Hatartalan_egyuttmukodes

Határtalan együttműködés

Bolgár és hegyvidéki pedagógusok az iskolai és az iskola előtti oktatás jelenlegi helyzetéről tartottak konferenciát a MOM Kulturális Központban. A résztvevők nemcsak a két ország óvodáinak mindennapjaiba, de a jól bevált szakmai módszerekbe is betekintést nyerhettek.

A XII. kerület 2011-ben csatlakozott a Tengeri Akadémia 2020 elnevezésű programhoz, amelynek keretében a Duna-menti országok pedagógusai megismerkedhetnek egymás oktatási rendszerével, továbbá gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek az óvoda- és iskolapedagógia területén.
„Szívügyünk az oktatás-nevelés, ezért a Hegyvidéki Önkormányzat a kezdetektől aktívan részt vesz a projektben – mondta Fonti Krisztina alpolgármester a MOMkult-ban megtartott bolgár–magyar konferencián. – Előadásokkal gazdagítjuk az évente nyár elején a Naposparton rendezett szakmai konferenciákat, emellett a Hegyvidéken minden ősszel bolgár pedagógusokat fogadunk intézményeinkben, ahol a több éve sikeresen és hatékonyan alkalmazott, kipróbált, ezért eredményesen adaptálható, fenntartható, valamint fejleszthető »jó gyakorlatok« megfigyelésére és elsajátítására biztosítunk lehetőséget az óvoda- és iskolapedagógia területén.” Az alpolgármester külön kiemelte: a program legfontosabb célja, hogy a közoktatáshoz mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a részt vevő országokban.
Ulyana Bogdanska, Bulgária magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy a Duna-menti bolgár és magyar megyék nemcsak földrajzi értelemben állnak szoros kapcsolatban, hanem történelmi és kulturális vonatkozásban is: „Bátran kijelenthetjük, hogy a két nép barátsága magától értetődő. A gyerekek a mi jövőnk, ezért az iskolai és az iskola előtti oktatást érintő tapasztalatcsere a legjobb módja annak, hogy olyan oktatási modellt építsünk ki, ami a hagyományokra épül, és a jövő generációját szolgálja.”
A konferencián magyar és bolgár szakemberek mutatták be egymásnak intézményeik mindennapjait. Kiderült, hogy a tradíciók tisztelete, megélése és a kézműves-foglalkozások mindkét ország pedagógiai eszköztárában fontos szerepet kapnak.
Petrova Milena, a pleven megyei Zora óvoda igazgatója „Az óvodai tevékenység szervezésének és tartalmának minőségjavítása a sikeres felzárkóztató oktatás érdekében” címmel tartott prezentációt. A bolgár pedagógus elmesélte, hogy óvodáikban az innovációkra, valamint az egyéni oktatásra fókuszálnak leginkább. A gyerekek közötti különbségekre értékként, nem pedig problémaként tekintenek.
Bálint Beáta, a Városmajori Óvodák vezetője előadásában kitért arra, hogy a Hegyvidéken az érzelmi, az erkölcsi és a közösségi nevelésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Példaként említette a családi sportnapokat – Fitt leszel, ha itt leszel!, óvodaolimpia –, valamint a Magyar Hospice Alapítvány és az önkormányzat közös kampányát, a nárciszültetést, aminek a célja, hogy a gyerekeket szeretetre és az elesettek támogatására nevelje.
„Én azt vallom, hogy nemcsak nyelvében, hanem hagyományaiban is él a nemzet” – mondta Bálint Beáta, aki a tradíciók pozitív hatásairól is szólt. A hegyvidéki óvodákban az iskola-előkészítés már kiscsoportban megkezdődik, hiszen olyan módszereket alkalmaznak, amikhez matematikai, ének-zenei, irodalmi és testnevelési tartalmak is társulnak. Az óvodavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek nem feladatlapok kitöltésével, hanem az önfeledt és szabad játékkal fejlődnek leginkább.
„Nagyon örülünk, hogy Bulgária és Magyarország között ilyen hatékony az együttműködés. A szakemberek egymástól tanulhatnak, majd az értékeket hazavihetik, és hasznosíthatják” – összegzett Zdravko Gavriola, a Tengeri Akadémia 2020 projekt megálmodója és koordinátora.
„Mindenki más pedagógiai módszert alkalmaz, mégis közös bennünk, hogy a gyerekekért vagyunk – emelte ki Bátyai Éva, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda vezetője. – A bolgár kollégákkal való kapcsolatunk pozitív hatása nemcsak abban rejlik, hogy megismerjük egymás kultúráját, hanem abban is, hogy azokat a jó gyakorlatokat, amik a gyerekek számára hasznosak lehetnek, átvesszük, és beépítjük a mindennapokba.”

Boussebaa Mimi