Eszrevetlenul_atadni_a_tudast

Észrevétlenül átadni a tudást

Mennyi tulajdonságot hozunk magunkkal születésünkkor, és mennyit számít a nevelés? Miben mások a mai gyerekek a negyven évvel ezelőtti óvodáskorúakhoz képest? Hol van a magyar óvodapedagógia helye a nagyvilágban? Ezekről is beszélgettünk Kovács Zsuzsával, a Süni Óvodák vezetőjével, akit a Budapest Fővárosi Közgyűlés Bárczy István-díjjal tüntetett ki a hagyományok tiszteletére épülő, kimagasló nevelőmunkájáért, valamint szeretetteljes óvodaéletet teremtő vezetői tevékenységéért.

– Nemrégiben hallottam egy esetről: a csalódott tanítónő úgy döntött, elvégzi az óvónőképzést, és feladja tanári állását. Munkája és családja mellett is vállalta a pluszterhet, mert azt mondta, az óvodáskorú gyerekek között még megtalálhatja a sikerélményt és a nevelés örömét, ők még „nincsenek úgy elrontva”, mint az iskolások. Jól gondolta?

– Szerintem igen! Igaz, hogy már a hároméves gyerekek is eléggé kialakult kis személyiségek, de még pont időben jó irányba terelhetők, ha jó közösségbe, aranyos óvodapedagógusokhoz kerülnek. Bár az alapokat a szülők teszik le, sokat számítanak a környezeti tényezők. Gyakran szem- és fültanúi vagyunk, milyen nagy hatása van annak, amit egymástól tanulnak a gyerekek.

– Mennyi igazság van abban az állításban, hogy tulajdonságainkat nagyjából felerészt születésünkkor hozzuk magunkkal, a másik felét pedig a szülői nevelés teszi hozzá?

– Pályakezdőként, amikor már túl voltam a pszichológiai tanulmányokon, de még nem rendelkeztem az élet gyakorlati tapasztalataival, azt hittem, az számít a legtöbbet, ha a gyerek környezetében sok jó ember van, akik képesek jó irányba terelni őt. Ma már másképp gondolom. A gének, igenis, nagyon meghatározók! Szükséges a megfelelő környezet, de sokat nyom a latban, hogy otthon van-e elvárás a gyerek felé, vagy nincs, minden megengedett-e neki, vagy túl nagy szigor veszi körül, és még sorolhatnám. Azt ma is tartom, hogy egy jó közösségnek nagy ereje van, és a gyengébb képességűeket magukkal tudják húzni a társaik. Vagyis nemcsak az óvó néni nevelő hatása érvényesül, hanem a teljes felnőtt- és gyermekközösségé is.

– Úgy tűnik, manapság sokkal több szülő íratja iskolába egy évvel később a gyermekét, mint régebben.

– Az iskolai rendszer nagyon sokat követel, és a szülők úgy gondolják, adnak még egy év esélyt gyermeküknek arra, hogy érettebben, nagyobb figyelemre képesen kerüljön be az iskolába. Nekünk jó néhány ismétlő nagycsoportosunk van, aki külön programokra jár, s közben kiteljesedik az ismerete, a feladattudata. A plusz egy év alatt állatkerti bérlettel több alkalommal tanulhatnak az állatokról, terepre járnak madárfigyelésre, rendszeresen látogatják a múzeumokat, és maguk a gyerekek is tervezhetnek foglalkozásokat, vagy akár műsorokat. Abban az egy esztendőben rengeteget fejlődnek úgy, hogy a saját elképzeléseik, ötleteik is kibontakozhatnak.

– A lenyűgöző martonvásári Óvodamúzeum is azzal szembesít, hogy régi és szép hagyománya van hazánkban az óvodapedagógiának. Hol van ma a helye a nagyvilágban?

– A magyar óvodapedagógia kiváló, mert sosem veszítette el a régi értékeit. A nevelés alapjától kezdve a kognitív tudás fontosságán át az is alapvető ismérve, hogy a játékon keresztül fejleszti a gyerekeket, akik egészében, összefüggéseiben ismerhetik meg a különböző témákat. A mi óvodánk a Montessori-rendszert követi: minden segítséget megadunk a gyermekeknek, de hagyjuk, hogy önállóan döntsenek például arról, mivel akarnak játszani, mikor szeretnének bekapcsolódni a tanulási folyamatba. A kicsik igénye alapján történik az egyes étkezéssel, testápolással és gondozással kapcsolatos feladatokban való részvétel is. Az a jó óvodapedagógus, aki jól tudja motiválni a rábízott kicsiket, és észrevétlenül adja át a tudást. Az anyukáknak szoktam mondani, hogy ne verjen hevesen a szívük, amikor három év otthonlét után ránk bízzák a gyermekeiket. Tudjuk, hogy nagyon nehéz az elválás, de ha ők bíznak az óvodában, a kicsik is azt érzik majd, jó helyre érkeztek, szerető közösség várja őket.

– Negyvenhárom éve dolgozik egy helyen, itt, a Süni Óvodákban, harmadszor kap rangos szakmai díjat. Hogyan látja, mennyit változtak az óvodáskorúak az elmúlt négy évtizedben?

– Nagyon jólesett, hogy harmadszor kaptam elismerést, szó, mi szó, szívvel-lélekkel dolgoztam érte. Köszönöm a munkáltatómnak! Azt látom, hogy az óvodások nyitottabbak, bátrabbak és szabadabbak, szocializáltabbak, mint hajdanán. Ez talán abból is fakad, hogy a mai társadalomban a felnőttek jobban kimondhatják a véleményüket, és ők ezt a hozzáállást adják tovább a gyermekeiknek.

V. K.