Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megtelt_a_medence_a_Mikulas_kupan

Megtelt a medence a Mikulás Kupán

Korábban le kellett zárni a nevezést, akkora volt az érdeklődés a negyedik Mikulás Kupa iránt. A Hegyvidéki Úszóiskola által rendezett versenynek otthont adó Városmajor utcai uszoda szó szerint megtelt a 225 indulóval.
A szokásoknak megfelelően vidám programokkal gazdagított, hamisítatlan családi sportdélelőtt programjában először az úszóiskola növendékei és a Városmajor utcai uszodában a kötelező úszásoktatásra járó gyerekek mérték össze tudásukat. A 2008-ban és azt követően születettek mell-, hát- és gyorsúszásban, a nagyobbak pillangóban és hosszabb távon is versenyeztek. Közben a sportközpont emeleti tornatermében ugrálóvár, lufihajtogatás, arcfestés és megannyi sportos játék gondoskodott a résztvevők és kísérőik szórakoztatásáról.
Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy a Hegyvidék rendkívül gazdag sportéletében kiemelt helyet foglal el az úszás, amit már óvodáskortól szervezett körülmények között tanulhatnak a gyerekek. A tanfolyamokat kiegészíti a kötelező oktatás az általános iskolák kijelölt évfolyamai részére.
„Most azok mutathatták meg magukat, akik a városmajori uszodában tanulnak úszni. Fontosak az ilyen alkalmak, hiszen az oldott hangulatú versenyen a szülők és az edzők is láthatják, mennyit fejlődtek az úszópalánták, míg a gyerekek sikerélményeket szerezhetnek” – tette hozzá az alpolgármester.
Móczán Mónika, a sportközpontot üzemeltető Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője azt emelte ki, hogy a Mikulás Kupa családi rendezvény, a sport ünnepe: „Ezért is hívtuk meg a családokat, testvéreket, barátokat is. Korukból adódóan százhetvenen most először versenyeztek, ami mutatja, hogy egyre többen kapcsolódnak be a városmajori uszoda tanfolyamaiba.”
A Mikulás Kupát több szponzor is támogatta. Ennek köszönhetően a Mikulás mindenkit ajándékcsomaggal lepett meg, a versenyzőknek járt a külön emléklap, míg a futamok első három helyezettje érmet is kapott.

M.