A_zenen_tul1

A zenén túl

„A művészetek az énünk legmagasabb szintjéhez szólnak, ott van bennük a mögöttes emberi mondanivaló” – tartja Vásáry Tamás. A zongoraművész-karmester híres zeneszerzőkről ír A zenén túl… című, bővítve újra kiadott könyvében. Mint mondja, mély lelki rokonságot érez hőseivel, akikről nem gondolta volna, mennyi szenvedésen mentek keresztül életükben. Ritka élményben lehetett része mindazoknak, akik részt vettek a kötet dedikálással és beszélgetéssel egybekötött bemutatóján a MOM Kulturális Központban.

„Mi volna, ha lenne egy olyan hely, ahol mindent megkaphatnánk: ételt, italt, szerelmet, boldogságot? Igen ám, de azt is hozzáteszik, hogy bármikor kivégezhetnek. Hogy miképpen és mikor, azt nem mondják meg. Maguk belépnének ide?”
Néhány másodpercig a levegővételt is hallani lehetett a MOM Művelődési Központ zsúfolásig telt kupolatermében, senki sem szólalt meg. „Hiszen itt vagyunk már. Ez a hely maga az élet” – törte meg a csendet a kérdező, Vásáry Tamás.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett zongoraművész-karmesterrel Juhász Előd beszélgetett A zenén túl… című könyvéről – de nem csupán arról. Vásáry Tamás többször is megemlítette, hogy sokat köszönhet a véletleneknek. 1956-ban külföldre kellett emigrálnia a szüleivel, megélhetési gondjai és viszonzatlan szerelmei is voltak. Egyik nap még vonatjegyre sem tellett neki, másnap, egy váratlan telefonhívásnak köszönhetően, munkája lett, majd a hírnév is elérte.
Már ötéves korában kitűnően zongorázott, igazi csodagyerek volt. Tanára, Dohnányi Ernő mondta is neki, hogy gyakoroljon kevesebbet, napi három óra helyett elég másfelet zenéléssel töltenie, menjen inkább focizni, úgy, mint a többi vele egykorú fiatal…
Tizennégy esztendősen megnyerte a Zeneakadémia Liszt Ferenc-versenyének első díját, a sikerek azután már egymást követték. 1961-ben mutatkozott be Londonban, ezzel indult el a nemzetközi karrierje.A_zenen_tul2A dedikálással egybekötött program után sikerült néhány szót váltanunk a Kossuth-díjas zongoraművész-karmesterrel.

– Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg A zenén túl… című könyve. Miért döntött úgy, hogy bővíti, és újra kiadja?

– Az első kötetet második feleségem meglepetésképpen, a hetvenedik születésnapomra adta ki. Az eredeti ötlet még Várbíró Judittól származik, aki a kilencvenes évek közepén felkért, hogy Leonard Bernstein – aki hozzám hasonlóan zongorázott és dirigált is – ismeretterjesztő zenei sorozatához hasonlót indítsunk el. Bernstein azonban csak a zenéről beszélt, míg én azt csupán ürügyként használom, a mindennapos emberi problémákkal foglalkozom. A művészetek az énünk legmagasabb szintjéhez szólnak, ott van bennük a mögöttes emberi mondanivaló. Megmutatják, milyen gazdag a lelkünk. A könyv megírása előtt én sem gondoltam volna, hogy a nagy zeneszerzők mennyi szenvedésen mentek keresztül. A fiatalságnak szüksége van a szellemi táplálékra.

– Melyik zeneszerzőt érzi magához a legközelebb?

– Beethovennel a zenén kívül semmi közös nincs bennünk, a szerelemben mégis hasonló dolgokat éltem át. Liszttel viszont sorsszerű egyezéseink is vannak. A könyvemben szereplő zeneszerzők iránt mély lelki rokonságot érzek, hiszen emberi húrt pendítenek meg bennünk.

– Hamarosan nyolcvanöt esztendős lesz, tele energiával és célokkal.

– A többi között szeretném befejezni az eddig háromezer oldalas önéletrajzi könyvemet, amit egészen a feleségem haláláig, 1994-ig írtam. Most ismét nekikezdtem; sok-sok évet kell behoznom, de ehhez képest egyre több az elfoglaltságom. Jó sokáig kell még élnem, hogy bepótolhassam az elmaradásomat. Általában hajnal négykor fekszem le aludni, reggel fél hétkor kelek… Rengeteg örömöm van a Vásáry Tamás Alapítványban – egy és tizenöt év közötti, gyermekotthonban élő és nehéz sorsú gyerekek fejlesztését támogatjuk. Ők igazi törött szárnyú lelkek, akikre jobban felnézek, mint a legnagyobb tudósokra.

Boussebaa Mimi