Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zugj_bele_a_Zugligetbe

Zúgj bele Zugligetbe!

Akik a XII. kerület múltja és jelene, a helyi érdekességek iránt érdeklődnek, semmiképpen se hagyják ki a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodájának „Zúgj bele Zugligetbe!” elnevezésű sétáját! A Városi Zöldövezetek program keretében a hegyvidéki városrész történetével, közösségeivel és legizgalmasabb helyszíneivel ismerkedhetnek meg.

A Hegyvidék a főváros legzöldebb kerülete, a helyi önkormányzat pedig mindent megtesz a természeti környezet megőrzéséért, a zöld területek fejlesztéséért. Erre szolgálnak a parkok folyamatos szépítése, a fasorok ápolása, a kerttulajdonosokat segítő komposztálási program és a Normafán elvégzett beruházások is.
Idetartozik a kerület vezetésével megvalósuló Városi Zöldövezetek (UGB – Urban Green Belts) európai uniós kezdeményezés is, aminek a célja a zöldfelület-menedzsment új alapokra helyezése. Ennek része a közösségi területek alternatív használatát elősegítő Zöldfelület Gondnoksági Program és a márciusban elindított zugligeti tematikus sétasorozat is. Ez utóbbin, első alkalommal, az UGB projekthez csatlakozó lengyel és szlovén városok képviselői is részt vettek.
Mint a sétán elhangzott, az egykori Nyék falu mellett terült el a magyar királyok vadaskertje. Ehhez a mintegy négy kilométer átmérőjű, bekerített erdős területhez tartozott a Hunyad-ormot körülölelő Zugliget. Többször megfordult itt Mátyás király is. A hírneves szépség, Kunc ispán lánya (egyes források szerint a felesége) után kapta nevét a Szépilona városrész, ennek emlékét őrzi a Zugliget kapujában álló Szép Ilona-ház.
A jelenleg részben a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz tartozó egykori Laszlovszky-major eredetileg hatalmas szőlőbirtok volt. Határán kellett megfizetni a Laszlovszky-vámot, azaz illetéket minden áruért, amit be akartak vinni Budára. A járműveket átvizsgálták, még a Zugligetből érkező villamos is megállt a Szent János Kórháznál lévő vámháznál.
A major egyik épületét az 1820-as évektől vendégfogadásra is felkészítették. Ahogyan egy korabeli feljegyzésben olvasható, híres volt „tejszínes epréről, mit az akkor divatos beszélyalak, az »eprészlyányka« szed vala nagykarimáju Pamela-kalapban s rövidke krinolinban”. Nyaranta „a Zugliget, Laszlovszky kertje volt gyűlőhelye a budai és pesti elegáns közönségnek és rendkívül fényes, válogatott kör táncolt itt hetenként”.
Zugliget emblematikus épületei a nagyközönség előtt megnyitott, Budakeszi úti Ybl-villa és az ugyanott álló Hild-kúria, amelyet 2013 októberében az állam a Magyar Művészeti Akadémiának adományozott.
Az önkormányzat további négy ingyenes sétát tervez a közeljövőben, ezekre a www.budastep.hu oldalon lehet regisztrálni. Az időpontok: április 14. 16.00, május 12. 10.00, június 16. 16.00, július 7. 10.00 óra. Találkozó minden esetben a Szép Ilona-ház előtt (Budakeszi út 3.), a másfél órás kirándulás végpontja a gyönyörűen felújított Lóvasút épülete, ahonnan párperces sétával elérhető a Libegő alsó állomása. Így akinek kedve van, akár a Normafához is elmehet.

MM.