Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varosmajori_sporttaborok

Városmajori sporttáborok szellemdeszkával és űrhajóval

„Az összes dínónak megmutatom, hogy kell háton úszni, még a T. rexnek is!” – büszkélkedett egy hét táborozás után Bora, majd némi gondolkodás után azért hozzátette, hogy ha nem férne be a medencébe minden idők egyik legnagyobb szárazföldi húsevője, akkor kénytelenek lesznek a tengerben gyakorolni. Persze, dinoszauruszok nincsenek a Városmajor utcai sportközpont nyári táboraiban, van viszont jó hangulat és sok játék, no, meg tanulni is lehet. Úszni, kézilabdázni és szinkronúszást gyakorolni – attól függően, ki melyik táborban tölti az idejét.
A nyári szünetben az idén a hagyományos úszótábor mellett a haladóknak vízilabda–úszó-, a kezdőknek szinkronúszó–úszó- és kézilabda–úszó-táborokat is hirdettek a szervezők. Ez utóbbiban vett részt Dénes, aki elmondta, hogy sokat úsztak – a vízen sikló szellemdeszka és a merüléses szivacskukac volt a kedvence –, délután pedig kézilabdáztak.
„Megtanultunk labdát vezetni, kapura lőni, passzolni. Ha megvolt az öt jó passz, kaptunk egy pontot. Bár nem mi voltunk az elsők, de legközelebb tuti nyerünk!” – jelentette ki magabiztosan.
Ehhez azért minden bizonnyal Nimródnak is lesz egy-két szava, hiszen a kapura lövésben már most is kevés ellenfele akadt. „Jó volt egész héten kézilabdázni, úszni, különösen a háton deszkázás és a foci tetszett. Neuer a kedvencem, kapus szeretnék lenni, itt pedig mindennap védhettem” – beszélt a tábori élményeiről a zugligeti diák, aki akkor sem lenne szomorú, ha a kapusposztot a csatáréra kellene cserélnie. Ebben az esetben legszívesebben a portugál sztár, Ronaldo nyomdokaiba lépne.
Erre ezért még egy kicsit várni kell, ahogyan arra is, hogy az emberek bejárják a világűrt. Illetve ez utóbbira talán kevesebbet, mint gondolnánk, hiszen a városmajori úszótáborban a gyerekek megépítették a világ végére eljutó űrhajót. Ahogyan Míra megfogalmazta, ott, a messzi távolban már csak víz van, de ez nem baj, mert a táborban mindenki megtanult úszni!
Négyéves kora óta jár úszásra a sportközpontba Benjámin, nem lehetett tehát kérdés, hogy a nyári foglalkozásokat sem hagyja ki. Egyértelmű volt, hogy a haladók közé kerül, így az összes úszásnemet és a delfinúszást is gyakorolhatta. „Azért edzek, hogy úszóbajnok legyek, a táborban pedig rengeteget lehettem a vízben – mesélte. – Legalább ennyire élveztem a tanár-diák focimeccset, különösen azért, mert gólokat is lőttem.”
Jól telt tehát az első úszó- és kézilabdatábor, és a szinkronúszóknak sem lehetett okuk panaszra. Elsajátították az alapokat, a merülést, az oldalúszást, a kartempókat, végigcsinálták a szárazföldi gyakorlatokat.
Emese különösen a vízi bukfencben, a bójázásban és a víz alatti úszásban jeleskedett. „Búvárkodás közben harminc kopogásig bírtam egy levegővel!” – mondta, majd hozzátette, hogy a szabadtéri programokon legalább ennyire szívesen vett részt. Mert a táborozók, ha éppen nem a medencében vagy a tornateremben vannak, a sportközpont kertjében és a városmajori parkban játszanak. Az utolsó napon pedig még egy kirándulásra is jut idejük a Budakeszi Vadasparkba.

M.

 

A nyári táborokról további információkat a www.hegyvidekiuszoiskola.hu internetes honlapon, valamint a Hegyvidék július 3-i lapszámának 9. oldalán olvashatnak az érdeklődők.