Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mar_lehet_szavazni_a_Kaszas_Attila-dij_idei_jeloltjeire1

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

A színházszakma ezúttal Varga Klári, Farkas Ignác és Nagy Csongor Zsolt munkásságát értékelte leginkább, így ők hárman a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei. Most a közönségen a sor: augusztus 24-ig a www.kaszasattiladij.hu weboldalon lehet szavazni a három színművészre.

A Kaszás Attila-díjat még 2008-ban alapította meg Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester és a Mozaik Művészegyesület. A cél az volt, hogy ápolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt névadó művész szellemi hagyatékát, és elismerésben részesítsék azokat a magyar ajkú művészeket, akik színházi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak társulatukon belül.
„Az elismerés értékét nem a pénz adja, hanem az, hogy maguk a színészek döntenek arról, művészi munkájukat, emberi hozzáállásukat és kollegialitásukat tekintve kik a legméltóbbak erre a díjra. Ez már önmagában is hatalmas megbecsülés. A kezdeti időszakban a Kaszás Attila halála miatti megrendülés övezte a díj körüli lelkesedést, de ma már a szakma belső kulturális ereje tartja életben” – mondta a polgármester az idei jelöltek bemutatásakor a MOM Kulturális Központban. Hozzáfűzte, hogy a kormány és a Raiffeisen Bank támogatásának köszönhetően immár 900 000 forint jár annak, aki az első helyen végez a szavazáson.Mar_lehet_szavazni_a_Kaszas_Attila-dij_idei_jeloltjeire2„Hiszem, hogy egyre komolyabb értéke van ennek az elismerésnek” – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, aki még színházigazgatóként a saját társulatánál tapasztalhatta meg, hogy a művészek mennyire fontosnak tartják ezt a díjat.
Tardy-Molnár Anna, a Kaszás Attila-díjat gondozó Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az idén harminckilenc társulat döntött a három jelölt személyéről. Ezúttal a Hegyvidéken élő Varga Klárira (debreceni Csokonai Nemzeti Színház), Farkas Ignácra (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) és Nagy Csongor Zsoltra (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata) szavazhat a közönség augusztus 24-ig a www.kaszasattiladij.hu weboldalon. A színészvilág egyik legértékesebb elismerését szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban adják át.
A bejelentés után beszélgettünk a jelöltekkel.

 

„Na, Klárikám, hitted volna?”

Varga Klári 1970. május 27-én született Kaposváron. A Színművészeti Egyetemet 1993-ban végezte el. A Madách Színház, a József Attila Színház és a Budapesti Kamaraszínház után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. A XII. kerületben él 1999 óta, a kisfia itt jár iskolába – ő pedig innen Debrecenbe.
„Egy darabig azt hittem, hogy színház nélkül is lehet élni, de rá kellett jönnöm, nem tudok nélküle létezni. A színészet számomra mélységes mély szenvedélyt, teljes feloldódást jelent – beszélt hivatásáról Varga Klári, aki személyesen is ismerte Kaszás Attilát. – Varázslatos ember, nem tudok róla múlt időben beszélni. Egyszer együtt játszottunk Sopronban, valamelyik délután elbicikliztünk a Fertő-tóhoz. Megálltunk a parton, úsztunk egyet, majd visszapattantunk a kerékpárra. Alig szóltunk egymáshoz. Különleges, szépséges délután volt, felfüggesztett pillanata az életnek. Mindenféle szándék nélkül léteztünk. Sosem fogom elfelejteni!”
A művésznő azt is elmondta nekünk, szerinte mit szólna a jelöléséhez Kaszás Attila. „Biztos, hogy nagyon megölelne, és azt mondaná: »Na, Klárikám, hitted volna?«. A színházban nem telik el hét úgy, hogy ne beszélnénk Attiláról. Ő annyira jelenlévő nekünk, színészeknek.”

 

„Eufórikus állapotba kerültem”

Nagy Csongor Zsolt 1975. december 21-én Sepsiszentgyörgyön született. 1998-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, ugyanabban az esztendőben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött, 2002-től a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja. Lapunknak elmondta, hogy bár személyesen nem ismerte Kaszás Attilát, a színész jelensége, önzetlen szakmai hozzáállása mindig is példaértékű volt számára.
„A színészet óriási felelősség. Köszönöm a kollégáknak, hogy szavaztak rám. Eufórikus állapotba kerültem, amikor megtudtam, hogy én is a jelöltek között vagyok. Nehéz lenne szavakba önteni, mekkora megtiszteltetés ez számomra” – fogalmazott a színművész.

 

„Nem akartam hinni a fülemnek”

Farkas Ignác 1959. augusztus 19-én Gyöngyösön született. 1980-tól volt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. A diploma megszerzése után Ruszt Józsefhez szerződött, 1987 óta tagja a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának. Kaszás Attilát nemcsak ismerte, de jó barátok is voltak.
„1979 júniusában mindkettőnket felvettek a főiskolára, ám mivel ő csehszlovák állampolgár volt, neki nem kellett katonának mennie. Eggyel felettünk járt. Egy kollégiumban éltünk, a szobáink egymással szemben voltak. A nap huszonnégy órájából húszat együtt töltöttünk. Csodálatosak voltak ezek az évek. A hajnalig tartó beszélgetéseket és a bulikat sosem felejtem el” – idézte fel emlékeit Farkas Ignác.
A színművész arról is beszélt nekünk, hogy milyen érzés töltötte el, amikor kiderült, ő is a jelöltek között van. „Egyszer csak megcsörrent a telefonom, számomra ismeretlen számról hívtak. A vonal végén a hölgy megkérdezte, hogy Farkas Ignáccal beszél-e. Mondom, igen, én vagyok. Erre ő is bemutatkozott, és elmondta, hogy a Kaszás Attila-díj három jelöltje között vagyok. Nem akartam hinni a fülemnek. Ennél csodálatosabb érzés nagyon ritkán éri az embert. Az egész életemet a hivatásomra tettem fel.”

Boussebaa Mimi

 

A Kaszás Attila-díj eddigi kitüntetettjei

2008 – Szarvas József

2009 – Nemes Levente

2010 – Mátray László

2011 – Mucsi Zoltán

2012 – Bányai Kelemen Barna

2013 – Borovics Tamás

2014 – Nagy Alfréd

2015 – Mészáros Tibor

2016 – Schneider Zoltán

2017 – Krisztik Csaba