Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tuzoltok_jutalmazasa_onkormanyzati_segitseggel

Tűzoltók jutalmazása önkormányzati segítséggel

Évek óta anyagilag is támogatja a katasztrófavédelem, különösen a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokság munkáját a Hegyvidéki Önkormányzat. Ennek egyik formája a dolgozók jutalmazása, amire az idén az új Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott ünnepségen került sor.
A katasztrófavédelem munkatársait köszöntő Pokorni Zoltán polgármester először arról beszélt, hogy a szalon korábban inkább az idősebbeket szólította meg. Az új helyen ez megváltozott, ma már minden korosztály számára vannak programok, évente több ezer esemény várja az érdeklődőket.
„A jutalmazás nemcsak az egész éves munka elismerése, hanem azt is kifejezi, hogy a kerületben, a kerületiekért dolgozó szakemberek személye is fontos a hegyvidékieknek” – folytatta a polgármester, hozzátéve, hogy az anyagi juttatás mellett az önkormányzat az eszközbeszerzések támogatásával is igyekszik segíteni a katasztrófavédelem és a tűzoltóság mindennapi munkáját. Amibe a megelőzés is beletartozik – a sokszor feleslegesnek, akár bosszantónak tűnő ellenőrzések, engedélyezési eljárások mind-mind a mi biztonságunkat szolgálják.
Varga Ferenc dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője tizenöt éve van jelen a Hegyvidéki Önkormányzat jutalmazásain. Ez idő alatt a XII. kerület számtalan módon segítette a tűzoltóságot, ami nyugodtan nevezhető gondoskodásnak, az önkormányzat láthatóan a magáénak érzi a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokságot – fogalmazott.
Mostanáig több mint 100 millió forintot kapott a parancsnokság, amiből sikerült építészetileg szinte teljesen megújítani a laktanyát, így most már kényelmi beruházások megvalósítására is lehetőség nyílt. Mindez az állomány aktív részvételével, hiszen számos felújítást saját kezűleg végeztek el a tűzoltók. Nagy segítséget jelent továbbá a tavaly kapott négykerék-meghajtású személygépkocsi is, amellyel a Hegyvidék nehezebben megközelíthető területeit is könnyen el tudják érni a szakemberek.
„Kétszer ad, aki olyat ad, amihez máshonnan nem lehetne hozzájutni” – „írta át” kicsit a közmondást a dandártábornok, arra utalva, hogy külön jutalmak biztosítására nincs költségvetése a tűzoltóságnak. Az ünnepek előtt különösen jól jön az anyagi elismerés. Ehhez, persze, az kell – mondta Varga Ferenc –, hogy legyen mit jutalmazni, azaz egész évben jól dolgozzanak a munkatársak.
Pokorni Zoltán Váczi János hegyvidéki alpolgármesterrel és a katasztrófavédelem irányítóival közösen adta át a jól megérdemelt jutalmakat. Az ünnepség zárásaként Váczi János tartott pohárköszöntőt. Az 59 ezer hegyvidéki polgár nevében megköszönte a katasztrófavédelem munkáját, egyúttal reményének adott hangot, hogy a karácsonyi időszakban nem lesz különösebb dolga a tűzoltóknak.

MM.