Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki szinkronúszó a vizes vb-n

Döntőbe szeretne jutni a július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokságon Riemer Alexandra. A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba járó sportoló szinkronúszásban képviseli a magyar színeket.

Öttusabajnokság a világversenyek előtt

A nőknél Kovács Sarolta, a férfiaknál Kasza Róbert nyerte meg az országos öttusabajnokságot, amelynek úszó- és vívószámait a MOM Sportban rendezték. A versenynek a helyezéseken túl is komoly tétje volt, mivel a magyar szövetségi kapitány részben az itt látottak alapján jelöli ki az Eb- és a vb-keretet.

Átadták az egészségügyi díjakat

Hagyomány a Hegyvidéken, hogy a Semmelweis-napot megelőzően a helyi önkormányzat köszönti az egészségügyi alapellátásban dolgozókat. Az idén a Normafa Gondozási Központban tartott ünnepségen átadták a két legmagasabb XII. kerületi egészségügyi kitüntetést, a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjat és a Polgármesteri Elismerő Oklevelet, valamint a most első alkalommal adományozott „Címzetes főorvos” okleveleket.

Egyre gyakoribb a sásliliom

A sásliliom csak nevében liliom, de ez a tény semmit nem von le a virág értékéből. Szerencsére egyre több helyen találkozhatunk vele a Hegyvidék közterületein is. Változatossága és igénytelensége miatt szinte mindenhol jól érzi magát és gazdagon virágzik.

Jóleső árnyék és ragyogó napsütés – beindult a nyár!

Készítsünk süteményt sütés nélkül, vagy gyújtsunk be inkább odakinn, hiszen lassan, de biztosan megérkezett a kánikula! Legyen szó gyorsan elkészíthető vagy bonyolultabb receptről, legjobb, ha úgy időzítjük a főzést, hogy kikapcsolódhassunk mellette – vagy általa.

Igazi ünnep volt a tizedik Hegyvidéki Napok

Azt rebesgetik, törvénybe iktatják, hogy Hegyvidéki Napok nélkül ne kezdődhessen el a nyár – ez, persze, nem igaz, az viszont igen, hogy valóban nem kezdődik el nélküle, és ez már szinte törvényszerű. Így volt ez június második hétvégéjén is, amikor ismét ezrek látogattak ki a Gesztenyés kertbe.

Az irodalom halála az unalom

Nevezték már a legfoglalkoztatottabb kortárs irodalmi attrakciónak, reneszánsz embernek, a mai irodalom rocksztárjának, ám ha csak a maga választotta írói nevét említjük, az is felér egy jellemzéssel. Lackfi János költő, író, műfordító, egyetemi oktatatóval az Ünnepi Könyvhéten a MOM Parkban beszélgettünk irodalomról, családról, nyilvánosságról és Jim Jarmusch hegyvidéki kötődéséről.

Munkácsy Mihály-díjasok kiállítása a Hegyvidéken

Vannak, akiknek még mindig szokatlan, hogy a Hegyvidék Galéria január óta a XII. kerület „főterén”, a Királyhágó téren várja a vendégeket, ám mostanra már egyértelművé vált, hogy az új kiállítóterembe gyakrabban térnek be érdeklődők, mint korábban a Városmajorba. A galéria legújabb tárlata az idei Munkácsy Mihály-díjas képzőművészek alkotásait mutatja be.

Ne higgyünk a valóságnak, csakis a képzeletnek!

Egy egész generáció csodálkozott rá és szerette meg a sebesen mozgó, fekete-fehér képkockákat és a közben folyamatosan hallható zümmögést az 1980-as évek elején. A légy című animációs film méltán lett az első magyar Oscar-díjas alkotás. Készítője, Rófusz Ferenc régóta a Budai Rajziskolán tanít, most pedig életmű-kiállítása nyílt a Barabás Villában.

Hegyvidéki fejlesztésű snowbike

Magyar hóbicikli? Nem is olyan fantasztikus, amilyennek hangzik – fiatal fejlesztői dicséretben részesültek érte az innovációs versenyen, és úgy vélik, bármikor megkezdhető lenne a sorozatgyártása. Az eszköz két kitalálójának egyike az Arany János iskola diákja.

Vakáció a Hegyvidék gyermektáboraiban

Az idén is tartalmas időtöltést nyújt a gyerekeknek a Hegyvidéki Önkormányzat Mátyás király úti erdei tábora. Emellett a szülők a XII. kerület sportintézményeiben és más helyeken is megtalálhatják a gyermekük érdeklődésének leginkább megfelelő programokat. Nyári táborkörképünk következik.

Kié legyen az idei Kaszás Attila-díj?

Immár tizedik alkalommal döntheti el a közönség, ki kapja meg a Kaszás Attila-díjat. A színészkollégák által felterjesztett művészek közül az idei jelöltek Gazsó György, Krisztik Csaba és Szikszai Rémusz, akikre augusztus 20-ig lehet szavazni interneten.

Költözik a parkolási ügyfélszolgálat

A XII. kerület új parkolási ügyfélszolgálata június 26-án, hétfőn nyílik meg a Böszörményi út 24. szám alatti irodaház földszintjén. Az eddigiekhez képest jóval komfortosabb körülmények fogadják mindazokat, akik parkolási pótdíjfizetési ügyeket intéznek.

Határozott vonalvezetésű Lóvasút-arculat

Eredményt hirdettek a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény új otthonaként, valamint rendezvényközpontként, vendéglátóhelyként és turisztikai információs pontként hamarosan megnyíló Lóvasút-épület arculatpályázatán. A zsűri által kiválasztott két döntős munka közül a közönségszavazatok alapján Csuport Andrea és Herr Ágnes 1. számú koncepciója győzött.

„Az egyetlen kiutat a kisebb közösségekben látom”

Világhírű neurobiológus, agykutatóként mélyen hívő ember. Dr. Freund Tamás, a Hegyvidék új díszpolgára interjúnkban nemcsak azt magyarázta el, miért vált mára az agykutatás az egyik legfontosabb kutatási területté, vagy hogy az istenhit és a tudomány miért nem egymás „versenytársai”, hanem arról is beszélt, miben rejlik a kisebb közösségek ereje a globalizálódó, elembertelenedő világban.

Együtt csökkenthetjük az energiafogyasztást

Nagyobb beruházások nélkül, elsősorban szemléletváltással jelentős energiát megtakarítani – ez a célja egy tavaly induló programnak, amelyhez a Hegyvidéki Önkormányzat is csatlakozott. Szakemberek szerint kizárólag a fogyasztói magatartás befolyásolásával is komoly eredmény érhető el.

Linda a hónap hegyvidéki babája

Műtermi fotózást nyert az önkormányzattól Gallus Linda Norina. „A hónap hegyvidéki babája” címért zajló szavazáson győztes hölgy most öt hónapos, így szüleivel együtt vette át az erről szóló meghívót Pokorni Zoltán polgármestertől.

Ebösszeírás június 30-ig!

Tisztelt Kutyatartó, Kutyatulajdonos! Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. § (1) bekezdése előírja, hogy az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végezzen. Az ebösszeírás ideje: 2017. március 1.–2017. június 30.