Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyeppotlas_az_osz_kezdeten

Gyeppótlás az ősz kezdetén

A kánikula elmúltával, az ősz kezdetén végre fellélegezhetnek a kertbarátok, és a kötelező öntözések mellett már másra is gondolhatnak a kerti munkákkal kapcsolatban. Néhány hónapja írtunk a gyep tavaszi karbantartásáról, most egy másik ezzel kapcsolatos időszerű feladatról lesz szó.

A nyári forróságban a díszkertben és a veteményesben is a túlélés a kérdés. Ha rendszeresen érkezik az életmentő locsolás, akkor minden szépen fejlődik, de ha akár csak egyetlen nap is kimarad, a növények kókadnak, virágaik, terméseik lehullnak. Ha a szárazság két-három napig tart, olyan súlyos károk következhetnek be, amiket a szezon végéig sem hevernek ki.
Ősszel javul a helyzet, mert a hajnalok párásak, és a nappali felmelegedés sem olyan intenzív. Ilyenkor még gyakori a zavartalan napsütés, így a növények szépen virágoznak, egészen a komolyabb lehűlésekig.
Ez az időszak az ültetések ideje is, hiszen a frissen telepített növények már nem égnek ki, de még van idejük megszokni új környezetüket és megerősödni a télig. A gyep telepítése is mostanság ajánlott. Kedvező időjárás esetén már augusztus végén lehet vetni, hogy a lehető leghosszabb ideig fejlődjenek a csíranövénykék, de még szeptemberben sem késtünk el.
Ideális az idő arra is, hogy felújítsuk a nyáron kikopott, foltos pázsitot. A nyári meleg és szárazság a moháknak sem kedvez, ezért ilyenkor a legkönnyebb eltávolítani a fűcsomók közé települt vastag mohapárnákat. Az is előfordul, hogy a rosszul beállított automata öntöző olyan területeket hagy, ahol a menetrend szerint érkező esők ellenére is kiszárad a fű. Okozhatnak foltokat a nyári szünet alatt a kertben játszó gyerekek is – gondoljunk csak a focipályák kapuja előtti és a felfújható oldalú gumimedencék alatti krónikus gyephiányra!
Mindegy is, miképpen keletkeztek az eltűntetni kívánt részek, érdemes a területet először alaposan fellazítani és elgereblyézni. Ha van érett komposzt, akkor azt vékony rétegben terítsük el és forgassuk be a talajba. Vigyázzunk, nehogy a trágyázás során gyommagokat is elteregessünk a kertünkben!
Nem baj, ha a finoman eldolgozott földfelületet néhány napig – vagy akár hétig – pihenni hagyjuk, s közben meg is ázik. A morzsalékos talaj jól elvezeti a vizet, és meg is ülepszik kicsit, a gyommagvak pedig kikelnek, s el tudjuk távolítani őket.
Ezután kezdődhet a vetés: a fűmagokat több módon is kijuttathatjuk, de fontos, hogy a kert adottságainak megfelelő magkeveréket válasszunk. A nagy igénybevételnek kitett helyekre sportkeveréket ajánlanak, amely azonban gondos ápolást igényel. Az árnyékos helyekre is van kifejezetten oda való keverék, valamint akadnak kevés gondozást kívánó keverékek. Persze, az angol pázsit minőségét ne várjuk addig, amíg nem öntöztük naponta és nyírtuk hetente a kertünket – legalább pár száz éven át…
A fűmag kijuttatását kisebb területeken végezhetjük kézzel, de léteznek az egyenletes elosztást biztosító kis szórókocsik is. A hagyományos kertészeti képzés szerint a magokat gereblyével kell finoman a felületbe ütögetni, hogy néhány centiméterrel a felszín alá kerüljenek. Ez azonban eléggé fárasztó eljárás, amit a leglelkesebb kertbarátok is csak kisebb területeken szoktak előnyben részesíteni. Sokan inkább csak kicsit elgereblyézik a felszínt, és a felső földréteget összekeverik a magokkal. Fontos, hogy ez utóbbiak eloszlása egyenletes legyen.
A gyeptelepítés elengedhetetlen lépése a tömörítés. Ez történhet vízzel töltött hengerrel, de végezhetjük betaposással is. Mivel a cipőben történő taposás után a terület egyenetlen marad, és a mélyedésekben összefolyhat a víz, javasolt deszkalapokat lefektetni, és azzal tömöríteni, hogy a felszín megőrizze sík jellegét.
Ha mindezekkel megvagyunk, már csak öntözni kell, rendületlenül. Ha csak lehet, esőszerű öntözést válasszunk, hogy a felszínt kimosás nélkül tudjuk átnedvesíteni. Különösen a csírázás utáni hetekben történő öntözés lehet a gyep fejlődésének kulcsa.
Az első hónapokban még nem szükséges nyírni a füvet, de már érdemes finoman műtrágyázni. Optimális körülmények között is két hónap kell a friss gyepnek, hogy kinézetében megközelítse a régit, és további akár fél év, mire az avatott szem számára is eltűnik a régi és az új határa.
Még valami: sajnos a törékeny fűszálak nem viselik el a taposást! Ilyenkor akár egyetlen óvatlan átkeléssel tönkre lehet tenni sok hét munkáját, ezért a háziállatokat, a vendégeket és a gyerekeket érdemes távol tartani a frissen telepített fűfoltoktól. Aztán ha az egyre bokrosodó fűcsomók megerősödnek, újra mindenki birtokba veheti a kert gyepes területeit.

(Barta)