Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jubileumi_Fitt_leszel_ha_itt_leszel1

Jubileumi „Fitt leszel, ha itt leszel!”

Tíz iskola, tizenhárom óvoda, több száz gyerek és lelkes szurkolótábor – az idén is fantasztikus volt a hangulat az immáron tizedik alkalommal megrendezett „Fitt leszel, ha itt leszel!” elnevezésű játékos sportvetélkedőn, aminek ezúttal is a MOM Sport adott otthont. A hegyvidéki fiatalság egyik kedvenc versenyén a csapatok ismét bebizonyították: ha sportról van szó, nem ismernek lehetetlent.

Tíz évvel ezelőtt indult útjára a „Fitt leszel, ha itt leszel!”, ami már a kezdetektől meghódította a XII. kerületi iskolások és óvodások szívét. A tanárok, a szülők és a versenyzők mellett a MOM Sport igazgatója is kedves emlékeket őriz a rendezvényről.
„A MOM Sport életében is egyfajta jubileum ez a nap, hiszen éppen ötéves az önkormányzat cége, ami üzemelteti a házat – ráadásul az én életemben is ez volt az első esemény, amit megrendeztem. Nosztalgikus visszagondolni arra, hogy annak idején mennyire izgultam… Szeretem ezt a hangulatot – jó, hogy gyerekzsivajtól hangos a ház. Nagyon fontos, hogy a gyerekek korán megtapasztalják a mozgás örömét. Ez a program nemcsak a versenyzésről szól, hanem motivál is, hiszen a kicsik kedvet kaphatnak a sportoláshoz” – osztotta meg gondolatait lapunkkal Buranits Ildikó.Jubileumi_Fitt_leszel_ha_itt_leszel2Fonti Krisztina alpolgármester rendszerint részt vesz a rendezvényen, az esztendők során többször is ő akasztotta az érmeket a legügyesebb versenyzők nyakába. „Fontos, hogy a gyerekek számára vonzóvá tegyük a mozgást, az egészséges életmódot – egyebek mellett ezért is döntöttünk úgy tíz évvel ezelőtt, hogy elindítjuk a programot. Öröm látni, hogy a szülők együtt szurkolnak, közösséget formálnak. További pozitívum, hogy a kerületi intézmények is megismerhetik egymást, jó kapcsolat alakulhat ki közöttük” – méltatta a versenyt az alpolgármester, aki külön köszönetet mondott a kerületi pedagógusok lelkiismeretes hozzáállásáért, valamint a Hegyvidéki Szabadidősport Központ munkájáért.
„Évről évre igyekszünk olyan változatos feladatokat összeállítani, amik az óvodások, az iskolások és a pedagógusok számára is izgalmasak lehetnek. Mozogni jó – fantasztikus pillanatoknak lehettünk szemtanúi” – fogalmazott Móczán Mónika, a programot szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Mi sem bizonyítja jobban a „Fitt leszel, ha itt leszel!” népszerűségét, mint az, hogy az idén is több száz gyerek döntött úgy, tornaruhát ölt, és megmutatja sporttudását. Persze, a jó szerepléshez nemcsak kitűnő fizikum és gyors észjárás, de erős csapatszellem, valamint a családtagok inspiráló buzdítása is kellett.
A felnőttek közül sokan csodálkozva figyelték, ahogy csemetéik példás hozzáállással kúsztak, másztak, futottak, ugrottak a cél felé. „Fantasztikus érzés végigkövetni a gyerekek küzdelmét! Nemcsak a versenyt szeretik, de egymást is. Igazi csapatmunka, amit a pályán láthatunk” – lelkendezett Baka Lajos, aki népes családjával együtt jött el szurkolni unokájának, a Táltos Óvodába járó Jázminnak.Jubileumi_Fitt_leszel_ha_itt_leszel3Az iskolások versenyét – amire ezúttal az első kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola is benevezett – az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola csapata nyerte, a második a Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola lett, míg a harmadik helyen a Zugligeti Általános Iskola végzett. Az óvodások megméretésén mindenki kimagaslóan jól szerepelt, az összes csapat aranyérmet, oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Fonti Krisztina alpolgármestertől.
„A gyerekeknek nagyon tetszettek a feladatok! Egymást buzdították, egymásért küzdöttek. Biztos vagyok abban, hogy a »Fitt leszel, ha itt leszel!« sokáig beszédtéma lesz az óvodában, sőt – ahogy az lenni szokott – az itt kapott pólót is sokan büszkén viselik majd” – mondta Kövesárki Judit, az Orbánhegyi Óvoda óvónője.Jubileumi_Fitt_leszel_ha_itt_leszel4„Hű, szuper jó volt a verseny! A gurulós feladat nagyon tetszett, és az is, amikor a lapátban vittük a pingponglabdát. Nehéz volt ez a szám, mert futni és szlalomozni is kellett. Szerintem nálunk Mátyás volt a legügyesebb, de mindegy, mert mindenki jó volt, én is kaptam aranyérmet, lufit és csokit is! – büszkélkedett az Orbánhegyi Óvodába járó nagycsoportos, Kozma János. – Még nem tudom, melyik suliba fogok járni, de jövőre is szeretnék eljönni a versenyre!”

BM