Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kutyat_tartani_felelosseg

Kutyát tartani felelősség

Sok gyerek szeretne saját kiskutyát, ezzel azonban nem minden szülő ért egyet. Nekik mindenképpen érdemes elmenni Pásztohy Panka író és meseillusztrátor legújabb kiállítására, mert könnyen lehet, hogy hazafelé menet mégiscsak meggondolják magukat. A Jókai Klubban ugyanis a többi között a felelős állattartásról, állatvédelemről szóló Pitypang és Lili-kötetekhez készült rajzait is bemutatja az alkotó.
A történet úgy kezdődik, hogy a nagycsoportos Lili óvodába menet megismerkedik egy kertben lakó kiskutyával. Mindennap találkoznak, a virágok után elnevezi őt Pitypangnak, megosztja vele az uzsonnáját, labdáznak, igazi jó barátok lesznek. Egy nap Pitypangot elviszik a menhelyre, de Lili ezt nem hagyja annyiban, megkéri a szüleit, hogy vegyék magukhoz a négylábút.
Pásztohy Panka a megnyitó alkalmából rendezett író-olvasó találkozón beszélt a történet születésének körülményeiről. Elmondta, hogy mint a legtöbb kislány, ő is rajongott az állatokért, emellett szeretett meséket hallgatni és rajzolni. Mindez később sem változott, így született meg a háromrészes Pitypang és Lili-sorozat, amelyből a gyerekek mindent megtudhatnak a kutyatartásról.

M.

 

Pásztohy Panka kiállítása október 31-ig tart nyitva. Cím: Jókai Klub – XII., Hollós út 5.