Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kevesebb_betores_elfogott_csalok1

Kevesebb betörés, elfogott csalók

Jóval kevesebb a bűncselekmény a Hegyvidéken, mint korábban – adta hírül Sztanyó István rendőr alezredes a XII. kerületi kapitányságon júniusban megtartott közbiztonsági fórumon. Jelentős előrelépés történt a biztonságérzetet leginkább meghatározó vagyon elleni bűncselekményeknél. A legnagyobb, mintegy 40%-os csökkenés a lakásbetörések és gépjárműlopások számában történt, emellett az egy évvel korábbi adatokhoz képest 20%-kal kevesebb járműfeltörést regisztráltak 2017-ben.
A fórumon megjelentek közül egy idős hölgy, aki a Goldmark Károly utcában lakik, arról beszélt, hogy a házukban és a környékükön számos lakásbetörés volt, emiatt örülnének neki, ha az utcájukban is lennének térfigyelő kamerák. A rendőrkapitány elmondta, hogy a célzott akcióknak köszönhetően az említett területen már hónapok óta nem történt lakásbetörés. Hozzátette, hogy a bűnügyi akciók nem feltétlenül látványosak, ilyenkor nem rendőrautókkal vonulnak végig az utcákon, hanem a környéken felbukkanó gyanús személyeket ellenőrzik.
A térfigyelő kamerákat a Hegyvidéki Önkormányzat telepíti, a rendőrkapitányság a helyszínek kiválasztásához ad szakmai javaslatokat: elsősorban azt vizsgálják, mennyi és milyen jellegű bűncselekmény fordul elő egy-egy területen. A rendőrkapitány véleménye szerint a Hegyvidéken a domborzati adottságok miatt nem lehet reális célkitűzés, hogy az összes utat teljes egészében kamerák figyeljék, éppen ezért kedvező lehetőségnek tartja, hogy az önkormányzat egy új pályázat keretében támogatást nyújt a társasházaknak kamerarendszerek telepítéséhez.
„Két évvel ezelőtt és tavaly is felhívott valaki, aki azt állította, hogy a fiam, és egy baleset miatt kért segítséget” – panaszolta el egy másik nyugdíjas hölgy. Mint mondta, a telefonbeszélgetések közben világossá vált, hogy nem a gyermeke kereste, így nem sikerült átejtenie őt a szélhámosnak Ugyanakkor megdöbbentette, mennyire hasonlít a telefonáló hangja a fiáéhoz, továbbá az egyik alkalommal meglepő módon azt is tudta róla, hogy épp vidéken tartózkodik.Kevesebb_betores_elfogott_csalok2„A telefonon jelentkező trükkös elkövető legtöbbször arra hivatkozva próbál értékeket kicsalni az idősektől, hogy a gyermekük vagy az unokájuk bajba került, hiszen tudja, hogy értük bármit megtennének” – reagált Sztanyó István. Azt tanácsolta az érintetteknek, hogy hívják vissza hozzátartozójukat, így azonnal kiderül, ha átverésről van szó. Amennyiben a gyermeket vagy az unokát nem tudják elérni, a rendőrséget kell értesíteni.
A rendőrkapitány arról is szólt a fórumon, hogy a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a gondozási központokban, a nyugdíjasotthonokban rendszeresen előadásokat tartanak szakembereik annak érdekében, hogy felhívják az idősek figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Mindemellett természetesen azon dolgoznak, hogy az elkövetők rendőrkézre kerüljenek: itt, a Hegyvidéken és máshol is elkaptak már több trükkös lopásokban és csalásokban „utazó” társaságot.

sz.