Tisztelt Hegyvidéki Polgárok!

Ahogy közeledik karácsony estéje, kezdjük számba venni az ünnep körüli teendőinket, bevásárlólistákat írunk, ellenőrizzük a karácsonyfatalp állapotát, belepillantunk a fenyőfadíszek dobozába, és számolgatjuk a tavalyról megmaradt csillagszórókat. Mert mint minden családi ünnepnek, a karácsonynak is van egy családonként változó, kisebb-nagyobb részletekben eltérő hagyományos szertartásrendje, mondhatni, rutinja, amelynek hozzávalóit ilyentájt kezdjük összeszedni.
S bár egy ünnep kapcsán a rutint említeni talán visszatetszést szülhet, de ez esetben e szó nem lélektelen gépiességet jelent, hanem mindazoknak az évek során rögzült apró részleteknek az összességét, ami egy-egy család karácsonyi hagyományát testesíti meg. Hogy mekkora fenyőfát állítunk szokás szerint, milyenek a karácsonyfadíszeink, és elektromos fényfüzér vagy valódi gyertyafény világít, amikor leoltjuk a villanyt a nagyszobában. Előbb gyertyagyújtás, utána vacsora, vagy fordítva, éneklünk-e, s ha igen, akkor melyik karácsonyi dalt, rántott hal vagy halászlé, és késő este meghallgatjuk-e közösen a tévében a IX. szimfóniát.
Így az ünnep rutinja, amelyet ez esetben hagyományként értelmezünk, önmagában is pozitív jelentést kap, megteremti az otthonosság érzetét, és a családi összetartozás szívmelengető élményét nyújtja. Olyannyira, hogy a szertartás, amivel ünneplünk, képes elhomályosítani magának az ünnepnek a jelentését is, középpontjában a szeretet gondolatával, amelynek kiindulópontja a másik ember iránt érzett mély és őszinte kíváncsiság, s a vágy hogy megértsük, és ezáltal, ha kell, meg is tudjuk bocsájtani cselekedeteit.
Úgy vélem, akkor élhetjük meg a karácsony teljességét, ha a hagyomány táplálta családi szertartásrend élménye és az ünnep jelentésének gondolata egymás mellett és egymást erősítve tölti ki az ünnep napjait.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánok mindnyájuknak szeretetteljes és békés karácsonyt!