Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Specialis_sportnap_gyerekeknek1

Speciális sportnap gyerekeknek

„Mindegyik verseny jó volt, de leginkább a lövőerő-bajnokság tetszett!” – foglalta össze tömören Loai a hagyományteremtő szándékkal először megrendezett Hegyvidéki Speciális Sportnapon szerzett élményeit. A XII. kerületi diák egy kicsit pihegve még hozzátette, hogy a futáson is jól érezte magát, és bár elfáradt, a gátakat egytől egyig átugrotta. Egyik ellenfele, Norbi pedig nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a Verdák című moziból ismert Villám McQueen sebességét hozta el a Hegyvidékre. Nem véletlen, hogy neki is a sprintszám volt a kedvence.
A játékos versenynek éppen ez volt a célja: a sikerélmény és a mozgás örömének átadása – mondta Móczán Mónika, a szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője. A sportnapra kifejezetten a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyerekeket várták.
„Feladataink közé tartozik, hogy a kerület minden lakója számára sportolási lehetőséget biztosítsunk, és minél több oktatási intézményt bevonjunk a helyi sportéletbe. Igyekszünk még inkább nyitni a speciális iskolák felé. A Fekete István iskola részt vett a Hegyvidéki Olimpián, és az »Előzd meg a fogaskerekűt!« versenyen is szívesen látjuk a nagyobb odafigyelést igénylő gyerekeket. A következő állomás a mostani sportnap, amelyet a tervek szerint rendszeresen megtartunk majd” – tette hozzá a sportvezető.Specialis_sportnap_gyerekeknek2A rendezvényre négy kerületi iskola, valamint integrációs céllal további nem gyógypedagógiai iskolák csapatait is meghívták a szervezők. Az alapmozgásformákra épülő versenyszámokat úgy állították össze, hogy azokat mindenki könnyen teljesíthesse. Különösen népszerű volt a Hegyvidéki Labdazsonglőr Kupán megismert lövőerőjáték.
A sport integráló erejéről beszélt Béres József is, aki elmondta, hogy a Fekete István iskola diákjaival az utóbbi években több úszóversenyen és focibajnokságon indultak. „Nagyon várták tanítványaink ezt a sportnapot, mert bár a testnevelésórákon rendszeresen gyakoroljuk az akadálypályás gyakorlatokat, külső helyszínen, élesben azért egészen más megmutatni a tudásukat” – összegzett a testnevelő.
Természetesen a jó teljesítmény, az igyekezet ezúttal is elnyerte méltó jutalmát, valamennyi versenyzőnek járt a győzteseket megillető aranyérem, emléklap és ajándék. Sőt, ráadásként, a világ egyetlen nem látó profi lufihajtogatója teljesítette a kívánságaikat.
A program ezúttal nem ért véget az eredményhirdetéssel és az azt követő vendéglátással, ugyanis a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség jóvoltából a csapatok a bocsát is kipróbálhatták a sportközpont udvarán. Ez egy Olaszországból származó, golyókat használó, komoly koncentrációt igénylő, a pétanque-hoz hasonló játék, ami hatékonyan fejleszti a finommotorikus mozgásokat és a szem-kéz koordinációt. Nem utolsósorban pedig – ahogy ezt a sportnapon részt vevő gyerekek is egyhangúlag megerősítették – kiváló szórakozás.

mm.