Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ugy_mint_regen_-_termenyunnep_a_Svabhegyen

Úgy, mint régen – terményünnep a Svábhegyen

Sváb dallamok, látványos produkciók, ízletes finomságok és jó borok tették felejthetetlenné az idén is azoknak a napját, akik szeptember utolsó hétvégéjén kilátogattak a svábhegyi terményünnepre. A régi idők hagyományait felelevenítő mulatságon kicsik és nagyok is kedvükre válogathattak az érdekes programkínálatból a Diana parkban.

– Ilyenkor hálát adunk a nap melegéért, az eső táncáért, amiért terményt adott. A múltunkat tisztelnünk, szeretnünk, hagyományainkat pedig ápolnunk kell, csak így lehet jövőt építeni –fogalmazta meg érzéseit Kövesdiné Martin Nóra, a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület és a hegyvidéki német nemzetiségi önkormányzat elnöke, miközben a sváb terményünnep, az Erntedankfest jókedvű vendégseregét figyelte.
A szokásokhoz hűen az ünnepi misét követően Kocsis István atya, az Istenhegyi Szent László Plébánia lelkipásztora megáldotta a frissen sült kenyereket. „Sokadik alkalommal járunk itt, mindig finom a cipó, érződik, hogy nincs benne semmilyen adalékanyag, csak víz, kovász és liszt – mondta Szabó József, aki feleségével együtt döntött úgy, hogy az idén is részt vesz a régi hagyományokat felelevenítő mulatságon. A kenyér mellett azonban a szellemi táplálékról sem feledkezett meg. – Mindnyájunkat elgondolkodtatott az, amit az atya a közösség fontosságáról mesélt a misén.”
A svábhegyiek egyik legnépszerűbb vigasságán ott volt Fonti Krisztina alpolgármester is. „Csodálatos a környezet, a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület, a német nemzetiségi önkormányzat és a Jókai Klub tartalmas programokat szervezett – méltatta a rendezvényt. – Jó látni, hogy a helyiek mindig megtalálják az alkalmat arra, hogy együtt lehessenek. Ez az ünnep a közösség összetartásáról szól. Lényeges, hogy megmutassuk a jövő generációinak mindazt, ami igazán gazdaggá teszi az életünket.”
A négyéves Lili a Jókai Mór iskola néptáncos produkcióját látva úgy határozott, hogy pályát módosít. „Jobban tetszik ez a tánc, mint a balett, mert itt szebbek a ruhák. Szóval inkább ezt fogom csinálni! – szögezte le, aztán további élményeiről is beszélt kicsit. – Állatokat simogattam. A kecskék nagyon cukik, a nyuszi kicsit félénk volt, de ő is cuki. Rajzoltam anyunak, és nagyon jók voltak a táncosok is!”
A színes forgatagban a gasztronómia szerelmeseit is várták meglepetések. A vásár egyik leglátványosabb pontja a réteses volt, ahol mindnyájan bepillantást nyerhettünk a hagyományos sváb strudlikészítés fortélyaiba.
„Kézzel csinálunk mindent. A lapokat zsírral és ecettel megkenjük, összegyúrjuk, nyújtjuk, megtöltjük, majd mehet is a sütőbe! Még melegében szeleteljük” – avatta be a titokba lapunkat Nyúl Angelika réteshúzó, aki egy pillanatig sem állt meg, hiszen gyorsan fogyott a közkedvelt finomság. „Szerintem ma is eladunk vagy ezret belőle!” – tette hozzá, miközben már nyúlt is a következő adag tésztáért.
Molnár József – avagy ahogy a hegyvidékiek hívják: Jóska, a hentes – sem panaszkodhatott, az ő standjánál is sokan vártak a sorukra. „Most a tarját sütöm, de akad más egyéb is, amivel dolgozni kell. Ott a kolbász sül, és vannak saját készítésű füstölt áruink, különböző húskészítményeink, pogácsánk és csirkecombunk is – mutatott körbe. – Nagyon kedvesek a vásárlók, mindig szívesen jövünk, ha hívnak.”
A mosolygós hentestől azt is megtudtuk, mi a jó sült kolbász titka: „Csak azt kell beletenni, ami bele való” – mondta határozottan.
A finom falatokhoz jó bor dukál – erről pedig Menczinger Tibor borász gondoskodott, aki Mohácsról hozta el nedűit.

– Látom, van itt olaszrizling, cserszegi fűszeres, juhfark, Cabernet Sauvignon és cirfandli is. Melyiknek a legnagyobb keletje? – érdeklődtem.

– Nehéz lenne megmondani, mindegyiket szívesen viszik. A cirfandlit tartják a vásárlók a legérdekesebbnek, hiszen ez a száraz fehérbor igazi pécsi különlegesség, de a juhfark is kelendő.

– Ha már terményünnep – milyen volt az idei termés?

– A szőlők nagyon jó minőségűek! Ha a borász elég alázattal nyúl a szőlőhöz, és nem akar okosabb lenni a természetnél, akkor jó bort lehet készíteni… Én már a kezdetek óta eljövök a terményünnepre, jó látni, ahogy a rendezvény évről évre gazdagodik, gyarapodik. Gratulálok a szervezőknek!

BM.