Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pelus_helyett_telus

Pelus helyett „telus”– okoseszközök a családban

„Csak apa vagy anya meg ne tudja!” – ha egy fiatal ezt gondolja egy közösségi oldalon tett bejegyzéséről, akkor valószínűleg már gond van. Nem egyszerű kérdés, hogyan kezdjék el használni az okoseszközöket és az internetet az iskoláskorú gyerekek, néhány hasznos tanácsot azonban megfogalmaztak a meghívott előadók a Hegyvidéki ONvédelem Program keretében ismét meghirdetett Szülői Akadémia című beszélgetéssorozat első állomásán, a Virányos Általános Iskolában tartott összejövetelen.

„Amíg a gyerekeknek a pelus, szüleiknek a telus fontos” – fogalmazott humorosan dr. Gyurkó Szilvia pszichológus, gyermekjogi szakértő a virányosi diákok szüleinek meghirdetett fórumon. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója annak kapcsán sütötte el a szóviccet, hogy a gyerekek már születésüktől kezdve ellesik a digitális okoseszközök használatával kapcsolatos szülői mintákat. Beszélt egy kísérletről, aminek tapasztalatai szerint amikor az anyák szoptatás közben nézik a telefonjukat, gyermekeik feszültebbek, szorongással telibbek lesznek, és az édesanyjukat kezdik ütögetni, hogy ismét szemkontaktust teremtsenek.
A pszichológus hangsúlyozta, hogy az okoseszközökkel való ismerkedés egy gyermek számára nem akkor kezdődik, amikor iskoláskorában megkapja az első mobiltelefonját. Sok szülő adja oda a saját mobilját a gyerekének, például utazáskor, vagy amikor a rendelőben az orvosra várnak. Ezzel, ha időnként megtörténik, nincs semmi baj, ám ha rendszeressé, „azonnali, zsigeri reakcióvá” válik, később problémát jelenthet a kamasznak, hiszen rögtön egy digitális eszközhöz nyúl, ha elűzné unalmát, vagy a feszültségét szeretné oldani.
„A fiatalokat nem lehet kizárni az online világból, hiszen az ebben való jártasság nagyon fontos készség manapság, ugyanakkor korlátok közé szorítható a digitális eszközök használata” – vélekedett Gyurkó Szilvia, aki szerint rendkívül tanulságos lehet mindenkinek a „képernyőidőt” mérő alkalmazások használata. A szakértő óva intette a szülőket attól, hogy a jutalmazás vagy a büntetés eszköze legyen az internet. Amennyiben eltiltják a netet, a barátoknál, vagy nyilvános helyen úgyis lehet wifit találni, és a szülő elveszíti az esélyét, hogy hozzá forduljon a gyermeke, ha bajba kerül az online térben.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa a család minden tagja számára irányadó „internetes házirend” kialakítását javasolja, amihez támpontot nyújthat a hintalovon.hu/adomanybolt oldalról letölthető összeállítás. Azt ajánlja például, hogy a közös étkezésekkor mindenki tegye félre a mobilt, és a telefonnézegetés az esti lefekvésnek se legyen része. A szülők feladata, hogy minél több offline, azaz internetmentes programot szervezzenek a családnak, és minél többet beszélgessenek gyermekükkel a nethasználatról, nem csak akkor, ha már baj van.
A gyerekek azt vállalhatják, hogy a közösségi oldalakon nem posztolnak olyat, amiről azt gondolják, „csak apa vagy anya meg ne tudja”, valamint nem írnak olyasmit másnak, ami nekik kellemetlen lenne. Ha pedig észreveszik, hogy valakit zaklatnak, kiközösítenek, megaláznak, megszégyenítenek a neten, akkor szólnak egy felnőttnek, akiben megbíznak, vagy akár nyilvánosan is kiállhatnak a bántalmazott mellett.
A Hegyvidéki Önkormányzat ez év őszén elindított, „Kövesd, figyeld, keresd a zebrát!” szlogenű országos közlekedésbiztonsági kampányának üzenetét Gyurkó Szilvia is fontosnak tartja, szerinte mindenképpen fel kell hívni a gyerekek figyelmét arra, hogy az úttesten való áthaladáskor ne mobilozzanak. Ugyanígy a szelfizés kockázatait is nyomatékosítani kell bennük, hiszen számtalan tragikus baleset történt az elmúlt néhány évben amiatt, hogy fiatalok veszélyes helyeken fotózták magukat.
Bereznai Gyula telekommunikációs szakértő, a Magyar Telekom önkéntes oktatója arról beszélt, hogy a gyerekek első digitális eszköze akár egy okosóra is lehet. A kifejezetten számukra tervezett okosórák segítségével szükség esetén fel tudnak hívni néhány előre rögzített telefonszámot, míg a szülők nyomon tudják követni csemetéjüket.
Amikor már okostelefonnal jár valaki iskolába, az esetleges visszaélések elkerülése érdekében a Telekom munkatársa azt tanácsolja, használjon nem túl könnyen kitalálható jelszavakat, jelkódokat, például ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel történő azonosítást. A felnőtt-tartalmak korlátozására a szűrőprogramok telepítése a legjobb megoldás. Bár ezek sem jelentenek százszázalékos védelmet, sokkal jobb, ha használják a szülők a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság oldaláról (nmhh.hu) is letölthető alkalmazásokat, mintha semmi sem védené a gyerekeket.

sz.

 

A Hegyvidéki Önkormányzat által meghirdetett Szülői Akadémia novemberben az összes hegyvidéki általános iskolába eljut, az időpontokat a 8. oldalon közzétett felhívásban találhatják meg az érdeklődők.