Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

pinPindur_pandurok_versenye

Pindur pandúrok versenye

A hagyományoknak megfelelően az idén is a KIMBI Óvoda adott otthont a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány és az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében meghirdetett MINI-KRESZ „Pindur-Pandúr Ki Mit Tud” országos vetélkedősorozat XII. kerületi fordulójának. Gallina Ilona, a 2016-ban a „Biztonságos Óvoda” címet elnyerő KIMBI vezetője elmondta, hogy évek óta együttműködnek a XII. kerületi rendőrkapitánysággal, ennek egyik eredménye a verseny, amire az összes hegyvidéki óvoda meghívást kapott. „Jó alkalom ez a játékra, a gyakorlásra, de arra is, hogy felmérjük, hol tartanak a gyerekek, milyen területen kell még egy kicsit előrelépniük” – tette hozzá.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével megvalósuló vetélkedősorozat célja a biztonságos közlekedés elsajátítása. A pedagógusok munkáját szakmai anyagok segítik, a gyerekek játékos módon ismerik meg a legfontosabb közlekedési táblákat, a lámpák működését, a zebrán való átkelés, a gyalogos- és a biciklivel való közlekedés szabályait. A program a kulturált, balesetmentes közlekedés oktatását és népszerűsítését szolgálja – emelte ki a XII. kerületi rendőrkapitányságot képviselő Beréti Beatrix. A legjobb csapat az országos döntőben képviseli majd a Hegyvidéket.
Az óvodások egymás szavába vágva meséltek élményeikről. Grétinek a bicikliszlalomozás volt a kedvence, míg Nimród úgy érezte, hogy a jelzőtáblás feladatokban volt a legügyesebb. Abigélnek a sisakos, láthatósági mellényes sorverseny tetszett leginkább, Lotti pedig ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy a biztonság a legfontosabb, ezért is kell sisakot, térdvédőt és könyökvédőt hordani biciklizés közben. Neki például korábban recsegett kicsit a térde, de most már ettől sem kell tartania. Ez is mutatja, hogy célba ért a vetélkedő üzenete, a gyerekek komolyan veszik a tanultakat.

M.