Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Onkentesek_takaritottak_a_Normafan1

Önkéntesek takarítottak a Normafán

Régi hagyománya van a Hegyvidéken a közösségi környezetvédelmi programoknak, ezek közé tartozik a szervezett szemétszedés, valamint a zöld területek rendben tartása is. Nemcsak a nagyobb programokra kell gondolni, mint amilyen a „TeSzedd!”, vagy a „Fogadj örökbe egy közterületet!” akciók, hanem helyi kisebb közösségek, társasházak, baráti társaságok is rendszeresen felajánlják segítségüket, hogy megszépítsék szűkebb lakókörnyezetüket, vagy akár egy-egy frekventált közterületet.
A közelmúltra visszatekintve, májusban a Majorka kávézó hirdetett hagyományteremtőnek szánt takarítást a városmajori parkban, míg a Perbete és a Karvaly utca melletti kiserdőt a környéken élők három köbméter eldobált szeméttől szabadították meg. A szemétszedéshez a Hegyvidéki Önkormányzat biztosított kesztyűket, zsákokat és konténereket. Ezt megelőzően a Hegyvidéki Zöld Iroda elvégeztette a bozótos részeken szükségessé váló kertészeti munkákat. A kisebb gallyakat, ágakat a szakemberek helyben ledarálták, és az apríték rögtön visszakerült a fák, bokrok alá, hozzájárulva ezzel a növényzet fejlődéséhez.
Évek óta együttműködik az önkormányzattal a Nivea termékeket forgalmazó, kerületi székhelyű Beiersdorf Kft. A cég munkatársai egyebek mellett kivették részüket a Normafát sújtó emlékezetes jégkár következményeinek felszámolásából, valamint megtisztították az eldobált hulladéktól az Anna-rét alatti területet, a Tearózsa út környékét és a gyermekvasút Normafa megállója mögötti erdőrészt. Ezúttal – a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézménnyel egyeztetve – az Egyetemi sípályánál dolgoztak, igaz, most nem szemetet szedtek, hanem összegyűjtötték a hátrahagyott kaszálékot.
Nagy István, a kft. senior brand menedzsere elmondta, hogy fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, igyekeznek minden évben olyan közösségi munkát végezni, ami a Hegyvidék javát szolgálja: „A Normafán már ötödik alkalommal vállalunk társadalmi munkát, amire ezúttal is az összes dolgozónk eljött. Szívügyünk ez a környék, jó látni, ahogy évről évre fejlődik.”Onkentesek_takaritottak_a_Normafan2Egy nappal később egy másik hegyvidéki cég, a Sirály utcában működő SGS Hungária Kft. harminc munkatársa takarította ki a Székely-kapu és az Anna-rét közötti gerinc mindkét oldalát. „Felvettük a kapcsolatot az önkormányzattal, így jutottunk el a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézményhez, amellyel gyorsan megállapodtunk arról, miben tudnánk segíteni. Mindenki nagyszerűen érezte magát, igazán jó érzés tenni valamit a közösségért!” – mesélte Szőke Ivett HR generalista, aki hozzátette, hogy a jövőben más programokhoz is csatlakoznának, szeretnének minél jobban hozzájárulni a XII. kerület fejlődéséhez.
„Környezetvédelmi okokból, a biodiverzitás fenntartása érdekében, az Egyetemi sípályánál évente egyszer kaszálunk, az így keletkezett nagy mennyiségű kaszálékot pedig csak kézi erővel lehet eltávolítani. Ezért örülünk ilyenkor a külső segítségnek, és a folyamatosan újratermelődő hulladék begyűjtéséhez is jól jön az önkéntesek közreműködése” – magyarázta Béresi Csaba. A Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény munkatársa arról is beszélt, hogy a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület közreműködésével a kerületi diákok rendszeresen vállalnak önkéntes munkát a Normafánál, sokan ugyanis itt végzik el az érettségihez szükséges ötvenórás közösségi szolgálatot.

MM.