Zoltántól vette át a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hegyvidéki Egyesített Gondozási Központ ajándékait.
A polgármester elmondta, hogy az idősekkel való törődés a gondozási központokon keresztül valósul meg, az itt dolgozó szakemberek a leginkább rászorulókkal foglalkoznak. Az önkormányzat azonban mindenkire szeretne odafigyelni, ezért indította el a Szépkorúakért a Hegyvidéken közösségfejlesztő programot, amelynek önkéntesei nagyszerűen kiegészítik a gondozók munkáját.
Az idei év újdonsága az Otthon megöregedni pályázat, ami az idősek lakásainak átalakítását szolgálja annak érdekében, hogy minél tovább a saját otthonaikban maradhassanak, és teljes életet élhessenek. Sok más mellett a gondoskodás része az is, hogy a zebrákat a járdával egy magasságba emeljék, amire Pokorni Zoltán ígérete szerint a Böszörményi út átépítésekor már ügyelnek majd.
„Az idősekre irányuló figyelem kiterjed a kitüntetett születésnapok közös megünneplésére, amit ezúttal még különlegesebbé tesz, hogy a Kós Károly iskola kórusának tagjai személyesen találkozhattak azzal a fordítóval és szerzővel, akinek a szövegeit elénekelték” – folytatta a polgármester.
Az ünnepelt egyik fordítása, a Néked zeng ez a dal felcsendül Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjében, amely februárban Oscar-díjat kapott. Az egyetlen „szépséghiba”, hogy a film végén nem az ő neve olvasható…
„Véletlenül hallottam meg a dalt a televízióban, akkor vettem észre, hogy a stáblistán a szerző, Orazio Vecchi mellett nem Nádas Katalin, hanem Kálmán szerepel. Később megtudtam, hogy ezzel a művel kapcsolatban több adatbázisban hibásan tüntették fel a nevemet. A filmben a mai napig nem történt meg a javítás, sőt, nem is kerestek a készítők – mesélte a nem mindennapi történetet az ünnepelt, aki ennek ellenére sem érez csalódottságot. – Herczeg Ferenc írta, hogy a vonuló felhők fölött örökké kék az ég. Mindig optimistán néztem előre, most is így teszek. Ehhez az is kell, hogy rengeteg szeretet kapok a környezetemtől, amit igyekszem viszonozni. Szerencsés vagyok, mert két családot is a magaménak tudhatok. Az egyik az Árnyas úti szomszédasszonyomé, ők a választottak, a másik a szűkebb rokonságom.”
Nádas Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakának elvégzése után rövid ideig a Batthyány iskolában tanított, onnan került 1958-ban a Magyar Rádióhoz, ahol egészen a nyugdíjba vonulásáig az ifjúsági főosztály szerkesztőjeként dolgozott, és nagy sikerű műsorokat készített. Műfordítóként és íróként számtalan gyermekopera, kórusmű, dal, gyermek- és ifjúsági kantáta magyar szövege fűződik a nevéhez. Ahogyan fogalmazott, két nagy vágya volt: az egyik a rádiózás, a másik a műfordítás és szövegírás. Mindegyikre lehetőséget kapott, ezért elégedett lehet az életével.

M.