Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Unnepel_a_70_eves_gyermekvasut

Ünnepel a 70 éves gyermekvasút

Hetvenedik születésnapját ünnepli a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Az évforduló alkalmából különvonat indult, amelyen az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar szórakoztatta játékával az utasokat. A hűvösvölgyi járműtelepen rendezett nyílt napon a látogatók szemügyre vehették a ritkábban forgalomba kerülő járműveket, köztük egy LEGO-díszbe öltözött dízelmozdonyt, megnézhették működés közben hazánk egyetlen motoros, keskeny nyomközű fordítókorongját, és kipróbálhatták a kézihajtányozást.
„Elkötelezettek vagyunk a folyamatos műszaki fejlesztés, valamint a régi értékek, ipartörténeti emlékek megőrzése mellett” – mondta Gerzsényi Gyula, a gyermekvasút vezetője a jubileum alkalmából megtartott, faültetéssel egybekötött Széchenyi-hegyi ünnepségen. Hozzátette, hogy az idén is folytatódnak a járműfelújítások, és remélhetőleg még ebben az évben forgalomba állhat a gőzösük.
Ahogy a múltban, úgy ma is, a kisvasút lelkét a 10–14 éves fiatalok jelentik. A Guinness Rekordok Könyve szerint ez a világ leghosszabb vasútvonala, amelyen gyerekek látják el a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot.
„Váltókezelő, naplózó, hangosbemondó, jegyvizsgáló, értékcikkárus, pénztáros” – sorolta az egyik ifjú vasutas, a hatodik osztályos Szécsi Ákos az eddigi beosztásait. A fiú elmesélte, hogy már negyedikes kora óta vasutazik, és ebben a szülei is támogatják. Mint mondta, nagyon szereti a munkáját, és jól érzi magát a gyermekvasutasok közösségében, amely olyan, mint egy nagy család.

d.