Muskátlik nyáron

A mai díszmuskátlik őse valamikor a 16. században hajón érkezett Európába. Ismertsége lassan terjedt, először a botanikus kertekben hódított, majd onnan került a köz- és magánkertekbe.
Népszerűvé válásával egyidejűleg többször megváltozott a neve: először gólyaorrként azonosították, aztán ezt a Geránium nemzetséget leválasztották a muskátlik rokonságáról. Ennek ellenére a tudományos neve (Pelargónium) máig hordozza a továbbra is kissé megtévesztő görög gólya (= pelargosz) tövet. A kitartó gólyahasonlat a muskátli – és más rokon fajok – virágából fejlődő hosszú magtoknak köszönhető, amely valóban gólyacsőrre emlékeztet.
A muskátlival az év két időszakában szoktunk foglalkozni: tavasszal, amikor kiültetjük, valamint ősszel, amikor teleltetésre készítjük elő. De mi zajlik a kettő között, nyáron, amikor a muskátli valóban muskátli? Mintha ez nem lenne annyira érdekes, pedig minden erőfeszítés ezekért a hónapokért történik! Ekkor ontja a növény a virágait, amiért közel s távol oly kedvelt. Ontja, ha azt a néhány alapfeltételt biztosítjuk, amire szüksége van. Tekintsük át, mik is ezek!
Az első talán a fény. A szakirodalom szerint a muskátli a félárnyékot kedveli. Gondolkodtak már azon, mit is jelent a félárnyék? Ha napos hely, például, a focipálya közepe, ami reggeltől estig fényárban úszik, árnyékos pedig a fák lombkoronája alatti terület, akkor a félárnyék a kettő között van. Félárnyékos egy keleti vagy nyugati kitettségű erkély, amelyet csak a nap egyik felében tűz a nap, a másik felében teljes árnyékban van. A leggyakrabban ilyen helyeken látni muskátlit, és bár a legtöbb fénykép akkor ábrázolja a virágot, amikor éppen napfürdőzik, feltételezhető, hogy jó néhány órát árnyékban is eltölt.Arról sincs sok adat, hogy mi történne a muskátlival, ha egy kifejezetten benapozott helyre ültetnénk. Valószínűleg nem esne kétségbe, amennyiben – másik elengedhetetlen életfeltétel! – rendszeresen megöntözik. A növekedéshez és a virágok neveléséhez a növény rengeteg vizet párologtat el, különösen a forró napokon, ezért érdemes naponta locsolni. Ha tehetjük, inkább a reggeli órákban vagy estefelé, mert a napközben ráöntött víz egy része elpárolog, a leveleken maradó vízcseppek pedig akár égési foltokat is okozhatnak a napsugarak összegyűjtésével.
Ha a növény cserepe nincs kilyukasztva, és az öntözővíz folyamatosan áll a cserép alatt, akkor a muskátli kirothadhat. A gyökerek nem tudnak tartósan ellenállni a nappal alaposan felmelegedő vízben tenyésző baktériumhadaknak, a kertész pedig csak azt veszi észre, hogy a levelek elsárgulnak, és a növény elpusztul.
Az öntözéshez kapcsolódó harmadik lényeges igény a tápanyag. Növényünk csak akkor virágzik gazdagon, ha jóllakott, azaz elláttuk azokkal a legfontosabb elemekkel (nitrogén, foszfor, kálium), amik a növekedéséhez szükségesek.
Dísznövények esetében a trágyázás legegyszerűbb módja a tápoldatozás. A kereskedelemben kapható tápoldatot keverjük a csomagoláson meghatározott mennyiségben az öntözővízhez, és már locsolhatunk is! Mivel az egyes gyártmányok tápanyagtartalma eltérő, mindig kövessük a flakonon feltüntetett javaslatokat. Ha nem sikerül célzottan muskátlitápoldatot beszerezni, akkor nyugodtan használhatunk mást (virágzó növényekhez vagy balkonnövényekhez ajánlottat). A különböző oldatokban nem lesz olyan nagy a tápanyagok mennyiségének és arányának különbsége, hogy az kárt tegyen kedvenc muskátlinkban.
Fontos viszont a rendszeresség – és inkább sűrűbben, mint ritkábban tápoldatozzunk! A túladagolás esetleg pénzkidobás lehet, de legalább kihozza a maximumot a növényből. Ellenben ha ritkán végezzük, akkor nem tud megfelelően fejlődni.
Mindezek után már csak gyönyörködni kell az egészséges és gazdagon virágzó muskátlikban. Eközben érdemes eltávolítani a sárguló leveleket és az elvirágzott virágokat. Ez nem pusztán esztétikai kérdés – a növény erőforrásait ezzel is a még több virág növesztése felé tudjuk irányítani.

(Barta)