Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hazai_siker_az_Erkel_Ferenc_Sakkversenyen

Hazai siker az Erkel Ferenc Sakk Emlékversenyen

A kilenc évig a Hegyvidéken élő Erkel Ferenc nemcsak világhírű zeneszerző, hanem nagyszerű sakkozó is volt. A róla elnevezett emlékversenyt az idén immár huszonhetedik alkalommal szervezte meg a Virányosi Közösségi Ház.
Ötvenkilenc gyerek és felnőtt ült a sakktáblák mögé, a versenyzők korcsoportok szerint mérték össze tudásukat. Hét kategóriában hirdettek győztest, a fiúkat és a lányokat külön értékelték. Valamennyi résztvevő csokoládét, míg az első három helyezett érmet is kapott. A csapatversenyt a Virányosi Közösségi Ház nyerte meg.
Az ottani ifjúsági sakkszakkört közel harminc esztendeje vezető Rollinger Károly elmondta, hogy az utóbbi években nem indultak semmilyen bajnokságban, mert úgy érezte, a gyerekek nem lennének sikeresek egy komolyabb mezőnyben, és szerette volna megkímélni őket az esetleges kudarctól. Most ősszel viszont már látta az előrelépést, amit az emlékverseny megnyerése igazolt is. „Elég erősnek érzem a csapatot, hogy részt vegyünk a budapesti ifi csapatbajnokságon” – jelentette ki az emlékversenyt is szervező Rollinger Károly. A Virányosi Közösségi Ház sakkszakköre minden szerdán délután 5 órától várja a sakkozni akaró gyerekeket.
A második helyen végzett a Zugligeti Általános Iskola csapata, amelynek igazgatója, Bernyák Adrienn már előre tekint: „Jelenleg az első–negyedik évfolyamon kötelező nálunk a sakktanulás, ezt jövőre szeretnénk a felső évfolyamokra is kiterjeszteni.” Mint hozzátette, a sakkozó diákok valamennyi tantárgyban jobban teljesítenek.

(m.)