Bolcsodekben_ovodakban_takarekoskodnak_a_vizzel

Bölcsődékben, óvodákban takarékoskodnak a vízzel

Jelentéktelen apróságoknak tűnnek, környezetvédelmi és takarékossági szempontból mégis kiemelkedő szerepük van azoknak a kisméretű, csapba, zuhanyfejbe szerelhető sugárszabályozóknak, valamint a WC-tartályok öblítési idejét befolyásoló speciális súlyoknak, amikkel drasztikusan csökkenthető a vízfogyasztás. Ezeknek az apró eszközöknek a legkorszerűbb változatait szereli fel a Hegyvidéki Önkormányzat az összes általa fenntartott bölcsődében és óvodában.
„A víztakarékosságot szolgáló közel ötszáz eszközt telepítünk tizennégy óvodában és három bölcsődében. A program összköltsége 1,8 millió forint, ám a számítások szerint nagyjából fél év alatt megtérül a beruházás” – mondta el Rózsa Zoltán, az önkormányzat zöld irodájának vezetője a Krisztinavárosi Bölcsődében a víz világnapja alkalmából megtartott bemutatón. A fejlesztésnek szemléletformáló szerepe is van – tette hozzá –, hiszen már a legkisebbekben is érdemes tudatosítani azt, hogy felelősen kell bánni korlátos erőforrásainkkal.
A különleges sugárszabályozók által elérhető megtakarítást az oktatási-nevelési intézmények komplex felmérését és az eszközök telepítését végző Vízinnovációs Kft. munkatársa, Palotás Zoltán szemléltette. Egyszerű módon, egy mérőtasak egységnyi idő alatt történő megtöltésével mutatta be, hogy amíg a gyerekek által használt csapokból alaphelyzetben 18 liter víz folyik el egy perc alatt, addig az „intelligens nyomásszabályozó” alkalmazásával percenként mindössze másfél liter vízre van szükség, ami több mint 90%-os megtakarítást jelent.
Bár ilyen rendkívüli mértékű fogyasztáscsökkenés nem érhető el minden kifolyónál, Palotás Zoltán tapasztalatai szerint egy-egy óvoda vagy bölcsőde átlagosan 30-40%-kal tudja csökkenteni a vízfogyasztását, ezáltal a víz- és csatornadíját. A Vízinnovációs Kft. képviselője arról is beszélt, hogy a manapság használatban lévő csapok túlnyomó többségében már megtalálható valamilyen perlátor, ám az általuk alkalmazott eszközök az átlagosnál jóval kevesebb víz felhasználásával is optimális érzetet biztosítanak a kézmosáshoz, továbbá bármilyen hálózati nyomás esetén tartani tudják a kalibrált vízmennyiséget.
„Már bölcsődés korban el lehet kezdeni a környezettudatos nevelést” – nyomatékosította Heindlné Sárközi Zsuzsanna, a Krisztinavárosi Bölcsőde intézményvezető-helyettese, aki szerint a kisgyerekeknek már meg lehet tanítani, hogy zárják el a csapot kézmosás után, és azt is el lehet nekik magyarázni, miért van erre szükség. A bölcsődeépületükben a gyerekek számára kialakított öt fürdőszobai blokk, több felnőttmosdó, valamint főzőkonyha is található, ezért sok vizet használnak – az önkormányzat beruházásával azonban jelentősen csökkenhet a vízfogyasztásuk.

d.