Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Avantgard_szintezis1

Avantgárd szintézis

Litkey György festőművész életét két világháború szabdalta, ám miközben feleségével hat gyereket nevelt fel, hatalmas életművet hozott létre. Az 1960-as évek végén hosszabb időszakot Belgiumban töltött, ahol több sikeres kiállítást rendezett; ottani antológiák belga művészként tartják számon. 1970–71-ben az Egyesült Államokban dolgozott és tanított. Festményeinek egy része belga, francia, olasz, svájci, holland, német múzeumokba és magángyűjteményekbe került. 1973-ban Székely Bertalan-emlékéremmel tüntették ki. A művész munkáiból nemrég a Hegyvidék Galériában nyílt kiállítás.
Festői tevékenysége mellett kiemelkedő volt Litkey György pedagógiai munkássága is. Rajztanárként dolgozott Kapuváron, Ócsán és Budapesten 1936 és 1962 között. Részt vett 1953-ban a Pedagógus Képzőművészeti Stúdió megalakításában, amelynek 1959-től haláláig a művészeti vezetője volt.
„A Pedagógus Képzőművészeti Stúdióban Litkey György a tanárok mellett szívesen látott tehetséges fiatalokat – mondta a tárlat megnyitóján Kecskeméti Kálmán festőművész. – Így kerültünk néhányan szorosabb kapcsolatba a mesterrel, és ez rövid időn belül barátsággá mélyült. Világlátott ember volt, szívesen beszélt művészeti élményeiről és a leszűrt tanulságokról. Áhítattal hallgattuk, hiszen akkor még nem utazhattunk, a legmodernebb műalkotásokat reprodukciós albumokból ismerhettük csak.”Avantgard_szintezis2Litkey György (1907–1975) 1931-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, Rudnay Gyula tanítványaként. 1931–35 között néprajzi gyűjtőmunkát végzett a Borsod-Miskolci Múzeum számára. A 30-as–40-es években a Palócföld, a Balaton, az Alföld táj- és népélményét dolgozta fel színekben gazdag akvarelleken, realista szemléletmóddal. Olajképeit Vaszary János modorában, alla prima festette.
A mostani kiállítás a művész hatvanas évektől kezdődő korszakát mutatja be, amely – főként belgiumi utazásainak köszönhetően – szintézise a 20. századi festészet tanulságainak, formai, kifejezésbeli sokszínűségének. Ezeken a dekoratív, stilizált, egyéni módon megkomponált képeken a kubizmus, a futurizmus, a szürrealizmus, a tasizmus stílusjegyei köszönnek vissza.
„Nagyon találó a kiállítás címe: Avantgárd szintézis – folytatta Kecskeméti Kálmán. – A huszadik század analitikus század volt, a formák szétbontásának korszaka, a végére érezhető volt az igény az ezt követő szintézisre. Csak kevesen ismerték fel ennek szükségességét. Litkey György műveinek ez a legfontosabb jellemzője. Hogyan épülnek fel képei? Erős expresszionista alak- és tájábrázolás, felhasználva a kubizmus és az absztrakció eredményeit. A műveken felismerhető figuratív elemek teszik könnyebbé a megértést. A művész a Lejtő úton élt és alkotott, a Hegyvidék Galéria tárlatán alkotásai hazataláltak.”

(ba)

 

Litkey György kiállítása megtekinthető: október 25-ig. Cím: Hegyvidék Galéria – XII., Királyhágó tér 10.