aAz_en_vilagom_Jappanisztan

Az én világom, Jappanisztán

Az emberek többsége az Esőember, vagy A kód neve: Merkúr című hollywoodi filmekből tudja valamelyest, hogy betegsége ellenére milyen magas IQ-val rendelkezik jó pár autista – ez a Fekete István iskola egész napos konferenciáján is kiderült. Mint ahogy az is, mennyi munka, türelem, a hétköznapi tapasztalatokból kikerekedő újítások, felismerések mentén igyekeznek segíteni tanárok és szakemberek a betegségben érintetteknek. A világ egyik legnagyobb kisebbségi csoportjának.

Színes falak fogadják a Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe betérőket. Kartonpapírra ragasztott fotókon egy-egy gyermek élete, hétköznapjai, „Az én világom” felirattal. Fotósorozat az iskola uszodai óráiról, focibajnokságáról vagy azokról a táncórákról és évente két-három alkalommal megrendezett „Péntek Partykról”, amikre a régi diákok is vissza-visszajárnak.
Emitt egy plakát a „Madárbarát gazdálkodásról”, amott egy másik a globális éghajlatváltozásról, képes magyarázat a földi élet fenntarthatóságáról. Ugyanazon témájú rajzminták egymás mellett, de más-más stílusban és színekkel, ami sokat elárul egy-egy gyermek belső világáról. Ahogy egy ott dolgozó munkatárs meséli: az iskolában igazi közösséget alkotnak a gyerekek, a tanárok és a szülők.
A Közép-Budai Tankerületben működő Fekete iskola nemrég egész napos konferenciát szervezett, hogy bemutassa, mennyiféleképpen, milyen módszerekkel gondoskodnak az autizmussal élő gyerekek fejlesztéséről. A 2017. szeptember 1-jétől működő utazó gyógypedagógusi hálózat az óvodákban és iskolákban integrált gyerekekkel, a gyógypedagógiai iskola az autizmusban súlyosabban érintett tanulókkal foglalkozik.
Tanárok, szakemberek és az autizmusban érintettek, fiatalok, szülők, családtagok foglalták el a tornatermet, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, tanuljanak egymástól, különböző módszerekről, megközelítésekről. Elkél egymás segítsége, hiszen az autizmusban érintett emberek többsége egyedi eset, és egyedi megközelítést kíván.
Például az a gyermek, akiről az egyik tanár mesélt a megjelenteknek. A dühöngő kisfiúról kiderült, hogy remekül rajzol. Amikor erre rájött a tanárnő, ceruzát és rajzlapot adott a fiú kezébe, aki így most már le tudja vezetni a feszültségét. Az egyik rajzáról, amin egy csatornában járkáló robotok voltak láthatók, a tanárnő rájött, hogy az a kisfiú fejében lévő idegpályát ábrázolja.
Mesélt a tanárnő arról a – sajnos nem egyedi – példáról is, hogy a szülők nem hajlandók elfogadni a tényt, gyermekük milyen problémával él. A nevelőknek ilyenkor meg van kötve a kezük, ha a szülők sem a gyereket nem szembesítik azzal, hogy ő „más, mint a többi”, sem azt nem engedik, hogy az osztálytársak tudomást szerezzenek erről. A végeredmény: társai „kinézik” a kisfiút, aki szenved a megkülönböztetéstől, és attól, hogy nem érti, mi van vele.
Pedig éppen ez a példaként felhozott kisfiú olyan IQ-val rendelkezik, hogy egy alkalommal a tanára szeme láttára pár perc alatt megrajzolt egy – a keresztrejtvényekből is ismert – labirintust úgy, hogy az valóban megoldható volt. A fiúnak van egy különleges világa, amelyet úgy hív, hogy „Jappanisztán”.
Az iskolai konferencia délelőtti szekciójában a 3–10. osztályokba járó gyerekek mutatták be tudásukat, a Pom Pom meséitől kezdve gyerekdalokon át slágerek elénekléséig. Ekkor tartott előadást az egyik érintett szülő is „Kétségbeeséstől a megoldásokig – avagy mi hogyan éljük túl az autizmust” címmel.
Később a szakemberek vették át a szót. Előadásaik címei önmagukért beszélnek: „Élmény és fejlesztés négylábú barátok segítségével autizmussal élő gyerekeknél”; Végjátékok – autizmus spektrumzavarral a gyermekkor alkonyán”; „Az utazó gyógypedagógiai hálózat működése az integráló intézményekben”; „Egy mentálhigiénés támogató szülőcsoportról”; „Autizmus spektrumzavar az iskolában – interaktív témafeldolgozás röviden”; „Eszközök az autizmussal élő tanulók oktatásában”.
„Megismerhető autizmus generációnk” címmel Oravecz Lizanka és Fekete Gy. Viktor autista érdekvédők tartottak előadást az autizmusukkal való együttélésről, érzékletessé téve azokat a helyzeteket, amelyek naponta próbára teszik őket. A két fiatal a Mensa HungarIQa, a legmagasabb intelligenciájú emberek magyarországi klubjának tagja, egyikük informatikus, a másik grafikus. Mégis problémát jelenthet számukra akár egy olyan hétköznapi dolog is, mint a tömegközlekedési eszközökön való utazás.
Az autizmusról azt szokták mondani, hogy nehéz, de különleges világ, benne rengeteg még feltáratlan területtel. A Fekete iskola konferenciáján a kívülálló azzal szembesülhetett, hogy vannak áldozatkész tanárok, akik saját zsebükből, munkán túl szerveznek szakértő csoportokat az előrehaladás érdekében, és már az is nagy támogatást jelentene számukra, ha egy projektorhoz hozzájuthatnának. Nemcsak az autista felnőttek és gyerekek világáról tudunk keveset, hanem azokról is, akik naponta „a világ legnagyobb kisebbségi csoportjáért”, az autista emberekért dolgoznak, és igyekeznek minél szélesebb körben társakra lelni újabb módszerek és megoldások megtalálásában.

VK.