Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

jókJokais_vandorkiallitas1

Jókais „vándorkiállítás”

Az idén 160 éves Jókai iskola ünneplése már februárban elkezdődött, akkor a diákok rajzórákon, szakköri foglalkozásokon, alkotótáborban készített munkáit mutatta be a Jókai Klub. A kiállított művek most a Hegyvidéki Önkormányzat folyosógalériáján láthatók április 13-ig.
Számtalan szellemes ötlet született a 160-as szám ábrázolására. Két kislány a hajából formálta meg a számjegyeket, más pedig téli sálakkal „írta” ki, majd lefotózta.Jokais_vandorkiallitas2Hellnerné Nádor Ildikó, a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója a megnyitón köszönetet mondott az önkormányzat meghívásáért, és mosolyogva tette hozzá, hogy a tárlat ezennel vándorkiállítássá „lépett elő”. Az egyik hetedikes által felolvasott Karinthy-remekre (A rossz tanuló felel) utalva Szalma Ágnes vizuáliskultúra-tanár megjegyezte, bízik benne, hogy a rajzóra senkinek nem ilyen stresszes, amit talán a falakon látható alkotások is bizonyítanak.
A iskola születésnapi ünnepségsorozata májusban a MOM Kulturális Központban folytatódik.

(Balajthy)