Irok_es_koltok_a_Zugligetrol

„Jókedvében teremté az Isten…” – írók és költők a Zugligetről

A Hegyvidék tájai, különleges levegője és polgári miliője a 19. századtól vonzották a művészeket, akik lakó- és pihenőhelynek választották ezt a vidéket. A költők, írók műveikben számos emléket, személyes anekdotát megőriztek, ami segít megeleveníteni a régmúlt hangulatát.
A Zugliget is többeket megihletett. Az első ránk maradt vers 1806-ban készült, dr. Köffinger János Pál nürnbergi származású pesti orvos tollából származott, Abenderinnerung im Auwinkel címmel. Megemlítendő Habermann Ferencnek a Der Ebersquell bei Ofen című, 1821-ben megjelent hosszabb költeménye, ami ugyancsak a „Disznózugról”, azaz a Zugligetről szól.
A Zugliget hangulata már a 19. század derekán a pest-budai polgárság szívébe férkőzött. Jól mutatják ezt az alábbi versek is.

 

Lisznyay Kálmán

A természetnek – mondák társaim –

Egyik kedvenc leánya Zugliget,

Zöld keblére a nap aranykeze

Ezer virágcsaládot ültetett.

 

És nem csalódtam. Gazdag kéjt adál

Sötét zöld bérc, regényes völgykebel,

Hol balzsamot hord a szél szárnyain

S még a lég is szelídebben lehel.

 

Sokszor a fülmilék hangversenyén

Táncol a szél, lebeg a levegő,

S forráshabod ezüstgyűrűiben

A kedv s egészség tiszta gyöngye nő.

(1844)

 

 

Petőfi Sándor

A hegyek közt (versrészlet)

 

„Mennyi kedves, szép titok van!

Fáktól vagyok körülvéve,
S mint édes fia fejére
Áldó keze az atyának,
Ugy hajolnak rám az ágak.
Istenem, de boldog vagyok!
Majd, hogy sírva nem fakadok.”

(Zugliget, 1848. szeptember 8.)

 

 

(Hiador) Jámbor Pál

A Zugligetben (versrészlet)

 

„Nem Laszlovszky, Corvin hegye vagy te,

Róla szólnak e magas romok,

Akkor is, mint most, világművészek

Jártak itt, mint bolygó csillagok,

A tudósok menhelyt itt találtak

Vizsgálván a csillagot s eget,

Csillagászok csillagot lelének,

Mátyás téged lelt föl, Zugliget!”

(Pest, 1865. augusztus 23.)

 

 

Gárdonyi Géza

A Zugligetben (versrészlet)

 

„Pünkösd napján a ligetben
víg emberek sokadoznak:
zöldelő fák árnyékában
heverésznek, játszadoznak.”
(1894)

 

A kor neves emberei szinte mind megfordultak a Zugligetben, és ezt számos mű, anekdota megörökíti. A Disznófő vendéglőről Vörösmarty Mihály emlékezett meg, és verssora annyira találó volt, hogy később felkerült a klasszicizáló épület homlokzatára: „Jókedvében teremté az Isten Zugligetet, Gond és bánat itt kacagásra derül”.

A Hegyvidék egyik legismertebb lakója, Jókai Mór több művében feltűnik helyszínként a Zugliget vidéke, a többi között a Fácán fogadó is. A Fekete gyémántok című regényében az író által is jól ismert és kedvelt fogadóban vív meg egymással Berend Iván és Salista gróf.

Krúdy Gyula regényeiben ugyancsak megjelennek a kerület ismert nevezetességei, így a zugligeti lóvasút is. A vörös postakocsi (1913) című könyvében ezzel utazott Rezeda Kázmér Horváth Klára és Fátyol Szilvia kisasszonyokkal.

A 20. század irodalmárai közül Jékely Zoltán szentelt önálló regényt és több verset a Zugligetnek.

 

Jékely Zoltán

Zugligeti alkonyat (versrészlet)

 

„Ülünk a Zugliget felett a dombon

s szomjas lélekkel nézzük a csodát:

hogy haldokol napunk a horizonton

s hogy lesz kékből fekete a világ.

 

Az erdők hullámzó felszíne lassan

lecsendesül, mint valahol a tenger;

az első denevér szól a magasban,

az éjszakát köszönti győzelemmel.”

(1935)