Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_160-as_szam_buvoleteben1

A 160-as szám bűvöletében

A Svábhegyi Jókai Mór iskola 1858 óta működik a Költő, a Felhő és a Diana utca által határolt helyen, épülete 1929-ben nyerte el a jelenlegi formáját. A tanintézmény 160. születésnapjára a diákok is készültek, az általuk különféle technikákkal készített munkákat most a Jókai Klubban láthatják az érdeklődők.
„Minden évben ilyenkor visszatérő vendégei vagyunk a Jókai Klubnak – mesélte Szalma Ágnes, a Jókai iskola vizuáliskultúra-tanára. – Lehetőséget kapunk, hogy kiállítsuk tanulóink rajzait, kerámiáit, egyéb képzőművészeti alkotásait. Nem vagyunk művészeti iskola, a hagyományos rajzórák, a szakkörök és a nyári alkotótábor keretében készült munkákból szoktam válogatni. Minden évben más vezető témát, technikát választok – az idén nem volt nehéz kitalálni ezt, hiszen százhatvan éves az iskolánk. Vizuális nyelven megpróbáltunk valamilyen egységes hangulatot adni ennek a jubileumnak. Több részre bontottam az anyagot, a kis teremben a százhatvanas szám bűvöletében született fényképeket állítottuk ki. A blikkfangos ötlet mellett elvárás volt a tükröződés, a szimmetria, a sorozat formai elemeinek fotókon való felhasználása.”
Két ifjú tehetség az alkotás folyamatába avatott be minket: „Hirtelen pattant ki az ötlet a fejünkből – mondták. – Az egyest egy ceruza jelzi, a hatos szám ceruzaforgácsból készült, a nulla az iskolát szimbolizáló napóra, ezután ezt mobiltelefonnal lefotóztuk.”
A belső terem képei megjelenítik, hogyan gondolkodnak a gyerekek a múltról, jelenről, jövőről, benne az iskola szerepéről (egy-két évtized múltán, egyes rajzok szerint, űrkomppal járnak majd iskolába az akkori fiatalok). A természet, az állatok szintén kimeríthetetlen témák számukra, és a kerámiaműhely alkotásaiból is kapunk ízelítőt. A hátsó falon a nyugalomba vonult Juhász Judit művésztanár korábbi tanítványok munkáit megőrző gyűjteményéből látható impozáns válogatás.
Szalma Ágnes kis kérdőíveket osztott ki a diákoknak. A kérdések közt szerepelt, hogy milyen anyagokból és technikával készültek a kiállított képek, tárgyak. A nyertesek valamilyen finomságra számíthatnak jutalmul.
Hellnerné Nádor Ildikó, a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója rövid megnyitójából kiderült, hogy a kiállítás egy ünnepségsorozat kezdete. A gyerekek műveit a Hegyvidéki Önkormányzat épületében is meg lehet majd nézni, az iskola születésnapjáról pedig a MOM Kulturális Központban rendezett találkozón emlékeznek meg május 12-én.A_160-as_szam_buvoleteben2A kiállításmegnyitón az iskolai énekkar előadásában egy szép kánon hangzott el, a földön üldögélő sok-sok gyerek pedig a 395 szeleburdi cicáról szóló mondókával lepte meg a vendégeket. Mintha csak magukat mutatták volna be, amint percek alatt eltüntették a Jókai Klub munkatársai által nekik készített kókuszgolyóhalmokat…
Szalma Ágnes a kiállítás rendezőelvéről ezt mondta: „Igyekeztem olyan munkákat válogatni, amiket a gyerekek csoportosan készítettek. Azt akartam, hogy színes, vidám, a gondtalan gyerekkort tükröző alkotások kerüljenek a falakra.” Úgy tűnik, sikerült.

Balajthy Anna

 

A kiállítás megtekinthető: február 28-ig. Cím: Jókai Klub, XII., Hollós út 5.