Hegyvidéki szállodák régi karácsonyai
Karácsonykor és szilveszterkor már a régi időkben is szokás volt elmenni otthonról, és különböző szállodákban üdülve tölteni az ünnepeket, ahol távolinak tűntek a házimunka és az otthoni problémák. A hegyvidéki vendéglátók különösen szerencsések voltak e tekintetben, mivel a síelni, szánkózni vágyók legnagyobb eséllyel itt ünnepelték a (kedvező esetben) fehér karácsonyt. A leginkább látogatott rész természetesen a Svábhegy volt. A hó, a sí és a ródli mellett felcsalta az embereket a forralt bor is, amely mellett oly kitűnően lehet beszélgetni, randevúzni.
A Svábhegyi Szanatórium az egyik legkedveltebb hely volt karácsonykor, sok érdekes program várta az ott pihenőket. 1930 karácsonyán különös szenzációval lepte meg őket a hely. Ródlizni és síelni más, szürkébb teleken is lehetett a Svábhegyen, de élő Messiással találkozni, közelről alaposan megfigyelni őt, mint egy egzotikus jelenséget – erre még nem volt példa.
Történt, hogy Mr. Krisnamurti, a teozófusok híres és fiatal Messiása, egy 33 éves indiai fiatalember néhány napig Pesten tartózkodott, és ideje egy részét a Svábhegyen töltötte. Az Esti Kurir így fogalmazott: „Égőszemű és korrekt síkosztümös ifjú hajadonjai ennek a városnak azonban hiába lesték hiúzszemekkel a lépcsőfeljárót, a merengő szemű és minden tekintetben csinosnak mondható indus fiatalember, akinek képe oly gyakran szerepelt az illusztrált lapok hasábjain – nem jelent meg. Hiába vártak rá órák hosszat a pesti nők, nem jött, így kénytelenek voltak visszatérni a randevúhoz, a forralt borhoz és a jazzhez.”
Mint kiderült, a „Messiás” megbetegedett, a szanatóriumi szobájában ápolták őt: „Dr. Jakab főorvos, a svábhegyi szanatórium igazgatója, megérkezése óta kezeli a teozófusok fiatal fejét és mára már azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy Krisnamurti lábadozik. A tejes teát, amivel diétája első napjain táplálták, ma már pépszerű eledelek váltották fel és néhány nap múlva visszatérhet teljes egészséggel.”
A szanatóriumban akkora volt a forgalom, hogy 1931-ben még azokat az épületeket is megnyitották, amik máskor nem szálláshelyül szolgáltak. Az Újság című lap így írt erről a karácsonyi időszakról. „A svábhegyi téli élet idén karácsonykor még a szokottnál is mozgalmasabbnak ígérkezik. A nagy érdeklődés, amely a Svábhegyi Szanatórium iránt a közönség részéről mutatkozik, arra késztette a szanatórium vezetőségét, hogy a folyó évben karácsonyra sportolók részére üzembe helyezze a szanatórium dependence (függőségében lévő/további) épületeit is. Ezekben a sportszobákban egyágyas szoba napi háromszori bőséges étkezéssel, fűtéssel, világítással és fürdővel napi 14 pengőbe kerül. Többágyas szobáknál megfelelő kedvezményt nyújt a szanatórium. Magától értetődik, hogy a dependencek lakói a szanatórium főépület gyönyörűen berendezett éttermét, társalgóját, játszószobáit éppen úgy használhatják, mint a főépület lakói. A nagy érdeklődésre való tekintettel, ajánlatos a szobarendelésről mennél hamarabb gondoskodni.”
Az ötvenes években sem csökkent a hegyvidéki vendéglátóhelyek népszerűsége. A korábban Golf Szállónak keresztelt hotel, amely a Vörös Csillag nevet viselte, 1957-ben ugyancsak megtelt az év végén. A korabeli újságok szerint: „Zsúfolásig megtelt a karácsonyi ünnepeken a margitszigeti Nagyszálló, a szabadsághegyi Vörös Csillag Szálló és a Palace. Az éttermeket karácsonyfa díszíti, de az ünnepet nemcsak ezek hirdették, hanem az étrend is, amelyben kedvelt karácsonyi ételkülönlegességek szerepeltek. Karácsonykor legnagyobbrészt orvosok, tudósok és mérnökök laktak a szállodában és válogathattak a halételek, a böjti leves, a pulyka-, fácán-, szarvas- és őzhúsételek között. A sütemények sorában pedig megjelent a bejgli. A Vörös Csillagban is családias hangulatban telt el a két ünnepnap és a karácsony elmúltával most itt is újévre készülnek. A Vörös Csillag Szállóban már foglalják az asztalokat a szilveszteri vendégek, külföldiek közül az egyiptomiak rendeltek társas asztalt.”
Földváry Gergely