Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ejszakai_giccsparade

Éjszakai giccsparádé

Vásárlási utalványokat és megmosolyogtatóan giccses tárgyakat nyerhettek tombolasorsoláson a látogatók az Adományboltok éjszakáján az Alkotás utcai E-cherry adományboltban. Nem véletlenül, hiszen az idén negyedik alkalommal meghirdetett rendezvény központi témája a giccs volt.
Az E-cherryt is működtető Közösségi Szociális Szövetkezet felhívásához, hét budapesti és két kecskeméti üzlet mellett, ezúttal az FKF XVIII. kerületi Szemléletformáló és Újrahasználati Központja is csatlakozott. A hegyvidéki boltban ezen a különleges estén az olcsó ruhák, könyvek, háztartási kellékek és díszek szokásosan színes választéka mellett változatos közösségi programok, előadások is várták a vendégeket.
Mengyán Eszter, a Holy Duck – #viszlatfastfashion blog szerkesztője a mai divatipar visszásságaira, a túlpörgetett ruhagyártás embertelen és kirívóan környezetszennyező mivoltára hívta fel a figyelmet, míg Dávid Ferenc, alias Kegytárgyas Feri az abszurd vallási relikviák legszebb mintapéldányait mutatta be a közönségnek. Az alkotó kedvűek Jeff Koons ikonikus lufikutyaszobrának miniatűr másolatát készíthették el kitűzőként vagy hűtőmágnesként, emellett saját maguk tehették divatossá pólójukat láma-, sellő- és dínómintákkal, csillámos kivitelben.
„A programok és a hosszú nyitvatartás miatt ezen a napon olyanok is ellátogatnak az adományboltokba, akik még nem jártak ilyen helyen” – mondta az ötletgazda, Vízkelety László, az E-cherry vezetője, és valóban: az ismerős arcok mellett sok új is feltűnt az Alkotás utcai üzletben. Így a program elérte célját, szélesebb kör is megismerhette az adományboltok hasznos társadalmi tevékenységét, amely Angliából ered, és már kilenc éve jelen van Magyarországon is.

d.