Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Konyvek_a_szekeren

Könyvek a szekéren

Lassan három éve annak, hogy egy különös jármű jelent meg a MOM Kulturális Központ előtt. A Libellus (latinul: Könyvecske) névre keresztelt szekéren a szépirodalomtól az ifjúsági regényeken át a szakácskönyvekig válogatott kötetek állnak, és potom 300 forintért megvásárolhatók. A Könyvszolgálat Kulturális Egyesület által február elején újonnan „beindított” szekéren a szándék a régi: minél több emberrel megismertetni az olvasás örömét.

„A könyves szekér testében is teljesen megújult, szebb és elegánsabb lett. Abban a pár hónapban, mialatt az előző szekér nem állt a Sirály sétányon, több aggódó lakossági levél is érkezett hozzánk, amely a könyves kocsit hiányolta. Megörültünk ezeknek a leveleknek, mert azt jelezte, igény van erre a fajta könyvterjesztésre. Célunk továbbra is az olcsón beszerezhető könyvek által elősegíteni az olvasást minél többeknél” – mondta Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ vezetője azt követően, hogy átadták az újonnan indult Libellust, azaz „Könyvecskét”. Az igazgatónő szerint a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület könyves szekerei nemcsak terjesztési pontokat, hanem egyfajta „könyvinkubátorokat” is jelentenek, hiszen a feleslegessé vált kötetek továbbadása egyúttal azok megmentését is jelenti.
Az elmúlt három évben már kilenc szekéren zajlott az árusítás, amikor az alapítók úgy döntöttek, elölről kezdik az egészet. Ott kellett hagyniuk az olvasási mozgalomba bekapcsolódó egyesületet, hogy megvalósítsák az eredeti szándékot, mely szerint vidékre és a határon túlra is jussanak el a könyvek. Saját egyesületet alapítottak, és önerőből, áldozatos, igazi csapatmunkával fél év alatt hat könyves szekeret sikerült az olvasás szolgálatába állítaniuk.
„A Libellus a hatodik, és hatalmas öröm számunkra, hogy általa és a Kálvin téri Téka által a fővárosban is elindulhattunk – mesélte Veress Márton, a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület volt magyar–történelem szakos tanár tagja, aki Latorcainé-Ujházi Arankával együtt találta ki az olvasási programot öt éve. Akkor figyeltek fel arra az elszomorító felmérésre, amely szerint a legifjabb, ún. Z-generáció szinte semmit sem olvas.
„A felmérés szerint az egyik ok az internet, a másik a könyvek magas ára – folytatta Veress Márton. – Ha az internet ellen nincs is mit tenni, az árakkal szemben van. A tervünk fontos része volt, hogy az utcán népszerűsítsük az olvasást, ott hívjuk fel a járókelők figyelmét a könyvekre. Erre találtuk ki a saját tervezésű könyves szekeret, ehhez Erdélyben vásárolunk régi lovas és ökrös szekereket. Ha valahol el tudunk indítani egy könyves kocsit, annak a bevétele egy újabb könyves pont létrehozását teszi lehetővé.”
Az egyesület nagy álma minél hamarabb minél több könyves szekeret beindítani a Kárpát-medencében, és idővel egy futárszolgálatot is létrehozni, hogy az utolsó határon túli faluban is elérhetővé váljék a magyar szó – könyvek által.

VK.

 

A Libellus a hét hat napján várja az olvasni vágyókat, hétfőtől péntekig 9.00–21.00, szombaton 8.00–16.00 óráig. Azok, akik adományként vagy eladás céljából szeretnének könyveket átadni, a 06/70-632-3016-os telefonszámon és a konyvszolgalat@gmail.com e-mail-címen érik el az egyesületet.