Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen2Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen1

Normafa-rehabilitáció: park épül a lepusztult hotel helyén

Véget ért a többéves előkészítő munka után lefolytatott kisajátítási eljárás, így a Hegyvidéki Önkormányzat birtokba vehette az egykori Hotel Olimpia épületét a Normafánál. A város legnépszerűbb kirándulóhelye mellett éktelenkedő, lepusztult állapotú szálló bontása a tervek szerint egy hónapon belül megkezdődik, hogy a helyén park lehessen, valamint kiépülhessen az Eötvös út új szakasza.

Tizenhat évvel ezelőtt zárt be a Hotel Olimpia, amely onnan kapta a nevét, hogy az átadása évében, 1972-ben zajlottak a müncheni ötkarikás játékok, és itt rendezte be főhadiszállását a világversenyre készülő magyar csapat. A megnyitása utáni esztendőkben az akkori sportolók kedvelt találkozóhelyévé vált, Puskás Öcsitől és Baróti Lajostól Kárpáti Györgyig sok ismert ember fordult meg a szállóban. Színészek, filmesek szintén gyakori vendégei voltak a jó konyhájú helynek. Az elvarázsolt dollár című Bujtor-film és a kultikus Linda-sorozat több jelenetét is itt forgatták.
Ma már nem sok minden emlékeztet a hotel régi fényére. A homlokzatról lógó, korhadt faburkolat, a törött és bedeszkázott ablakok, a graffitikkel összemázolt falak vagy az egykori söröző gyommal felvert teraszának nem túl szívderítő látványa fogadja a környéken élőket és a Normafára látogatókat.Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen2Az utcáról ugyan nem látszik, ám bent sem sokkal jobb a helyzet. Ott jártunkkor málló tapétájú szobákat láttunk, felborogatott ágyakkal, törött lábú székekkel, leszaggatott karnisokkal. A folyosók vörös szőnyegein a talpunk alatt ropogtak az ablakokból kivert üvegek szilánkjai, miközben a kibelezett bútorokat és a falból kiszakított, szétdobált mosdókagylókat kerülgettük.
Az egykori irodákba betérve a szétdúlt akták és különféle személyes tárgyak döbbenetes zűrzavara lepett meg bennünket. Valamelyik személyzeti zuhanyzóban egy súlyos, vélhetően kemény munkával odavonszolt tűzhely áll, rajta nagy alumíniumkondérral, azon vastagon rászáradt ételmaradék. A lógó elektromos kábeleket, víz- és gázcsőcsonkokat látva valószínűsíthető, hogy a gépészet is réges-rég felmondta a szolgálatot.Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen3Az épület körül az egykori ápolt kert dzsungellé változott, a régi szabadtéri medence pedig, amelynek pangó vizéből a vízi növények mellett szék- és asztalroncsok lábai meredeznek, már inkább hasonlít egy mindent elnyelő mocsárra. A káosz lényegében mindenütt eluralkodott: az összkép alapján nem a nyolcvanas évek magyar akció-vígjátékainak nosztalgiát ébresztő díszletei közt, sokkal inkább egy posztapokaliptikus film nyomasztó világában érezhettük magunkat.
„Régóta vártunk erre a pillanatra. A Hotel Olimpia átvételével megkezdődhet a Normafa kapujához kapcsolódó területek átalakítása” – mondta el lapunknak Pokorni Zoltán annak alkalmából, hogy a hosszú előkészítő munka után másfél évvel ezelőtt közérdekből elindított kisajátítási eljárás lezárult, és ennek eredményeképpen a Hegyvidéki Önkormányzat január 30-án birtokba vehette a területet.Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen4A polgármester felidézte, hogy 2015-ben, a Normafa rendbetételéről szóló helyi népszavazáson a résztvevők elsöprő többsége támogatta az önkormányzat képviselő-testülete által jóváhagyott, széles körű konszenzuson alapuló programot, amelyben az egykori Hotel Olimpia kisajátítása és bontása is szerepel. A bontásra azért van szükség, hogy megújulhasson a Normafa különleges adottságú központi területe, és vissza lehessen adni a kirándulóknak az egyedülálló panorámával rendelkező hegygerinc város felőli részét, amelyet jelenleg nagyrészt az autók uralnak.
A fejlesztés részeként lezárnák az Eötvös út legfelső szakaszát, ezzel együtt pedig új utat alakítanának ki a Távcső utcával párhuzamosan, a Hotel Olimpiától egészen a Konkoly-Thege Miklós útig. Az új útszakasszal párhuzamosan a fogaskerekű vasút normafai meghosszabbításának is biztosítanák a szükséges méretű területet, az Eötvös út és a Konkoly-Thege Miklós út találkozásánál pedig egy rendezett, modern parkoló várja majd a látogatókat.
Az önkormányzat teljesen megújítaná az Eötvös út 48. alatt található régi villaépületet. A tervek szerint ezen az ingatlanon lesz a Normafa Park és a fogaskerekű vasút felső fogadóközpontja, azaz egy új látogató- és információs központ.Normafa-rehabilitacio_park_epul_a_lepusztult_hotel_helyen5Pokorni Zoltán hozzátette: a Hotel Olimpia telkének megszerzése az út- és vasútépítés mellett egy új park kialakítására is lehetőséget biztosít. Február második felében kezdődhet meg az épület bontása, ami bő két hónapot vesz igénybe, azután következhet a parképítés. A kormány anyagi támogatásával az önkormányzat még az idén belevágna az Eötvös út új szakaszának kialakításába is.

z.