Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gazdagon megrakott asztalokkal készülünk az ünnepekre

Örömünket, bánatunkat mind beleölhetjük ilyentájt a konyhai alkotásba, nemkülönben a fogyasztásba. Karácsony táján óhatatlanul előtolulnak az emlékek. Letűnt ünnepek képe vetül elénk, és a keserédes nosztalgiázás közben ráébredünk: az gazdag igazán, akinek van mire emlékeznie.

Tudatos szülőknek tudatos babaúszás

Kifogástalan körülmények, ideális hőmérsékletű és rendkívül tiszta, szinte teljesen vegyszermentes víz várja a MOM Sportban a babaúszásra érkezőket, akikkel az ország egyik legnevesebb műhelyének szakemberei foglalkoznak. Az órákat tartó Stoller Babaúszó Akadémia alapítójával, a MOM Sportban is dolgozó Stoller Katalinnal beszélgettünk.

Hegyvidék Alzheimer Café – remény a családtagoknak

A kilencvenes években Hollandiából indult az Alzheimer Café ötlete, majd terjedt el Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Magyarországon először Győrben alakult meg a családias légkörben zajló, klubjellegű összejövetel. A háromgyermekes Kocsis Juditban amerikai tapasztalatai alapján érlelődött meg a gondolat, hogy ő is szeretne egy olyan idősközpontot létrehozni, ahol többféle módon lehet segíteni az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek és családtagjaiknak. A januárban induló Hegyvidék Alzheimer Cafénak az is a célja, hogy kicsi reményt csillantson fel a családtagoknak arról, hogyan lehet a hétköznapokat könnyebbé, élhetőbbé tenni az ő sajátosan nehéz helyzetükben.

Egészségesen a Hegyvidéken – előzzük meg a vastagbélrákot!

Napjaink egyik leggyakoribb daganatai a vastagbél- és a végbélrák. Ezek szűréséről, valamint megelőzésük lehetséges módszereiről beszélt dr. Topa Lajos belgyógyász, gasztroenterológus az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem ez évi utolsó előadásán.

Karácsonykor nyílik a mikulásvirág

Advent időszaka és a karácsony elképzelhetetlen növények nélkül. Ilyenkor nemcsak a fenyőfa költözik a lakásba, hanem az ünnep fényét emelő más virág is, például a mikulásvirág. Ha ez utóbbit nem csupán vízkeresztig tartó dekorációnak szánjuk, nem árt odafigyelni rá ebben a kiemelt időszakban is.

Egy régi varázslat és az igazi boldogság

Azt tartják róla, hogy nincs nála „lelkibb” és csupa nagybetűs ember. Mert Piros Ildikó nemcsak beszél érzésekről és értékekről, hanem azok szerint is él. A színház számára szentély, a család pedig a legnagyobb örömforrás. Szenteste előtt, december 23-án van a születésnapja, de mivel a köszöntésektől zavarba jön, számára az a legszebb ünneplési forma, hogy akkor csomagolja be a karácsonyi ajándékokat.

„A hang a lélek megszólalása”

Balázs Elemér, a középgeneráció egyik legkiemelkedőbb jazzmuzsikusa az idén töltötte be 50. életévét. Nem pusztán dobos, aki a ritmusalapot biztosítja zenésztársai számára, hanem komponista, hangszerelő, zenekarvezető, emellett természetesen férj, apa, jó barát és megnyerő személyiség is. Vele beszélgettünk – nem csak a muzsikáról.

Dalból van a lelkük

Tíz évvel ezelőtt hallhattuk őket először – szinte azonnal a szívünkbe zártuk a zenekart, és nem csak azért, mert régi, jól ismert kávéházi slágereket dúdolhattunk velük újra. Zenéjük több, mint nosztalgia: a Budapest Bár valójában egy életérzés. Ráadásul nem csak egyetlen generáció számára, koncertjeiket ugyanúgy végigéneklik és -táncolják a gyerekek, ahogy az anyukák, apukák és a nagyszülők is. Karácsonyi, szilveszteri fellépéseik családi ünnepnek számítanak. A népszerű együttes három tagjával, Behumi Dórival, Farkas Róberttel és az immár hegyvidéki Ökrös Károllyal emlékekről, tervekről és a közelgő ünnepekről beszélgettünk.

„A gyerekekkel való foglalkozás alázatra tanít”

Nemzetközi hírű táncos, bejárta a fél világot. Ma azonban már nem(csak) öt kontinens színpadain lehet találkozni vele, hanem a Jókai Klubban is, ahol gyerekeket tanít táncra, mozgáskultúrára. Finta Gábor, a Budapest Musical Iskola 35 esztendős alapítója olyan elhivatottsággal és szeretettel osztja meg tudását, hogy tanítványai sokszor abba sem akarják hagyni az órákat. Bár azt mondja, táncosként lassan nyugdíjaskorba ér, a színpadnak még nem fordít hátat. Tervei között azonban már nemcsak fellépések szerepelnek, hanem sok minden más is.

„Gyerekkori karácsonyaim mesések voltak”

Zsúfolásig tele a naptára decemberben a karácsonyi koncertjeivel, amelyek mindenütt telt házat vonzanak. Halász Judit nemcsak énekel a Mikulásról és a karácsonyról, hanem mesél is a történetükről a gyerekeknek. Számára a karácsony nem az ajándékokra, a karácsonyfára és a főzésre való koncentrálást jelenti, hanem az egymással törődés és a segítségnyújtás időszakát.

Két művész Párizs vonzásában

Évszázadok óta rivalizáló két műfaj kötött barátságot a Hegyvidék Galéria és a KOGART közös kiállításán. Csernus Tibor festményei és Szmrecsányi Boldizsár, azaz Boldi szobrai egymást kiegészítve hívják vizuális játékra a látogatókat a Hegyvidék Galériában.

„Az eltűnt idő nyomában” - Séta a Költő utcában

Az idő örök jelenléte, pusztító hatása és vele szemben az emlékezés megtartó ereje – Proust halhatatlan művére utalva – épített örökségünkben is jelen van. Sorozatunkban felkutatjuk az elhanyagolt, omladozó, jobb sorsra érdemes hegyvidéki villákat, s felidézzük történetüket.

Hegyvidéki nemzetiségi közmeghallgatások

A XII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok az idén is aktív alakítói voltak a Hegyvidék közösségi és kulturális életének. A képviselők a szokásoknak megfelelően az év végi közmeghallgatáson beszéltek munkájukról, programjaikról.

Iskolákba is eljutott a Szülői Akadémia

A bizalmi viszony elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek beszélni tudjanak a család felnőtt tagjaival a digitális térben őket érő sérelmekről. A Hegyvidéki ONvédelem Program részeként nyolc iskolában megrendezett Szülői Akadémián egyebek mellett erről beszélgettek az érintettekkel a Hintalovon Alapítvány, a XII. kerületi rendőrkapitányság, a Magyar Telekom és a Hegyvidéki Önkormányzat munkatársai.

Közmeghallgatást tartott a Hegyvidéki Önkormányzat

A Böszörményi út fejlesztése, az Irhás árok rendezése és az Alkotás utcai mentőállomás ügye is felmerült a Hegyvidéki Önkormányzat idei közmeghallgatásán. Sok egyéb mellett szó esett arról is, hogy ki látja el a társasházak törvényességi felügyeletét, vagy hogy mit lehet tenni akkor, ha egy utcában elszaporodtak a lakásbetörések.

Készülőben az építési szabályzatok

Négy új Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) tervezetét készíttette el a Hegyvidéki Önkormányzat, ezeket a polgármesteri hivatalban rendezett lakossági fórumon véleményezhették az érdeklődők. Szabó-Kalmár Éva, a városrendezési és főépítészi iroda vezetője elmondta, hogy a rendezési tervek megalkotásával az önkormányzat a megváltozott fővárosi szabályozásnak megfelelő jogszabályi környezetet kíván teremteni, jellemzően átvéve a hatályos tervi elemeket, építési paramétereket, előírásokat.

Környezetbarát, takarékos közvilágítás a Normafán

A közvilágítás fejlesztése az év legjelentősebb beruházása a Normafán. A közbeszerzés eredményeképpen a buszvégállomástól a János-hegyi Erzsébet-kilátóig környezetbarát, a fényszennyezést jelentősen csökkentő lámpatestek működnek.

Megújult a MOMkult játszótere

Számos új játék, a többi között trambulin, pedálos körforgó és baba-mama hinta gondoskodik a gyerekek és szüleik gondtalan időtöltéséről a MOM Kulturális Központ most felavatott, átépített játszóterén. A fejlesztés során a Magyar Telekom okos oszlopot telepített, amely ingyenes és gyors vezeték nélküli internetkapcsolatot biztosít, valamint a rajta elhelyezett térfigyelő kamerák segítségével a látogatók biztonságát szolgálja.

Advent_a_Hegyvideken_20171212RGB

Advent a Hegyvidéken

December 24-ig idén is kézműves vásárral, családi rendezvényekkel és kulturális programokkal várnak minden érdeklődőt a Polgármesteri Hivatal melletti Városháza téren.