Termeszetjaras_es_sportelet_a_Zugligetben1

Természetjárás és sportélet a Zugligetben

Zugliget gyönyörű fekvésének és egészséges éghajlatának köszönhetően a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye volt a 19. században. Kora tavasszal százak lepték el a vidéket, hogy még időben lefoglalják nyári szállásaikat. A Szarvas vendéglőhöz közel (a mai Szarvas Gábor út–Zugligeti út kereszteződésében) Szakál Lukácsné vendéglős és Klóze Róbert fűszerkereskedő segítette szívélyesen a lakáskeresőket, és a Béla király úton lévő fácántelepi fűszerkereskedőnél, Engelhardt Lénárdnál, valamint a közeli bérkocsi-tulajdonosoknál is lehetett érdeklődni a nyári szállásokról.
A pihenő polgárság kényelmét szolgálta, hogy az állandó boltosokon kívül a környező falvakból házaló kofák is érkeztek, a központi tejcsarnok emberei és a helyi majorosok pedig gondoskodtak arról, hogy a vendégek mindig friss tejhez jussanak, és a mészárosok is házhoz szállították a húst. Hírlapok ugyancsak jártak a Zugligetbe is, már a korai órákban kézhez lehetett venni ezeket, és az esti lapokat is még aznap olvashatták az előfizetők. Külön postahivatal és telefon működött a lóvasút-végállomás épületében.
Garay János költő így emlékezett vissza Zugligetre 1837-ben: „Az első osztályba azok tartoznak, kik hiúságból mennek sétálni, hogy szép ruhájukat mutogassák; a második osztályba a tudósokat lehetne tenni, kik mozgás és emésztés kedvéért sétálnak; a harmadik osztályban végre az élni szeretők vannak s ezeknek végcéljuk a mulatás, evés, ivás. – Olyanok a pestiek, mint egy nagy nyugtalan szittyacsapat; megszállják kicsapásaikkal a szomszédságot, a Zugligetet, Laszlovszkyt, Miksaárkát, a Szép Juhásznét, Svábhegyet, Mária-völgyét. A főútirány a Zugliget. Mint minden pompateremnek egy csarnoka szokott lenni, hol a vendégeket cipős és nemcipős cselédek fogadják, felsőruháit elszedik stb., úgy a Zugligetnek is van csarnoka, t. i. a Laszlovszky-major. Itt az ember kiugrik poros kocsijából, mivel tisztálatlanul nem szabad belépnie, a kocsija után már messziről szaladó suhancok által előbb jól le és megkeféltetik, mielőtt a küszöbön átléphet, a természet palotájába, a domború tetőkre és nevető ligetekbe, amelyek mintha szerelmi titkot súgnának egymásnak, a szózatos berkekbe, az öblös völgyekbe, amelyeket bejár a lebegő szellő, miközben édes enyhülésben ringatja a fáradt utast.”
Hazánkban a szervezett természetjárás kezdete az 1870-es évekre tehető, akkoriban országszerte sorra jöttek létre a turistaszervezetek. Elsőként a Magyar Turista Egyesület alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Szakosztályából, 1891-ben. Elnöke a Sváb-hegyen élő báró Eötvös József volt. A kerület aktivitását a turizmus terén mi sem bizonyítja jobban, hogy 1888-ban, szinte az elsők között, az Eötvös-villa épületében alakult meg a Budapest-Hegyvidéki Turista Egylet.
Korabeli feljegyzések alapján hálás terület volt a Zugliget a természetbarát fiatalok számára, akik már kora tavasszal bejárták a környéket, hogy hóvirágot, ibolyát, kökörcsint, kankalint vagy más virágokat szedhessenek. Pünkösdkor ugyancsak ezrével tódultak ki a kirándulók, hogy leheveredhessenek a zöld pázsitra, és gondtalanul tölthessék el az ünnepnapot. A séták alkalmával sokszor lehetett amatőr fényképészekkel találkozni, akiknek a környék ihlette táj valóságos aranybányát jelentett.
Mivel a közvilágítás a 19. században nem volt megoldott, mindenki úgy szervezte a kirándulását, hogy sötétedés előtt haza tudjon indulni. Ez szép időben nem okozott gondot, esőben azonban – a kortársak visszaemlékezései alapján – rettenetesen nehéznek bizonyult: ki gyalog, ki lovon, ki pedig a sárban kúszva-mászva igyekezett eljutni a városig. Az esővíz elvezetéséről ekkor még nem gondoskodtak, ezért felhőszakadások esetén nemegyszer előfordultak halálos szerencsétlenségek is.
A természetjáráson túl számos sportolási lehetőséget kínált Zugliget. Júliusban és augusztusban a közeli Hidegkúti úton lévő Hadapródiskola nyári uszodája nyitva állt a nyaralók részére, és az Istenszeme fogadó melletti kis tóban is sokan fürödtek. Számos villatulajdonos építtetett saját teniszpályát, és sok nyilvános pálya is várta a sportolókat, sőt még a gyermekszanatóriumnak is volt saját teniszpályája.
A nyári időszakban leginkább természetjáró túrák és kirándulások színhelye volt Zugliget, emellett több futó- és tornaversenyt is tartottak a környék adta természeti lehetőségekből adódóan. A Nemzeti Torna Egylet 1867-ben sportnapot szervezett, ennek keretében futóverseny zajlott a Fácán vendéglőnél. Sőt a Vadász és Versenylap újság megemlíti, hogy 1867. június 29-én Mustiere Oszkár egy zugligeti kirándulás alkalmával benevezett magasugrásversenyre, és 174 centiméteres eredménnyel elnyerte az első díjat.Termeszetjaras_es_sportelet_a_Zugligetben2Hegyi versennyel egybekötött országúti motorkerékpár-verseny is érintette Zugligetet a Királyi Magyar Automobil Klub szervezésében az 1920-as években. Az országúti verseny útvonala a következő volt 1923-ban: Apponyi-tér (ma: Ferenciek tere), Erzsébet-híd, Budai rakodópart, Vörösvári-út, Pilisvörösvár, a 121-es kilométerkő, Pilisszentiván, Solymár, Pesthidegkút, Szép Juhászné, Tündérhegyi-út, Mátyás király-út, a Svábhegyi Nagyszálló, Mártonhegyi-út, Németvölgyi út, Istenhegyi-út, Béla király út, Zugligeti út. Szép Ilona, Budakeszi-út, Szép Juhászné, Jánoshegy, ismét a Svábhegyi Nagyszálló, Csillagvölgyi- és Csermely-utak, majd végül a Zugligeti végállomás. Ez a táv körülbelül 73 kilométer lehetett.
A hegyi verseny útvonala szinte egy az egyben Zugligetben haladt. A zugligeti villamos-végállomástól a felette ívelő hídon át a Zugligeti-út, Szilassy-út, Disznófő, végül a Szent Anna-kápolna melletti cél volt az útvonala a közel 2,2 kilométeres távnak.Termeszetjaras_es_sportelet_a_Zugligetben3A téli sportok meghonosítására a Budapest-Zugligeti Egyesület és a Budapesti (Budai) Torna Egylet tett kedvező lépéseket. Kérésükre a főváros tanácsa kidolgozta a téli sportok űzésére vonatkozó szabályzatot, utakat jelölt ki szánkópályáknak, és azokat karban is tartotta. Szánkózásra a legalkalmasabb a Zugligeti út, továbbá az Árnyas út és a Béla király út volt. A Budakeszi úton pedig csak ünnep- és vasárnapokon, a délutáni órákban volt lehetőség szánkózni.
A zugligeti tél hangulatát a Budai Napló így őrizte meg 1921. november 27-i számának hasábjain: Az első hó hullásával ismét ellepte a Zugligetet a téli sportot űző közönség. Vidám és hangos lett az egész Zugliget. Az egészséges sport űzésénél óriási akadályt képez az, hogy már a korai délutáni órákban sötét van és a legjobb ródli-pályán a Zugligeti-úton a mostani pislogó petróleumlámpák mellett a ródlizás veszélyes. A főváros lakosságának egészsége meg kívánná azt az áldozatot, hogy a főváros ez útvonalat villannyal világítaná, ami lehetővé tenné 4 óra után is a sportolást és azok is egészséges sporttal eltölthetnének néhány órát, akik délelőtt munkával van elfoglalva.”
Síelésre is volt alkalmas terület, a Normafa és a Disznófő között rendszeresen versenyeket is szerveztek. Bár ez a sportág leginkább a Normafánál volt népszerű, sok sítúra indult Zugligetből, vagy ért véget ott. Jellemző a hely felkapottságára, hogy a látogatók hatalmas tömegétől többször nem fértek fel a villamosokra a helyi lakosok, emiatt panaszos levelek áradata indult meg a főváros vezetéséhez.
Ugyancsak a Budai Naplóban jelent meg az alábbi írás 1929. január 27-én: Leszorulnak a zugligetiek a sportolók miatt most télen és épen ezért az új ikervillamos kocsiknak a zugligeti vonalon való járatását kérte a Virányos–Kútvölgyi Egyesület. Kiemelték azt, hogy nyáron a kirándulók, most télen a síelők és ródlizók oly nagy számmal lepik el a zugligeti kocsikat, hogy azokon a Zugliget állandó lakói alig tudnak helyhez jutni, amely bajon segítene ily tömegnapokon a két kocsiból álló új ikerkocsik beállítása.”
Zugliget és környezete egész évben hangulatos és kedvelt kirándulóhely volt. A nyári szezon után is ugyanúgy megtelt kirándulókkal és a téli sportok szerelmeseivel.

Balázs Attila