Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_tiszta_varos_titkai2

A tiszta város titkai

Sok gyerek fantáziáját megmozgatja a föld alatt húzódó és a házak közt tekergő csövek szövevényes rendszere. A Főtáv Zrt. által meghirdetett és a Budai Rajziskola által lebonyolított, „A tiszta város titkai – a távfűtés rejtett hálózata” című rajzpályázatra több mint kétszáznegyven alkotást küldtek be az ország művészeti iskoláinak, valamint a budapesti általános és középiskolák diákjai. A zsűri által kiválasztott közel száz pályamunkát a szervezők közzétették a www.budairajziskola.hu honlapon, érdemes végiglapozni a galériát, lenyűgöző ugyanis az az ötletgazdagság, ami a gyerekek rajzait jellemzi.A_tiszta_varos_titkai1Az első három helyezést vagy különdíjat kiérdemlő munkák alkotói – összesen huszonhatan – a távhőszolgáltatás napja alkalmából rendezett ünnepségen vehették át értékes jutalmaikat a Hegyvidék Galériában. A XII. kerületből a Budai Rajziskola ifjú művészei több díjat is elvittek: a 6–10 évesek korcsoportjában Pálos Veronika megosztott harmadik helyezést ért el, Bernáth Anna Róza, Bernáth Júlia Sára és Khin Dorka különdíjat kapott, míg a 11–16 éveseknél Király Flóra, Krity Virág és Bőhm Dóra Ágnes megosztott első, második és harmadik helyezést nyert, Bárdos Luca és Doetsch Bori pedig különdíjas lett. A helyezés vagy különdíj nélküli, de bemutatott pályamunkák közül többet szintén a Budai Rajziskola tanulói készítettek, továbbá a Németvölgyi Általános Iskola három diákjának egy-egy alkotását is a nyilvánosság elé tárta a zsűri.A_tiszta_varos_titkai3„Kevesen tudják, hogy a távfűtés környezetbarát, ugyanis sokkal kevesebb szennyezőanyagot bocsát ki az egyéb elterjedt fűtésmódokhoz képest” – mondta el a díjátadón Herpai Attila, a Főtáv Zrt. PR- és kommunikációs csoportjának vezetője. Hozzátette, hogy a XII. kerületben eddig nem szolgáltatott a cég, ám ez nem sokáig marad így: az egykori Postapalota megújuló, hamarosan megnyíló Krisztina körúti épületében távhő biztosítja majd a meleget.

d.