Unnepseg_a_Semmelweis-napon

Ünnepség Semmelweis-napon

A Hegyvidéki Önkormányzat vezetői Semmelweis-nap alkalmából minden évben köszöntik a helyi egészségügyi intézményekben dolgozó szakembereket, és elismeréseket is átadnak. A Normafa Gondozási Központban megtartott idei ünnepségen Bocskainé Kiss Klára fogászati asszisztens a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért Díjat, Kovács Judit körzeti ápoló Polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át.

„A Normafa Gondozási Központ minden szempontból méltó helyszíne a Semmelweis-napi ünnepségnek, amely arról szól, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapok rohanásából, és elismerjük azokat, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották az elmúlt években az egészségügyi ellátás területén” – e szavakkal kezdte beszédét Fonti Krisztina alpolgármester, majd azzal folytatta, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat vezetése tisztában van az egészségügyi ágazat nehézségeivel, a nem mindig tökéletes körülményekkel, éppen ezért mindent megtesz a XII. kerületi ellátórendszer további javítása érdekében.
Az elmúlt években több fejlesztési program is indult. Ilyen a háziorvosi és a házi gyermekorvosi rendelők felújítása, ami 2017-ben a Rácz Aladár úti háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat, valamint a Fodor utcai háziorvosi rendelő felújításával kezdődött. Még tavaly elkészült az új gyermekrendelő is a Böszörményi út 20.-ban, ahol már egy felnőtteket ellátó háziorvosi rendelő is üzemel.
Az idén került a Városmajor utca 33. alatti épületbe a központi háziorvosi ügyelet, ami óriási előrelépést jelent, míg az Ugocsa utcai háziorvosi rendelő felújítása jelenleg is zajlik. Szintén 2018-ban várható a Normafa úti háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat felújítása, 2019-ben pedig valamennyi rendelő rekonstrukciója befejeződik.
Az alpolgármester a fejlesztések kapcsán külön kiemelte a Hegyvidéki Egészségügyi Központot irányító Dezső Tünde és Gallai Dolores egészségügyi referensek munkáját, ahogyan fogalmazott, nélkülük sokkal nehezebb lenne biztosítani a zökkenőmentes ellátást az átmeneti időszakban. A felújítások jelentős többletterheket rónak az egészségügyi dolgozókra, elég csak arra gondolni, hogy ilyenkor legalább tizenkét héten keresztül idegen helyen kell megoldani a rendeléseket.
Április 16-án kezdődött meg a Hegyvidéki Betegirányítás modellprogram a Böszörményi út 20. szám alatti háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőben. Ha kedvezők lesznek a tapasztalatok, a rendszert további helyszíneken is bevezetik. Folytatódik a 2017-ben útjára indított „Hegyvidéki baba vagyok” program, amelynek keretében tavaly 650 újszülött kapott azonnal felhasználható babacsomagot.
Fonti Krisztina egy régen várt jó hírt is megosztott a jelenlévőkkel. Minden esély megvan arra, hogy az Egészséges Budapest Program részeként a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbben létrejöhet a hegyvidéki szakrendelő. A költségekre a kormány több mint 9 milliárd forintot irányzott elő.
Végezetül az alpolgármester a megelőzés fontosságáról beszélt, elmondta, hogy nem akkor kell először orvoshoz menni, amikor már baj van, sokkal jobb, ha ezt rendszeresen megtesszük. E célt szolgálja az immár tizenkilenc alprogrammal működő Egészséges Hegyvidék Program, amelynek az egyik legnépszerűbb eseménye a június elején, a Hegyvidéki Napokon megtartott lakossági szűrés.
A köszöntőt követően Fonti Krisztina az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságát vezető dr. Harmos Andreával és a népjóléti irodát irányító Judák Barnabásné dr. Varga-Kovács Emesével közösen elismeréseket adott át. A Hegyvidék Egészségügyi Ellátásért Díjat Bocskainé Kiss Klára fogászati asszisztens, a Polgármesteri elismerő oklevelet Kovács Judit körzeti ápoló vehette át.
A szokásoknak megfelelően külön köszöntötték a nyugdíjba vonuló szakembereket – ezúttal Járai Zsoltné asszisztenst, valamint dr. Bede Andrea és dr. Andorkó László háziorvosokat. Jutott a dicsérő szóból a Hegyvidéki Otthoni Szakápolási Szolgálat dolgozóinak is, hiszen az emberi erőforrások minisztere a múlt évben kitüntette a 2016-ban működése huszadik évfordulóját ünneplő intézményt.

MM.