Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Raszorulokon_segitettek_a_diakok

Rászorulókon segítettek a diákok

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni” – int mindnyájunkat Márai Sándor. Az idén ismét megannyi nehezen élő családnak, rászorulónak, gyereknek és idősnek hozták el ezt a csodát a hegyvidéki iskolák diákjai, akik karácsonyra készülődve különböző segítő, adománygyűjtő programokban vettek részt.

Hagyomány a Hegyvidéken, hogy a helyi iskolák gyűjtéseket szerveznek a rászorulók számára. Ez jó alkalmat nyújt a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére is, hiszen az empátia, az önzetlenség olyan erények, amikre egész életük során támaszkodhatnak. Ilyenkor megtapasztalhatják, mennyire nagyszerű érzés adni.

Használt, ám jó állapotú játékokat gyűjtöttek a Németvölgyi Általános Iskolában. Kiemelt szempont volt, hogy szüleikkel egyeztetve olyan darabokat vigyenek a gyerekek, amikkel ők maguk is szívesen játszanának. Az ajándékokat a diákönkormányzat tagjai és az osztályok képviselői segítségével vitték el a Millenáris Parkban lévő MikulásGyárba, onnan kerülnek a felajánlások a rászoruló családokhoz. Az adományozó diákok oklevelet kaptak, ezzel köszönték meg példamutató segítőkészségüket. A hagyományteremtő kezdeményezés jövőre folytatódik.

Állandó résztvevője az Igazgyöngy Alapítvány cipősdoboz-akciójának a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola. Az idén az eddiginél is lelkesebbek voltak a diákok, hiszen több mint száz játékokkal, ruhákkal, tartós élelmiszerekkel, iskolaszerekkel megrakott ajándékcsomag gyűlt össze.

Az Új Start Alapítvány akciójához csatlakozva szegény sorsú gyerekek javára szervezett gyűjtést a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola. Használt, de jó állapotban lévő játékokat, ruhákat vártak, valamint minden olyan ajándékot, színes ceruzát, tollat, mesekönyvet, ami örömet szerezhet a kisebb, legfeljebb 14 éves gyerekeknek. A beérkezett adományokat az alapítvány önkéntesei átválogatták, csoportosították, becsomagolták, majd eljuttatták a címzetteknek. Most sem ez volt az egyetlen hasonló program az iskolában, hiszen az alapítvány felhívására még szeptemberben cipőket gyűjtöttek. A fölöslegessé vált, de még használható lábbeliket óvodás, általános és középiskolás gyerekek kapták meg.

Évek óta részese a Virányos Általános Iskola a PontVelem Okos Programban megjelenő „Varázsolj mosolyt egy társad arcára!” című kezdeményezésnek, ami rászoruló gyerekek karácsonyát teszi szebbé. Ezúttal is minden osztályból érkeztek felajánlások, játékautók, memóriajátékok, könyvek, kirakósok, babák és plüssök. A csomagokra ráírták, hogy milyen nemű és korú gyerekeknek szánják. A több mint száz dobozt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja célba egy futárszolgálat segítségével.

sm.