Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varázsoljunk tavaszt a télből a konyhában!

„A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el” – mondjuk Albert Camus-vel, miközben kifelé bámulunk az egyre sűrűsödő hóesésre. Az embernek néha kedve lenne egy ecsetvonással zöldet varázsolni a fehér helyére, a téli ködöt tavaszi párává változtatni. Még szerencse, hogy a konyhában képesek vagyunk efféle mágiára. Összeütünk egy jó toszkán zöldséglevest, és máris derűsebben evezünk a március felé!

Medvehagymás táska

Gyors, finom vacsora, tízórai vagy éppen vendégváró, aminek mindig sikere van. Variálható sonkával, kolbásszal vagy bármivel, ami a medvehagymás túróval harmonizál. A legnagyobb sikert melegen aratja, de hidegen is kiváló csemege.

 

Hozzávalók

½ kg leveles tészta

¼ kg tehéntúró

¼ kg kecsketúró

1 csokor medvehagyma

só, bors, házi vegeta

1 tejszínes krémsajt

1 tojás

15 dkg félkemény sajt a tetejére

 

A túrókat krumplinyomón átnyomjuk, hozzákeverjük az apróra vágott medvehagymát és a krémsajtot. Borssal, házi vegetával, sóval ízesítjük. A tésztát kinyújtjuk, megsózzuk, négyzetekre szabdaljuk. Mindegyik közepére halmozunk egy kupac tölteléket, majd háromszög alakban összehajtjuk, a széleit villával erősen összenyomkodjuk. Tepsibe rakjuk, a tetejét megkenjük tojásfehérjével vagy felvert tojással, reszelt sajtot hintünk rá, és forró sütőben szép aranysárgára sütjük.Varazsoljunk_tavaszt_a_telbol_a_konyhaban2

 

Toszkán zöldségleves

Gazdag, dús leves, amit az épp csak megpárolódott, friss kelkáposztalevelek tesznek különlegesen ízletessé. Sűrű, krémes állaga és a jól csúszó darált hús miatt a gyerekek nagy kedvence is.

 

Hozzávalók

45 dkg darált sertéshús

6 szelet bacon

1 hagyma

2 l csirkealaplé

3-4 közepes burgonya

1,5 dl tejszín

5 gerezd fokhagyma

½ kelkáposzta

só, bors, chili, olívaolaj, parmezán

 

A burgonyákat alaposan mossuk meg és vágjuk fel. Kockázzuk fel a hagymát is, majd kevés olajon pirítsuk meg. Egy kés lapjával törjük meg és hámozzuk le a fokhagymagerezdeket, majd aprítsuk fel ezeket is.
Vágjuk fel a kelkáposztaleveleket, és hevítsünk olajat egy lábos alján. Pirítsuk át benne a darált húst, sóval és borssal, valamint egy kevés chilivel fűszerezve. Egy másik lábosban pirítsuk le a felkockázott baconszeleteket, majd adjuk hozzá és pároljuk üvegesre a hagymát. Dobjuk rá a felszeletelt burgonyát, és öntsük fel az egészet csirkealaplével.
Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és főzzük addig, amíg a krumpli megpuhul. Tegyük bele a darált húst is, majd öntsük fel a tejszínnel, és adjuk hozzá a kelkáposztaleveleket. Ezután már csak 10 percig főzzük, hogy a levelek ne veszítsék el friss, zöld színüket, és ne essenek össze túlságosan.Varazsoljunk_tavaszt_a_telbol_a_konyhaban5

 

Sült kacsamelles rizottó

A kacsasült semmihez nem hasonlítható ízélménye szinte kívánja, hogy megágyazzunk neki ezzel a finom, krémes rizottóval. A végeredmény egy illatos, különleges, mégis könnyen elkészíthető fogás, ami bármely vendégsereg előtt megállja a helyét.

 

Hozzávalók

½ hagyma

32 dkg rizottó rizs

1 pohár portói

6,6 dl csirkealaplé

50 dkg kacsamell

1 szál mirtusz

1 narancs leve

3 ek parmezán

só, bors, olívaolaj

 

Kockázzuk fel a hagymát, és dinszteljük meg egy kevés olívaolajon. Öntsük hozzá a rizst és a dupla mennyiségű, portóival ízesített húslevest. Irdaljuk be a kacsa bőrét, sózzuk, borsozzuk, majd bőrös felével lefelé pirítsuk 5 percig, a mirtuszágakkal együtt.
Fordítsuk meg, és süssük további 2 percig úgy, hogy a narancs levét is hozzáadjuk. A rizottóba keverjük bele a három evőkanálnyi reszelt parmezánt, helyezzük a tetejére a vékonyan felszeletelt kacsahúst, és locsoljuk meg a kacsa narancsos zsírjával. Varazsoljunk_tavaszt_a_telbol_a_konyhaban1

 

Zongorabillentyűk

…avagy diósrúd civilben. Rendkívül egyszerű, és nagyon veszedelmes, mármint a vonalainkra. Ugyanis rémesen eteti magát…

 

Hozzávalók a tésztához

25 dkg darált dió

25 dkg porcukor

1 tojásfehérje

reszelt citromhéj

citromlé

 

A tetejére

1 tojásfehérje

15 dkg porcukor

1 tk citromlé

 

Vájdlingban összegyúrjuk a darált diót, a porcukrot a tojásfehérjével, a citromhéjjal és a citromlével, majd állni hagyjuk egy darabig száradni, összeállni, hogy utána könnyebben kinyújthassuk, mert elég ragadós. Morzsával meghintett deszkán nyújtjuk ki, és zongorabillentyű méretű csíkokra vágjuk. Kivajazott, lapos tepsire tesszük a szeleteket, majd felverjük a tojásfehérjét, belekeverjük a porcukrot és a citromlevet is, és a csíkok tetejére kenjük. Lassú tűzön sütjük, időnként megnézzük, kiszáradt-e már annyira, hogy nem kenődik. Még langyosan kivesszük a tepsiből. Nem kell dobozba tenni, nem baj, ha kicsit szárad a levegőn.Varazsoljunk_tavaszt_a_telbol_a_konyhaban4

 

Baileyses bomba

Régóta készültem belekomponálni megunhatatlan, kedvenc ír krémlikőrömet egy újabb süteménybe, így született ez a habos, könnyű desszert, amelynek a közepében Baileys-szív dobog. Szó szerint, mivel én általában szív alakú bonbonformában fagyasztom ki a krémlikőrrel ízesített csokiganache-t, ami a tálalás pillanatában már lágyan terül szét a szánkban…

 

Hozzávalók a mogyorómousse-hoz

5 dkg mogyorópaszta

5 dkg tejcsokoládé

1 dl tejszín

1,5 lap zselatin

80 ml tej

1 tojás sárgája

 

Hozzávalók a Baileys-szívhez

50 ml tejszín

11 dkg jó minőségű fehér csokoládé

20 ml Baileys

 

Hozzávalók a mogyorós piskótához

2 tojás fehérje

3,5 dkg cukor

3,5 dkg őrölt mogyoró

3 dkg liszt

6 dkg vaj

 

Hozzávalók a csokiglazúrhoz

9 dkg étcsokoládé

1 dl tejszín

2 dkg akácméz

 

Először a sütemény szívét készítjük el. Ehhez felforraljuk a tejszínt, lehúzzuk a tűzről, beleolvasztjuk a fehér csokoládét, és ha már langyos, belekeverjük az ír krémlikőrt is. Szilikonos bonbonformát veszünk elő, és megtöltjük a ganache-sal, majd nejlonfóliával befedve mélyhűtőbe tesszük, míg egészen megfagy.
A mogyorós piskótához felverjük a tojások fehérjét, hozzáadjuk a porcukrot, a lisztet, a mogyorót és az olvasztott vajat. Huszonkét centi átmérőjű tortaformában 180 fokon sütjük ki 10-12 perc alatt. Ha kihűlt, akkora korongokat szaggatunk belőle, amekkorával épp be tudjuk fedni a desszertforma alját.
A mogyorómousse-hoz beáztatjuk a lapzselatint, felverjük a tojássárgáját, és a tejjel 80 fokosra melegítjük. Amikor sűrűsödni kezd, hozzáadjuk a mogyorópasztát, a tejcsokit és a zselatint is. (Mogyorópasztát úgy készítünk, hogy veszünk 12,5 deka mogyorót, amit sütőben megpörkölünk, lehámozunk. Ugyanennyi kristálycukrot tiszta teflonban karamellizálunk, a mogyorót beleforgatjuk, majd sütőpapírra terítve hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután robotgépben pépesre daráljuk. Türelemjáték, de megéri, ilyen pasztát nem kapni boltban!)
Ha kihűlt, felverjük a tejszínt, és beleforgatjuk a krémbe. A könnyű mousse-t habzsákba töltjük, és nagyobb szilikonformákban osztjuk el úgy, hogy nagyjából háromnegyedig legyenek tele vele a formák. A közepükbe nyomunk egy-egy kifagyasztott Baileys-szívet, majd megtalpaljuk a desszertet a mogyorós piskótával, és az egészet betoljuk a mélyhűtőbe 2-3 órára, amíg megfagy. Ezután kinyomkodjuk őket a formából, és rácsra helyezve hagyjuk felengedni, hogy mire a glazúr elkészül, már ne legyenek fagyott állapotban.
A tükörglazúrhoz felforraljuk a tejszínt a mézzel, majd beleolvasztjuk a csokoládét. Hagyjuk langyosra hűlni, aztán bevonjuk vele a desszerteket.Varazsoljunk_tavaszt_a_telbol_a_konyhaban3