Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert1

Egyéni felelősséggel tartozunk közös ügyeinkért

Jóra fordítjuk-e az örökül kapott szabadságot? – erre a nemzeti kérdésre az egyének döntései adnak választ, hiszen mindnyájan felelősséggel tartozunk közös ügyeinkért – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely országgyűlési képviselő az önkormányzat által szervezett március 15-i megemlékezésen.

Az ünnepségen a kitüntetettek átvették a Hegyvidék Közbiztonságáért és a Hegyvidéki Közösségépítő díjat, a „XII. kerület Sportjáért” pályázat elismeréseit, továbbá jutalmat kaptak azok a gyerekek, akik sikerrel szerepeltek a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria által meghirdetett történelmi vetélkedőn.
„Március tizenötödike a szabadság és a polgári demokrácia győzelme Magyarországon. Ez az ünnep nemcsak történelmi sorsfordulónk, de történelmi örökségünk máig hatóan identitásformáló része. Bár ma is sokan sokféleképpen emlékezünk, mégis, március tizenötödike jelentősége azon kevés nemzeti közös nevező egyike, amely politikai, hitbeli, világnézeti különbözőségekre való tekintet nélkül fogja össze Magyarország polgárait, amely a jogos nemzeti büszkeség által a népből nemzetet teremt” – fogalmazott Gulyás Gergely országgyűlési képviselő a MOM Kulturális Központban megtartott március 15-i, hegyvidéki megemlékezésen.Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert4A politikus emlékeztetett rá, hogy a szabadságharc ugyan elbukott, ám „az 1848. március tizenötödikén kiszabadult szellemet semmilyen erőszak nem zárhatta újra palackba”, szűk két évtized elteltével a kiegyezéssel a forradalom követeléseiből mindaz valóra vált, ami a Habsburg-ház trónfosztása nélkül megvalósulhatott. Hozzátette, hogy a huszadik század hazánkat többször térdre kényszerítő tragédiái után a megmaradt Magyarország ma szabad és független, mi dönthetünk a saját jövőnkről.
„Mi, a mai szabad Magyarország polgárai, szerencsés korban születtünk. Oly korban, […] amikor a fegyveres harc korszakát magunk mögött hagytuk, a szabadság adott, és csak rajtunk múlik, hogy jóra fordítjuk-e az örökül kapott szabadságot. Ha igyekszünk így tenni, akkor erőt meríthetünk nemzeti szabadságküzdelmeink áldozatainak hősies helytállásából, és mércét találhatunk bennük” – folytatta az országgyűlési képviselő.
Arról is beszélt, hogy a nemzeti közösség tagjaiként egyéni felelősséggel tartozunk közös ügyeinkért, nemzeti sorskérdéseink előmozdításáért. Mint mondta, „a hazánk közös, az érte viselt közös felelősségünk azonban egyéniesíthető, ezért mindenkinek saját magának kell megválaszolni a kérdést, hogy amit tesz, az a nemzeti közösség javát szolgálja-e”.
A március 15-i megemlékezés díjazásokkal folytatódott. Beréti Beatrix rendőr főtörzszászlós és Wittmann Péter tűzoltó zászlós a Hegyvidék Közbiztonságáért díjat vehette át Pokorni Zoltán polgármestertől, Váczi János alpolgármestertől, Sztanyó István rendőrkapitánytól és Veres Pétertől, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság észak-budai kirendeltségének vezetőjétől. Bernáth-Lukács Zsuzsanna diplomás ápoló, kardiológiai asszisztens, a Hegyvidéki Önkormányzat és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika együttműködésével megvalósuló kardiovaszkuláris szűrések szervezője, valamint Jeges Judit testnevelő és gyógytornász, a „jegestornaként” emlegetett népszerű kismamatornák vezetője a Hegyvidéki Közösségépítő díjat kapta meg, amelyet Pokorni Zoltán és Fonti Krisztina adott át nekik.Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert6A „XII. kerület Sportjáért” pályázat 18 év alattiak kategóriájában – akik nemzetközi és országos bajnokságon 1–3. helyezést értek el, emellett az iskolában 4,0 feletti tanulmányi átlaggal teljesítettek – Apjok Réka és Szemes Réka Luca ritmikusgimnasztika-versenyző, Horváth Gergő karatés, Istenes Jolán Zsuzska kosárlabdázó, Kassa Dóra szinkronúszó, Király Réka kézilabdázó, Koppa Sára Borbála szörfös, Laczkovics Botond kick-boxoló és Stipsicz Orsolya floorballjátékos részesült elismerésben. A 18 év feletti sportolók mezőnyében Molnár Rita szenior úszót és Riemer Alexandra szinkronúszót, míg a kiemelkedő munkát végző sportvezetők közül Osvald Adriennt, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola testnevelőjét, a Megathlon SE triatlon-, duatlon- és öttusaversenyzőinek edzőjét jutalmazták.
A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria által meghirdetett vetélkedőn sikerrel szereplő gyerekek is reflektorfénybe kerültek az ünnepségen. Az 1848. március 15-i eseményeket rajzokon felidéző óvodások közül Kaltenbacher Nóra, Kérszigeti Zsuzsanna, Pandi Máté és Tóth Lili (I. helyezés – Táltos Óvoda), Dobos Nikolett, Piry Blanka, Pőcze Karolina és Szigeti-Böröcz Blanka (II. helyezés – Mackós Óvoda), valamint Horváth Melina, Lobenwein Stefi, Tamási-Kiss Márk és Zlatarov Anna (III. helyezés – Süni Óvodák) kapott könyvjutalmat. Az alsó tagozatos diákok részére kiírt 1848-as történelmi magyar zászló pályázaton az első és a második helyezett a Virányos Általános Iskola 1/b és 4/b osztálya lett, míg a harmadik helyre a Zugligeti Általános Iskola 3/b osztályába járó György Zénó, Németh Barni és Zólomy Levente alkotását rangsorolta a zsűri. A felső tagozatosok esszéíró pályázatán sorrendben Kincses Bálint (Virányos, 8/b), Kincses Barnabás (Virányos, 5/a) és Zólomy András (Zugligeti, 6. osztály) végzett az első három helyen.Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert3A KIMBI Óvoda nagycsoportosai és a Tamási Áron iskola 3/c osztályos tanulói ünnepi műsort mutattak be a MOM Kulturális Központ színpadán, s felléptek Berecz István és barátai is, akik a Kárpát-medence legszebb néptáncait elegyítő programjukkal tisztelegtek a szabadságvágyó hősök emléke előtt. Az ünnepség előtt és után a Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete tartott bemutatót a Sirály sétányon.
A Hegyvidéki Önkormányzat által meghirdetett március 15-i program a Gesztenyés kertben, a ’48-as obeliszknél ért véget, ahol a pártok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházközségek, oktatási és művelődési intézmények, a rendőrség, a polgárőrség, valamint a helyi kulturális egyesületek, hagyományőrző szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Pokorni Zoltán és Váczi János koszorúzott.Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert2A hagyományokhoz híven nemzeti ünnepünkön családias hangulatú összejövetelt szervezett Ráday Mihály Kovács J. honvéd Pethényi úti sírjánál. Az idén harmincadik alkalommal megtartott rendezvényen fellépett Kovács István és Németh Kristóf színművész, a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió több növendéke, valamint a Kós Károly iskola alsó tagozatos énekkara, a Mitók Mónika vezette Kicsinyek Kórusa, amellyel a megjelentek együtt énekelték a legkedveltebb ’48-as nótákat. Romsics Ignác történész osztotta meg ünnepi gondolatait a közönséggel, míg Pokorni Zoltán a helyszínhez kapcsolódó két érdekes aktualitásról is beszélt.
Az önkormányzat támogatásával a napokban jelent meg Marczell Katalin legújabb könyve, amelyben a gondos levéltári kutatások alapján Kovács J. honvéd nagy valószínűség szerint beazonosított személyéről találhatók részletek. A polgármester megemlítette továbbá, hogy a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria esszéíró pályázatán ezúttal Kovács J. helyébe képzelhették magukat a diákok, akik nagyszerű írásokkal lepték meg a zsűrit.Egyeni_felelosseggel_tartozunk_a_kozos_ugyeinkert5

z.