Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mozgasszervi_szures_gyerekeknek

Mozgásszervi szűrés gyerekeknek

A mozgásszervi elváltozásokra különösen igaz, hogy a korai felismerés után jelentősen javítható a betegek állapota, sőt a kedvezőtlen folyamatok akár vissza is fordíthatók. Ezt a célt szolgálja a Hegyvidéki Önkormányzat szervezésében 2000 óta minden évben megtartott ortopédiai szűrővizsgálat, amin a XII. kerületi általános iskolákba és óvodákba járó gyerekek vesznek részt.

Az iskolás évek kezdetekor a padban ülés megszokása, aztán a nehéz táska cipelése alaposan megterheli a gyerekek fejlődésben lévő csontozatát. Könnyen kialakulhatnak tartásproblémák, -elváltozások, amiket vagy észrevesz a szülő, és orvoshoz fordul, vagy nem, hiszen a gyermek hatévesen kikerül a védőnői hálózat látóköréből.
Ezt a hiányosságot ismerte fel a Hegyvidéki Önkormányzat, amely országosan az elsők között indította el a mozgásszervi szűrést. A vizsgálatokat a kezdetek óta a korábban a Budai Gyermekkórházban is dolgozó dr. Andrássy Ilona végzi.
A legutóbbi szűrés eredményeit ismertetve a Levendula utcában rendelő ortopéd szakorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a civilizáció fejlődésével világszerte, így hazánkban is növekszik a mozgásszervi megbetegedések száma. Ebben közrejátszhat a tévé és a számítógép elterjedése, a „grundok”, szabad területek beépítéséből következő kevesebb sportolási lehetőség, valamint az iskolai különórák számának növekedése miatt a szabad idő csökkenése is.
A szakember először a 2000–2001-es tanévben végezte el a szűrővizsgálatot a kerület 11 általános és 8 középiskolájában. Jelenleg 11 általános és 5 középiskolában, valamint a 2014–2015-ös tanévtől kezdve 15 óvoda nagycsoportjaiban évente megismétli a felmérést.
Mint elmondta, korábban az iskolaorvosok által további vizsgálatra küldött tanulókat – a szakrendelők kapacitása miatt – csak későn látta szakember, ezért a gyógyítás sokszor nem kezdődhetett meg időben. Ezt a késedelmet szünteti meg a tanév eleji mozgásszervi felmérés, ami után a kevésbé súlyos esetekben a gyerekek az év elejétől részt vehetnek gyógytestnevelésen. Ez fejleszti az egyébként egészséges, de teljesítményorientált testnevelésórára nem küldhető gyerekek mozgását. A szűrés másik hozadéka, hogy a szakrendelésre csak a valóban orvosi segítségre szorulókat küldik, ezzel csökkenteni lehet a szülők és a szakrendelők terhét is.
Dr. Andrássy Ilona az elmúlt években a tanulók mintegy 40 százalékánál tapasztalt követést igénylő mozgásszervi eltérést, ami lehet kóros oldalirányú görbület (scoliosis), vagy olyan fokú „púpos” tartás, ami már ízületi mozgáskorlátozottsággal is jár (M. Scheuermann).
„Természetesen egyetlen vizsgálat után nem mondható ki, hogy ezeket a tüneteket valamilyen komoly eltérés váltja ki. De azzal, hogy célzottabb, intenzívebb mozgásra, gyógytestnevelésre küldjük a gyerekeket, és évente kontrollvizsgálatot végzünk, ki lehet szűrni a valódi elváltozásokat. Nagyobb fokú görbületek esetén intenzívebb, egyénre szabott gyógytornakezelésre, esetleg fűzőviselésre szorulnak, miközben az iskolai testnevelésen való részvételtől sem tiltjuk el őket” – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a gyerekkori tünetek feltárásával és a szükséges kezelés megkezdésével megelőzhetők az egyébként már fiatal felnőttkorban jelentkező panaszok.
A szűréseken részt vevők mintegy 15 százalékánál derült fény enyhébb elváltozásra, elsősorban hanyagtartásra, amikor az alapvetően rossz testtartás még nem rögzült, és a gerinc fokozott görbületei aktív izomerővel korrigáltathatók. Ehhez leginkább izomerősítő gyakorlatok, rendszeres torna, úszás, labdasportok javallottak, fokozatosan emelt terheléssel.
A szakember tapasztalatai szerint gyakorinak mondható a lúdtalp is, a tanulók körülbelül 11 százalékánál jelentkezett talpboltozat-süllyedés. Csak az esetek tizedénél kell betétet viselni, a többi rendszeres lábtornával, megfelelő, kemény kérgű, jó felépítésű cipő viselésével egyensúlyban tartható. Örömteli, hogy a gyerekek többsége már ilyen cipőt használ az óvodákban, ezt a jó példát kellene még inkább kiterjeszteni az iskolások körében.
Ebben megkerülhetetlen a szülők szerepe is, akiknek dr. Andrássy Ilona azt javasolja, figyeljék gyermekük mozgását, tartását. Ösztönözzék őket arra, hogy minél többet mozogjanak, ha pedig szükséges, járjanak tartásjavító tornára, gyógytestnevelésre.

M.